A Coxsackie-vírusok az enterovírusok nemzetségébe tartozó kórokozók. Bár sok esetben az általuk okozott fertőzés enyhe lefolyású vagy tünetmentes, gyakran okoznak megbetegedést gyermekeknél, legyengült immunrendszerű embereknél pedig veszélyes betegségeket idézhetnek elő.
Ismét elérte hazánkat egy nagyobb szaharai porvihar, az internetet pedig ezzel egy időben elöntötték a jelenséggel kapcsolatos szélsőségekbe hajló összeesküvés-elméletek és álhírek is. A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának (HUN-REN CSFK) munkatársai több mint 15 éve tudományos kutatásokat végeznek a szaharai porviharok hatásai
Szakértők állították össze az egészséges étrend alapját képező listát. Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Fao) az Ensz Gyermekalapjával (Unicef) közösen vált egy fenntartható fejlődési cél új indikátorának felelősévé, amely
A Miskolci Egyetem kutatói megvizsgálták, mi befolyásolja a háztartási napelemek telepítését, és meglepő eredményekre jutottak. Szokásainkról, preferenciáinkról árulkodik a vizsgálat, egyúttal felfedi azt is, hogy hol terhelik a lakossági betáplálások legjobban az elektromos hálózatot, és hol vannak „hideg foltok”, ahol még biztosan elférne jó pár
Magyarnak lenni világnézet. Jól hangzik, nem is biztos, hogy igaz, az viszont igen, hogy Hollywoodba és a mainstream világba jó néhány hazánkfia és leszármazottja befészkelte magát.
Ott lesz kedden az Erzsébet hídon Hadházy Ákos. A politikus ugyanazokat a beadványokat tette meg a hatóságoknál, amiket korábban a rendőrség és a Kúria is tudomásul vett, ezúttal azonban az Erzsébet hídra való gyülekezésre nem kapott engedélyt. A Momentum posztban közölte, hogy ott lesznek az Erzsébet hídon, a DK pedig arról tájékoztatott, hogy arr
"Minden fáradságért kárpótol egy fiatal pár öröme, akik otthonuktól tízezer kilométerre is anyanyelvű liturgiát kapnak az esküvőjükön" – vallja a közelmúltban Raoul Wallenberg-díjjal kitüntetett Szili András , Békásmegyer-Ófalu plébánosa, aki az itt élő spanyol ajkúak lelkipásztora is. Húsvét alkalmából az ünnepben rejlő megújulás lehetőségéről, if
A lakáspiaci trenddel ellentétben a fedett gépkocsitárolók átlagára a legtöbb fővárosi kerületben nem emelkedett az előző évben – derült ki az Otthon Centrum (Oc) legfrissebb felméréséből. A megyei jogú városokban azonban a budapestinél magasabb az árszínvonal, amely így eléri egy középkategóriás új autó árát.
A budapesti székhelyű HeatVentors, az EIT InnoEnergy portfóliójába tartozó cleantech scale-up egy saját fejlesztésű, intelligens hőakkumulátorral hozhat áttörést a globális adatiparban. A mesterséges intelligencia térnyerésével robbanásszerűen nő az adatközpontok energiaigénye – és egy magyar innováció most megmutatja, hogyan lehet ezt zöldebben és
A VHV5-F a beépített kódminőség-ellenőrzés által kivételes teljesítményt nyújt bármilyen kód, felhasználási terület, kezelő és gyártósor esetében. Az Omron bemutatja az új, nagy teljesítményű VHV5-F vonalkódolvasót – és ezzel együtt a kódolvasók
Még tűzszünetet is kaptunk. Húsvéti, harmincórás, de mégiscsak tűzszünet. Aztán mégis mindkét fél azt harsogta: mi betartottuk, ők lőttek. Varga Mátyás Zsolt írása.
Hajdu-Pásztor Petra beleszeretett a nagy tengerjárókba, majd miután megtalálta a tökéletes üzlettársát, Tóth-Máté Ákost, bő három év alatt 1,3 milliárdos cégértékig repítették hajós utakat közvetítő vállalkozásukat, a ClicknCruise-t.
