Ferenc pápa mindig kiállt a szegények, az elesettek és a megnyomorítottak mellett - a XXI. század harmadik pápája azonban nem csak ezzel vonult be a katolicizmus történelemkönyvébe. Nekrológunkban most életének fontosabb állomásait idézzük fel.
Az arany ára rekordmagasságba emelkedett hétfőn, amit az USA-Kína kereskedelmi háború miatti globális gazdasági aggodalmak és a gyengülő dollár is támogatott.
Következetlen az FIA ítélkezése – Helmut Marko ezt tartja a legbosszantóbbnak Max Verstappen vasárnapi büntetésében, ami szerinte a címvédő futamgyőzelmébe került.
"Megrendülten értesültünk Szentatyánk, Ferenc pápa elhunytáról. Hálát adunk Istennek a kegyelmekért, amelyekben szolgálata révén részesültünk" – írta a bíboros.
A vidéki vállalkozók számára gyakran komoly kihívást jelent az adminisztrációjuk naprakészen tartása. Sok energiát és figyelmet elvesz többek között a papíralapú nyilvántartás, az időigényes kézi számlázás és a jogszabályoknak való folyamatos megfelelés is – de van megoldás! Az ingyenesen letölthető ePénztárgép applikáció jelentősen megkönnyítheti
Vezető politikusok sorra fejezik ki részvétüket Ferenc pápa halála kapcsán. Giorgia Meloni, Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen is méltatta a katolikus egyházfő örökségét.
Donald Trump amerikai elnök ismét élesen bírálta a Federal Reserve (jegybank) elnökét, Jerome Powellt, és kamatcsökkentést sürgetett – ez a lépés komoly aggodalmakat keltett a gazdasági függetlenség és az inflációs kockázatok kapcsán. Egyes elemzők szerint az elnök beavatkozási szándéka megingathatja a Fed függetlenségét, ami hosszú távon gazdasági
A mindennapi élet során számos olyan méreganyag halmozódhat fel a szervezetünkben, amelyek negatívan befolyásolhatják az emésztési folyamatainkat, és idővel komoly egészségügyi problémákhoz vezethetnek. Az egészséges bélrendszer elengedhetetlen az optimális emésztéshez és a test általános jóllétéhez, ezért érdemes rendszeresen gondoskodnunk annak t
A kullancsok által terjesztett betegségek komoly veszélyt jelentenek emberekre és háziállatokra egyaránt. Az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára és a hatékony védekezési módszerekre - közölte az Infostart.
A zenész húsvét hétfőn újra szabad embernek érezheti magát. Galambos Lajos lábáról a lapunk információi szerint lekerült a nyomkövető, mától oda megy, ahova csak szeretne. Vége a kényszerintézkedéseknek.
Húsvéthétfői locsolkodásunkban a víz, az élet és a termékenység szimbóluma. Ugyanez a víz ma a mezőgazdaság legnagyobb kincse: megőrzése és okos felhasználása kulcskérdés az aszályok és szélsőséges időjárás kihívásaival szemben.
A Warner Bros. két húzócíme egyszerre uralja a mozikat: az Egy Minecraft film globális bevétele három hét után meghaladta a 720 millió dollárt, írja a Variety, sőt, az 1 milliárd is meglehet neki. Ryan Coogler vámpírfilmje, a Bűnösök (előzetes idelent) 61 millió dolláros nyitánnyal mutatkozott be világszerte. A videojáték‑adaptáció továbbra is a 20
Hogy néz ki? Alighogy megszokhattuk a VW T-Rocot, 2018-ban újabb SUV érkezett a Volkswagentől. A T-Cross lényegében egy VW Polo szabadidő-autós köntösben. Bár a T-Cross csak hat centiméterrel hosszabb, mint egy Polo, nagyjából 13 centiméterrel magasabb. A legutóbbi ráncfelvarrással a T-Cross még további 2,7 centimétert nőtt. Az MQB A0 platformra
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai megrendülten értesültek arról, hogy Ferenc pápa földi útját befejezve hazatért a Mennyei Atya Házába. A Gondviselő Isten iránt érzett hálatelt szívvel gondolunk személyére és szolgálatára – áll a püspöki testület körlevelében.
Ha nem tudja, hol pihent meg a legenda szerint Szűz Mária, miután bánatában Jézus halála után világgá indult, vagy hol dobbantott Szent László lova, ahonnét gyógyító víz tört a felszínre, akkor mindenképpen olvassa el az alábbi összeállítást! Szent László-hasadék és forrás A Szentkúttól északnyugatra található Szent László-szurdokban, egy kis hasad
A Suzuki WagonR új változata már 2,44 millió forintnak megfelelő összegért kapható Indiában. Az ország legnépszerűbb kisautójából közel 2 millió darabot adtak el egy év alatt. Brutálisan jó az ár, de vajon az európai vásárlóknak is megérné egy ennyire egyszerű, puritán modell? Elképesztően jó áron kapható az indiai piacra szánt Suzuki WagonR, és bá
A chatbotrány valószínűleg nagyobb a vártnál: Pete Hegseth állítólag titkos részleteket küldött egy másik csoport támadási terveiről. A Pentagon tagadja, a demokrata vezető Schumer pedig Hegseth lemondását kéri. Március végén vált ismertté, hogy magas rangú amerikai kormánytisztviselők a jemeni huthi milícia elleni katonai csapásról tárgyaltak a Si
Április 21-én reggel elhunyt a római katolikus egyház első latin-amerikai származású vezetője, Ferenc pápa. Halálhírét Kevin Farrell bíboros közölte a Vatikán televíziós csatornáján.
Az április 21-én elhunyt Ferenc pápa életének, szolgálatának több magyar vonatkozása is volt, erről ő maga is nyilatkozott. Megválasztása után az egyházfő kétszer is ellátogatott Magyarországra.
A Vatikán hírcsatornája közölte, hogy 2024 áprilisában Ferenc pápa jóváhagyta a pápai temetési szertartások liturgikus könyvének frissített kiadását, amely majd irányt ad a megtartandó temetési szentmisének.
Egymás után emlékeznek meg a 88 éves korában elhunyt Ferenc pápáról a világ vezető politikusai. Emmanuel Macron francia elnök szerint a katolikus egyház feje a több igazságosságért harcolt.
Hatalmas éljenzéssel fogadta a tömeg Ferenc pápa húsvétvasárnapi megjelenését a vatikáni Szent Péter téren. Kevesen gondolták, hogy pár órával később bejelentik a halálhírét.