A washingtoni béketerv elutasítása után lemondta a részvételét az amerikai és a brit külügyminiszter is, így értelmetlenné vált a csúcs. Több kisebb tárgyalást azért tartanak. A Krím sorsa kulcskérdés lesz a háború lezárásában.
Év elején, szinte mindenféle promóció nélkül került moziba, aminek meg is lett az eredménye. Akkor alig nézte meg valaki, azonban a Max segítségével a Társ most új életre kelt.
A cseh rendőrség vizsgálatot indított Filip Turek cseh EP-képviselő ellen, miután az Instagramon olyan fotót tett közzé, amelyen autójának sebességmérője 200 km/h feletti értéket mutat - számolt be az euractiv.
Te is rendszeresen nyitva hagyod a mosógéped ajtaját, hogy az eszköz kellő mértékben átszellőzhessen, és ne jelenjen meg penész a belsejében? A döntés észszerűnek tűnik, de valójában többet ártasz vele, mint amennyit használsz.
A Csaopaj folyó Cajhung hídja rongálódott meg, miután helyi idő szerint reggel 7 óra után kigyulladt a tartószerkezete, majd ezután a híd egy része összeomlott. Áldozatokról és sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés – közölték a kerületi hatóságok. Fotó forrása: hirado.hu, a képre kattintva megnézhet egy videót. A rendőrség szerint a híd mindké
Az elmúlt hónapokban sorra érkeztek a hírek a Tesla problémáiról, a cég eladásai több országban zuhannak, az autókat és a szalonokat vandalizmus érte Elon Musk politikai szerepvállalása miatt, a befektetők pedig azt várják, hogy a cégvezér a DOGE helyett inkább a Teslánál töltse az idejét. Ez utóbbi úgy tűnik, hogy hamarosan megtörténhet, maga Elon
Tömegesen szabadulnak a hedge fundok a nem létfontosságú fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat kínáló vállalatok részvényeitől, ami gazdasági visszaesés előrejelzésére utal a Goldman Sachs elemzése szerint - írja a Reuters.
Január végén egyszerűsített a kormány az energetikai otthonfelújítási program adminisztratív feltételein, az Energiaügyi Minisztérium közleménye alapján meg is történtek azóta az első kifizetések az új feltételek szerint. A tavaly áprilisban eredetileg 108 milliárd forintos keretösszeggel, 20 ezer családi ház energetikai megújítása céljából bejelen
Felülmúlta a várakozásokat Európa legnagyobb szoftverfejlesztőjének, az SAP-nak az első negyedéves gyorsjelentése, ennek köszönhetően pedig több mint 10 százalékos emelkedésben van a részvény szerda reggel. Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen
Megelégelték a vasutasoknak a rendszeres bántalmazást, határozott jogi és erős rendőri védelmet követelnek az egyre durvább utastámadások ellen. A Vasutasok Szakszervezete levélben emlékezteti Lázár János minisztert: februárban megígérte, komolyan megvizsgálja a vasutasok hatékony védelmének a lehetőségét. A VSZ elvárja, hogy a jogalkotók kezdjenek
Egyebek mellett a keresetek megduplázását, a diplomás bérminimum bevezetését, valamint a köztisztviselői életpálya visszaállítását követeli az a több ezer önkormányzati köztisztviselő, aki ma reggeltől kezd munkabeszüntetésbe az ország húsz pontján – tette közzé a hvg.hu.
Noha Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter fenntarthatatlannak nevezte a jelenlegi, Kínával szembeni vámszintet és arra utalt, hogy a tárgyalásokon javulhat a helyzet, a fejlett piacokon viszonylag kis változással zártak a kötvénypiacok. Így a hosszú hozamok továbbra is az elmúlt másfél-két év kereskedési sávjának közepe alatt ingadoznak.
Befolyásolható főnök, ellenünk fordított családtag — és még sorolhatnánk. Mindannyian voltunk már manipuláció áldozatai, és korántsem biztos, hogy felismerjük, ha valaki a bolondját járatja velünk saját céljai elérése érdekében. Nézzük, mit is jelent pontosan a manipuláció.
Az Instagram mesterséges intelligencia (AI) segítségével kísérletezik annak megállapítására, hogy a tinédzserek felnőttnek adják-e ki magukat az alkalmazásban – jelentette be a Meta Platforms, a cég anyavállalata. A Meta már egy ideje használ AI-t az emberek életkorának megállapítására, közölte a vállalat. Azonban a fotó- és videómegosztó alkalmazá
Kínai gyártók állítják: ők készítenek mindent, a cégek csak a logót rakják rá a termékre, jelentős felárral együtt. Ez valóban így lenne? Hol készülnek valójában a luxustermékek: És mi köze mindennek Trump vámjaihoz?
A változókorban lévő nőknél az ösztrogénszint csökkenése növeli a fogágybetegség kockázatát, különösen azoknál, akiknél genetikai vagy egyéb hajlamosító tényezők, például csontritkulás (oszteoporózis) áll fenn.
Átvitték szerdán Ferenc pápa koporsóját a pápa lakhelyéül szolgáló Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába, ahol az emberek péntek estig róhatják le kegyeletüket ravatalánál. A koportsó áthelyezésének liturgikus szertartásán a Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába Erdő Péter bíboros és Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora is részt
Kettős játékot űz az ukrán politikai vezetés: folyamatosan arról győzködi a nemzetközi közvéleményt és elsősorban az Európai Unió intézményeit, hogy öles léptekkel halad a korrupció elleni küzdelemben, miközben egyre vaskosabb visszaélésekre derül fény, amelyekben az állam legfelső szintjén dolgozó tisztviselők is érintettek. Mindez bizonyítja az o
Az MNB 15 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, mivel az nem tájékoztatta 2025. január 31-ig minden ügyfelét a bankszámlájához kapcsolódó egyéni éves díjkimutatásáról. A pénzügyi felügyelet emellett kötelezte a bankot, hogy haladéktalanul intézkedjen az elmulasztott kötelezettsége teljesítésére - közölte az MNB.
Kínos történet látott napvilágot a palota zárt ajtói mögül: Kamilla királyné dühtől fortyogva távozott egy vacsoráról, miután képtelen volt leküzdeni a féltékenységét.
A Manchester City 2–1-re győzött az Aston Villa ellen egy érzelmekkel teli mérkőzésen, ahol Pep Guardiola ismét megmutatta, mennyire szenvedélyesen éli meg a futball minden pillanatát. A győztes gólt Matheus Nunes szerezte a hosszabbítás legvégén – a spanyol mester pedig ezúttal sem fogta vissza magát a kispadon.
A Henkel Magyarország Kft. felsővezetésében idén tavasszal két személyi változásra került sor: március 1-jétől Aczél Nóra tölti be a HR-vezetői pozíciót, április 1-jétől pedig Maurizio Salvaggio vette át a Henkel Consumer Brands üzletág vezetését.Március elején, a HR terület élén, és egyben a vállalat felsővezetőségében Aczél Nóra váltotta Gera Csi
Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában "deeszkalációs" lépéseket említett.