Fucsovics Márton szettelőnyről kikapott a selejtező első fordulójában a madridi salakpályás tenisztorna nyolcmillió euró (körülbelül 3,264 milliárd forint) összdíjazású férfi versenyében.
Hálát adunk Ferenc pápa szolgálatáért, aki krisztusi szeretettel fordult a teremtett ember és a teremtett világ felé – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsácsa (MEÖT) elnökségének a közleményében.
Ferenc pápa halálával nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész világ elveszített egy olyan erkölcsi iránytűt, aki következetesen kiállt a béke, a szegények és az emberi méltóság mellett, vallástól, származástól és társadalmi helyzettől függetlenül - írta a Jobbik elnökhelyettese az MTI-hez hétfőn elküldött közleményében.
Újabb védelmi képességek fejlesztésébe kezd az Európai Unió, melyben nem csak a Frontex és az Europol állományát duzzasztják fel, hanem kiterjedt standardokat állítanának fel a kibervédelem területén is. Bár az uniós biztonsági stratégiák eddig sok szempontból elnagyoltak voltak, a most tervezett rendszeres koordinációkkal a gyorsan változó világre
Ferenc pápa 88 éves korában bekövetkezett halála után ismét előkerültek Nostradamus több évszázados jóslatai. A híres francia asztrológus egy idős pápa halálát és világméretű konfliktusokat is megjövendölt.
A szénsavas italok fogyasztása már hosszú évek óta vitatott és megosztó téma, különösen akkor, ha az egészséges életmódra törekvők szemszögéből vizsgáljuk. Az élvezeti cikkek kategóriájába sorolható italok közül a szénsavas fajták dupla dilemma elé állítják a fogyasztókat, hiszen a frissítő, buborékokkal teli ízélmény a cukor és a mesterséges anyag
A Japánban tapasztalható rizshiány miatt egyre több étterem és üzletlánc fordul az amerikai és más külföldi rizsfajták felé. Ez viszont jelentős szemléletváltást jelent a hagyományosan hazai termékeket előnyben részesítő országban - tudósított a Reuters.
Húsvéthétfőn elhunyt I. Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője, aki rajongott a sportért, főként a labdarúgásért, de szerette az autó - és motorsportot is.
Ferenc pápaságának volt ereje, kit ezért, kit azért, de összességében mindenkit valamiféle elgondolkodásra, állásfoglalásra, válaszadásra késztetett. Török Csaba, az Esztergomi Bazilika plébániájának kormányzója, az MKPK tévéreferense búcsúzik az egyházfőtől.
A 88 éves korában húsvéthétfőn reggel elhunyt Ferenc pápa halálával a Vatikánban beállt a pápai szék megüresedésének (latinul: sede vacante) állapota, amely a konklávén megválasztandó utóda, az új pápa hivatalba lépésével ér véget. A Vatikán gyászolja a pápa halálát, és bejelentette, hogy megkezdődnek a konklávé előkészületei az utód kiválasztására
Donald Trump elnök pénteken újabb támadásokat intézett Jerome Powell jegybankelnök ellen, ez pedig aggodalmat keltett a befektetők körében a központi bank függetlenségével kapcsolatban. Elsősorban emiatt indulhat rossz hangulatban ma a kereskedés az amerikai tőzsdéken. Eközben új történelmi csúcsra került az arany árfolyama, az olajár viszont beese
Lassú javulást mutat a magyar lakosság pénzügyi helyzete, és ezzel a hitelfelvételi hajlandóság is növekedésnek indult – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt megbízásából készült országos kutatás adataiból. Az egészséggel kapcsolatos kiadásokra vesznek fel a legtöbben hitelt.
Húsvét hétfőn a részvénypiacok többnyire zárva tartanak (az USA-ban lesz kereskedés), a magyar tőzsde sem nyit ma ki, viszont a devizapiacokon zajlik a kereskedés. A dollár tovább gyengült, 2021 novemberében volt utoljára ilyen erős az euró a dollárral szemben. Ez az USD/HUF párban héthavi csúcsot hozott a forint számára, miközben az euró ellenében
A Momentum politikusa szerint nem minden hagyomány szép. Húsvéti videójában – miután a nyakába zúdítják a vizet – Cseh Katalin üzeni: nem szabad, hogy a nők kéretlen szertartások áldozatai legyenek.
A gyermek egy ritka, agresszív leukémiával küzd, egyetlen esélye az amerikai kezelés. Több mint 31 ezer ember és 64 cég fogott össze, hogy időben elindulhasson a terápiára.
A zivatarok, szél, sok csapadék, jégeső miatt szinte az egész országra riasztást adtak ki keddtől. A hőmérséklet is csökken, hétvégén már csak 15 fokos csúcsra számíthatunk. Újra kell a kabát és a fűtés.
A szerződés nem jelenti katonai szövetség létrehozását, azt viszont előírja, hogy Irán megtámadása esetén Oroszország nem nyújthat segítséget az agresszornak.