Iskola-előkészítés az óvoda utolsó évében: A kormányzat elfogadta az óvodai alapprogram módosításait. A korábbi elképzelésekhez képest nem szervezik külön csoportba az utolsó éves óvodásokat. Ezt eredményként könyvelhetjük el, de ennek ellenére a most megjelent kormányrendelet inkább árt, mint használ, mivel korlátozást vezet be.
Az elmúlt években a klasszikus bob frizura igazi reneszánszát élte, de 2025 tavaszán új kedvenc veszi át a helyét. A long bob, vagyis a "lob" hódítja meg a fodrászszalonokat és a közösségi médiát egyaránt. Ez a középhosszú, könnyed stílus nemcsak rendkívül sokoldalú, hanem szinte mindenkinek jól áll. Lássuk, miért éppen a lob lesz a szezon legnagyo
Nem kell feltétlenül minden elhagyatott helynek hátborzongatóan kísértetiesnek lennie, hiszen időnként hihetetlen állapotban maradnak fent a múlt szépségei. Mutatunk tíz varázslatos elhagyatott helyet, amiből te is kiválaszthatod a kedvencedet.
Európa legnagyobb nagyhőmérsékletű szupravezető (HTS) szalaggyártó üzemének megnyitásával új lendületet kap a fúziós energia kereskedelmi hasznosítása.
Más platformokon már van olyan funkció, amivel a felhasználók adhatnak kontextust a látott tartalomnak, és ezt most – kicsit más megközelítésből – bevezeti a TikTok is.
Az eddigi 138 töltőpont mellett további 60 új elektromos autó töltőpont várja az autósokat a SPAR és az OMV Hungária együttműködése révén. Mindezekkel együtt már csaknem kétszáz töltőpont kínál töltési lehetőséget a SPAR szupermarketeknél, az INTERSPAR hipermarketeknél és az OMV-SPAR express üzleteknél. „Az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett Mag
Trump megpróbálja a lehetetlent: lebontani a baloldali bástyákat. De vajon sikerülthet-e neki? Többek között erről is beszélt Heather Mac Donald amerikai akadémikus és szerző a Mandinernek.
Ha visszanézünk egy nem működő párkapcsolatra, általában rájövünk, hogy a figyelmeztető jelek már korábban is ott voltak. Mégis, sokszor csak a szakítás után jövünk rá, hogy sokkal jobban kellett volna hallgatnunk a megérzéseinkre. Dobjuk el a rózsaszínű szemüveget, és figyeljünk a piros zászlókra!Mi minden lehet intő jel egy kapcsolatban?A figyelm
A Flash masszázsmedence az amerikai HotSpring medencék 7 személyes hátmasszázs bajnoka. Elegáns megjelenése révén bármilyen kert éke lehet, tudásának köszönhetően pedig szerves része lesz a mindennapoknak. A 41 befúvó elhelyezkedése kifejezetten erőssé teszi a jakuzzit a hátmasszázs területén, amelyből minden ülőhelyen másik típust próbálhatsz!
Fabrizio Romano értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United előrehaladott tárgyalásokat folytat a Wolverhampton brazil támadójával, Matheus Cunhával, és könnyen
Pong Dzsunho a zseniális Élősködők után kissé más vizekre evezett, és Edward Ashton 2022-es regényét alapul véve egy fekete humorral átitatott sci-fi szatírát alkotott, melynek egyik fő attrakciója Robert Pattinson a címszerepben, aki igazi jutalomjátékot hoz a kettős szerepben.Valamikor a távoli jövőben járunk, ahol a Föld egyre élhetetlenebbé vál
Egy új parlamenti törvény értelmében Kárpátalja ungvári járásában bárkit megfoszthatnak az ingatlanjától és a földjétől, amennyiben arra a hadsereg igényt tart.
Elárvult Szent Péter trónja, Ferenc pápa halála óta senki sem látja el az 1,37 milliárd hívő lelki vezetését jelentő római püspök tisztét. A fél világ most azt találgatja: ki lesz a szentatya utódja, kinek van erre a legtöbb esélye?