Magánszemély 2024. év első felében Angliában élt életvitelszerűen, kiskorú gyermekére nézve ott részesült családi pótlékban, egyéb családi adókedvezményt a gyermek után Angliában nem kapott. 2024. július 1-jén visszaköltözött a család Magyarországra, az adózó rendelkezik magyarországi jövedelemmel is 2024. évre, a családi pótlékot megállapították r
Szeretettel emlékszünk vissza a Szentatya 2021-es és 2023-as magyarországi látogatására, amelyeken egyértelmű volt, hogy a szívében őrzi a magyar népet – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a katolikus egyházfő halálhírére reagálva, majd hozzáfűzte: emiatt is szomorúsággal fogadták a Szentatya halálhírét.
Keir Starmer angol miniszterelnök és III. Károly brit uralkodó is megemlékezett a hétfőn elhunyt Ferenc pápáról. Starmer szerint az egyházfő fáradhatatlan erőfeszítései maradandó örökséget hagynak maguk után.
A Hyundai INSTER nyerte el a 2025-ös Világ év elektromos járműve címet. A rangos elismerést a New York-i Nemzetközi Autószalon (NYIAS) keretében megrendezett 2025-ös Világ év autója díjátadó ünnepségen vehette át a márka. Az idei sorban a negyedik év, amikor a Hyundai Motor Company egy vagy több díjat nyert a Világ év autója szavazáson. "A Hyundai
Ferenc pápa a kereszténység alapjaihoz visszanyúlva vezette be a katolikus egyházat a XXI. századba. A klímaváltozásról írt tanításai több mint egymilliárd hívő életét befolyásolták, amikor rámutatott: Isten és a teremtett világ szeretete megköveteli a környezetvédelmet és a szolidaritást.
Nem felel meg a hatályos jogszabályoknak az a gyakorlat, hogy a kórházban fekvő betegeknek kell különböző dolgokat biztosítaniuk a kezeléshez. Ez a gyakorlat a kettős finanszírozásra utal, ami akár a költségvetési csalás gyanúját is felvetheti.
A katolikus egyházfő híres volt szerénységéről. Ferenc pápa a budapesti látogatása során 2023-ban a vatikáni nagykövetség földszintjének egyik pici szobájában aludt, amivel nagyon elégedett volt.
Ferenc pápa 88 éves korában bekövetkezett halála után gyakorlatilag órákkal már kint az esélyesek listája, és mindenki találgat. Hol marad a mély gyász ideje?
A munkahelyi kapcsolatok kialakulása egy dupla élű kard lehet. Egyfelől ott van a lehetőség, hogy a már meglévő kollegiális kapcsolatokat mélyebb érzelmi szintre emeld. Másfelől azonban számos olyan kihívás és probléma is felmerülhet, amit érdemes alaposan végiggondolni, mielőtt belekezdesz egy ilyen viszonyba.
A nem várt áprilisi fagyos éjjelek dacára az elmúlt hetekben az eMag-on beindult a kerti felszerelések szezonja: ennek kezdetén a növénytermesztés, kertgondozás, állattartás eszközeit keresik a legtöbben. A portál vásárlói közül az akkumulátoros kerti szerszámokat keresik a legtöbben - tudtuk meg az eMag közleményéből.
A csalán nemcsak gyomnövény, hanem kiváló alapanyag is egy hatékony, természetes trágyához. A belőle készített csalánlé magas nitrogéntartalmának köszönhetően segít abban, hogy a kertje egészségesebbé és ellenállóbbá váljon.
A dohánypiac szerkezeti átalakulásban van: hódítanak az égés nélküli nikotin termékek, bár még mindig a cigaretta fogy legjobban. A klasszikus a nyerő Hihetetlen összegeket hagynak a magyarok a trafikokban, elsősorban még mindig a klasszikus cigaretta a nyerő. Ugyanakkor komoly elmozdulás figyelhető meg a füstmentes termékek irányába, az ip
Több magyar is bevándorlási börtönbe került az Egyesült Államokban túltartózkodás miatt. Ezt Szabó Áron, Amerikában élő bevándorlási ügyvéd mondta a Heti Világhíradónak. A Trump-kormányzat hónapok óta igyekszik kitoloncolni az illegálisan az országban élő külföldieket. Idén egymillió bevándorló deportálását tervezik. A helyszínről tudósítónk, Vujit
A pápaválasztás idején Róma utcái megtelnek zarándokokkal és turistákkal, a szállásárak az egekbe szöknek, és a város lüktető vallási központtá alakul, ahol mindenki a fehér füst felszállására vár.
A 88 évesen elhunyt egyházfő a Santa Maria Maggiore Bazilikában szeretett volna örök nyugalomra térni. Azt kérte, ne legyen sem ravatal, sem pompás búcsúztatás.
A megújulóenergia-termelők és az energiatárolók egyre hangsúlyosabb szerepe növelheti a kiberbiztonsági incidensek bekövetkezési valószínűségét. Az elmúlt években megszaporodtak az európai energiaszektort ért kibertámadások, ezért egy 2024 nyarán életbe lépett uniós rendelet a megújuló termelőket és az energiatárolókat is bevonta a kiberbiztonsági
Elterjedt a hír, hogy a '70-es években Bergoglio - későbbi Ferenc pápa - adta ki a Jálics Ferenc magyar jezsuita atyát a juntának Argentínában. Később rendezték az ügyet.