A címben a felvetés bizonyára sokaknak bántja az önbecsülését, főleg, ha körülnézünk, hogy mennyivel különbnek tűnő autókat hirdetnek egymillió forintért.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Egyértelmű, hogy a Mercedes-Benz G-osztály egyike az autózás megunhatatlan és halhatatlan ikonjainak. Hiába lassan 50 éves a típus, a Mercedes mindig gondoskodott róla, hogy az adott kor igényeihez igazítsa, miközben mégis remekül megőrizték az eredeti modell stílusát. Különösen akkor igazán szembeötlő ez, amikor meglátjuk, hogy mennyire kevés módo
Gül baba a Buda elfoglalását követő első imádság közben hunyt el a rögtön dzsámivá alakított mai Mátyás-templomban. Koporsóját Szulejmán szultán is vitte
Az ötödik epizód végén Reni "kissé" túlzásba viszi az italozást, és végül Dobler lakásában ébred – de nem egészen úgy, ahogy gondolnád. A másnap reggel feszült hangulatban telik, miközben Dobler igyekszik tartani magát a megszokott rutinjához. Mi történik a különös párossal ezután? Kukkants bele a hatodik epizód eseményeibe még a premier előtt!
A szexualitás egyike azoknak az emberi élményeknek, amelyek sokszínűsége meghökkentő és gyakran meglepő eredményeket hoz, amikor különböző kultúrák szemüvegén keresztül vizsgáljuk. Az intimitás gyakorisága ugyanakkor nemcsak az egyéni vágyaktól, hanem a kulturális, társadalmi és gazdasági környezettől is nagy mértékben függ. Egy nemrégiben készült
Törökországban súlyosak a cseresznyeültetvényeket sújtó fagykárok. Elsősorban a korai és középérésű fajtákat érte teljes virágzásban a sarkvidéki eredetű áprilisi hidegbetörés.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szavazást indít tiltakozások folytatásáról. Kedden este demonstrálók egy csoportja ideiglenesen lezárta a Szabadság hidat Budapesten, de a politikus nem tartott velük.
A coolocation zászlóbontása 2024-re tehető, ám a baby boomerek és a kezdő utazók körében őrületesen népszerű trend idén fog csúcsra érni - vélik a szakértők.
Hétfő este komoly fennakadásokkal szembesültek az Adyen ügyfelei világszerte. A holland fizetési szolgáltatót három DDoS-támadás érte néhány órán belül. Az incidens idején sokan nem tudtak fizetni sem boltban, sem online, de a rendszerek hajnalra helyreálltak. Az eset rávilágít arra, mennyire sebezhetőek a digitális pénzügyi infrastruktúrák, még a
A mesterséges intelligencia megállíthatatlanul terjed a munkahelyeken – gyakran a hivatalos IT-felügyeleten kívül. Bár az árnyék-AI rendszerint üzleti előnyökkel jár, egyúttal komoly adatvédelmi és megfelelőségi kockázatokat is rejt magában. A SUSE szakértői szerint a tiltás helyett a tudatos és szabályozott használat a kulcs a hatékony és biztonsá
Kína helyi idő szerint csütörtökön 17 óra 17 percre tűzte ki újabb űrmissziója, a Sencsou-20 küldetés indítását az északnyugat-kínai Csiucsüen kilövőbázisról – közölte a kínai űrügynökség (CMSA) szerdán.
A dolgozók szerint már tarthatatlan, hogy közel 20 éve változatlan az illetményalap. Van, ahol egész nap szünetel az ügyintézés, máshol csak pár órára állnak le.
A flörtölésnek számtalan módja van, a futóklubban való játékos ugratástól kezdve a sportpályán történő sapkaellopásig. Mostanában egy új technika ment nagyot a TikTokon: az úgynevezett "háromszögmódszer". Mutatjuk, mit érdemes tudni erről az új trendről!Mi az a háromszögmódszer?Képzeljük magunk elé a szerelmünk arcát. Most pedig képzeljük el, hogy
Velence, Firenze, Róma, Nápoly és Catania – ha olasz nyaralásban gondolkozunk, jó eséllyel ezen nagyvárosok közelébe szervezzük majd szállásunkat. Ez persze kulturális és történelmi jelentőségük miatt érthető is, ugyanakkor ha egy kicsit jobban magunkba szeretnénk szívni az olasz életérzést, akkor érdemes csillagtúra-szerűen a környező településeke
Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában "deeszkalációs" lépéseket említett.
A kormány döntése értelmében 2025-ben a mezőgazdasági termelők mentesülnek a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjfizetési kötelezettség alól - derül ki az éjjel megjelent közlönyből.
Létezik egy teljesen hétköznapi, mégis különleges fűszer, amit talán ritkán használsz, pedig képes javítani a memóriát és a kedélyállapotot is. A tudomány szerint ideje közelebbről is megismerni, úgyhogy mondjuk is, miért is igazi csodaszer!
Néhány héttel halála előtt Ferenc pápa még egy fontos gondolatot hagyott hátra: az új technológiák ne elválasszanak, hanem hozzanak közelebb minket egymáshoz. Áprilisi imaszándékát ennek szentelte – és ezzel, mint oly sokszor, most is a legkiszolgáltatottabbakra irányította a figyelmet.
A Sport1-en és Sport2-n egészen kiváló nézettségi adatokat hozott a 2024-25-ös szezontól megújult labdarúgó Bajnokok Ligája Az új lebonyolításnak köszönhetően több találkozó és nagyobb rangadók kerültek képernyőre a Sport Tv-n, amit értékeltek a tévénézők. Már a 2024-25-ös szezon előtt is tudtuk, hogy az új Bl-lebonyolítás radikális változásokat
Az Európai Bankhatóság (European Banking Authority, EBA) fenntarthatósági elvárásai nemcsak kihívást, hanem új üzleti lehetőségeket is hozhatnak a bankoknak - hívja fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég.
A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban - írja a német dpa hírügynökség az Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzésében.