Az utóbbi hónapokban sem hagytak fel becsapós gyakorlatukkal azok a duguláselhárító egyéni vállalkozók és cégek, amelyek a biztosító úgyis kifizeti címszó alatt számláznak ki irreális összegeket magánügyfeleknek. Egyre gyakrabban tűnnek fel megmagyarázhatatlan számlatételek, valótlan hivatkozással preventív munkákra vagy épp a biztosítókkal meglévő
A jegybank új vezetése elkötelezett az árstabilitás elérése és fenntartása mellett, miközben javítja a jegybanki munka hatékonyságát és gyakorlati hasznosulását - jelentette ki Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Nagyvállalati Klubjának ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi közleménye szerint.
Spanyolország még az idei év során a GDP 2 százalékára emeli védelmi és biztonsági kiadásait – jelentette be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a kabinet keddi ülése után Madridban. Sánchez hangsúlyozta, hogy tavaly Spanyolország a GDP 1,4 százalékát fordította erre a területre.
A Momentum a Szabadság hidat zárta le, miután Hadházy Ákos nem kapott engedélyt az Erzsébet hídra. A blokád feloldása után azonban nem bántak kesztyűs kézzel a tüntetőkkel.
Hajótörésben vesztette életét tizenkét gyermek egy húsvét alkalmából szervezett kiránduláson Elefántcsontparton - közölte kedden Adjé Silas Metch, a nyugat-afrikai ország sportminisztere.
A JP Morgan elemzői szerint az arany ára 2026-ra átlépheti a 4000 dolláros unciánkénti határt, miközben nő a recesszió valószínűsége az amerikai vámok emelése és a folytatódó USA-Kína kereskedelmi háború miatt.
A Sport1-en és Sport2-n egészen kiváló nézettségi adatokat hozott a 2024-25-ös szezontól megújult labdarúgó Bajnokok Ligája Az új lebonyolításnak köszönhetően több találkozó és nagyobb rangadók kerültek képernyőre a Sport TV-n, amit értékeltek a tévénézők.
A Tesla részvényeinek idei jelentős esése miatt a shortosok már 11,5 milliárd dolláros nyereséget könyvelhetnek el, miközben a piaci hangulat egyre pesszimistább a vállalat negyedéves eredményeinek közzététele előtt.
Az OpenAI érdeklődik a Google Chrome böngésző megvásárlása iránt, amennyiben a trösztellenes hatóságok rákényszerítik a Googlet annak értékesítésére a keresési piaci verseny helyreállítása érdekében.
Az idei Föld Napja alkalmából a budapesti a&o Hostel virágültetést szervezett a VII. kerületi Csengery utcai épület környezetének szépítése érdekében. A kezdeményezés célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra:…
A valaha volt legalacsonyabb áramtermelési igényt mérték húsvéthétfőn, mert a szó szerint világbajnok arányú magyar naperőművek dübörögtek – írta Facebook-oldalán Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
A Galatasaray a magyar válogatott Sallai Roland két góljának is köszönhetően 5-1-re nyert a Konyaspor vendégeként a labdarúgó Török Kupa keddi elődöntőjében, ezzel bejutott a fináléba.
A napokban derült ki, hogy Pete Hegseth nem egy, hanem két Signal-csoportban is megosztotta a húszik elleni támadás részleteit. Sajtóhírek szerint már kereshetik az utódját, a Fehér Ház ezt tagadja.
Lassú javulást mutat a magyar lakosság pénzügyi helyzete, és ezzel a hitelfelvételi hajlandóság is növekedésnek indult – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt megbízásából készült országos kutatás adataiból. Bár a hitelkereslet – a fogyasztói bizalommal együtt – ingadozott az elmúlt évek során, jelenleg mindkettő erősödése tapasztalható, és a magyarok
A tengerészeti iparág referenciaeseményét, a Maritime Business Weeket 2025. május 20-23. között rendezik meg a Konstancai Ipari, Kereskedelmi, Hajózási és Mezőgazdasági Kamara szervezésében.
Robert Pattinson egyik filmjében nem színlelte az intim jelenetet, egy interjúban elárulta, hogy valójában is megtörtént! Ezekben a filmekben a színészek tényleg szeretkeztek...
A címvédő FTC-Telekom Waterpolo 15-11-re legyőzte a vendég Savonát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének 5. fordulójában, ezzel biztosította helyét a sorozat négyes döntőjében.
Hadházy Ákos demonstrációját nem engedélyezték, az őt támogatók végül az Erzsébet helyett a Szabadság hidat foglalták el. A jelentős számú rendőri készültséggel szemben viszont nem volt sok esélyük.
Tájékoztató kampányt indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Erdészeti Szakértői Hálózata. Az "Erdőgazdálkodás változó környezetben: eszmecsere a lehetőségekről és a kihívásokról" című rendezvénysorozat célja, hogy segítse az Eu Közös Agrárpolitika erdészeti támogatásainak hatékony felhasználását, valamint fórumot teremt a klímaváltozás erdőkre és
A budapesti felszállást követően technikai problémát észlelt a Ryanair Szófiába tartó FR5570-es járata, ezért a pilóták vészhelyzetet jelentettek, és a repülőgép megszakította útját. FRISSÍTÉS: a hajtómű hibásodott meg, exkluzív utasbeszámolónkat…
A Tesla bevétele és nyeresége is jócskán elmaradt az előzetesen várttól az első negyedévben, a marzsok terén azonban enyhe meglepetést szállított a cég a befektetőknek. A vállalat azt is közölte, hogy felülvizsgálja idei évre vonatkozó várakozásait, miután a vámháború komoly bizonytalanságokat okoz.
De jó értelemben! A magyar fejlesztésű Acélfenyvest és a társasjátékos világ egyik legnagyobb sztárja, Elizabeth Hargrave új játékát, Az erdő mélyént teszteltük.