Kínában egyre több fiatal felnőtt dönt úgy, hogy életvitelszerűen szállodában lakik, mivel ez sokkal költséghatékonyabb és kényelmesebb, mint a lakásbérlés vagy -vásárlás – írja az Oddity Central.
A Puskás Akadémia a hosszabbításban egyenlítve 2-2-es döntetlent játszott a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombat esti rangadóján.
Észtország külügyminisztere szerint súlyos pénzügyi következményei lennének az uniós adófizetőkre nézve, ha Magyarország megakadályozná az orosz szankciók meghosszabbítását. Margus Tsahkna arra figyelmeztetett, hogy a befagyasztott orosz vagyon felszabadítása esetén a G7-országoknak és az EU-nak kellene helytállniuk az Ukrajnának nyújtott, több mil
Maiolini-Rothbacher azt mondta, örül, hogy legalább nem mondott semmi butaságot. A Politico szerint a megbeszélésen olyan témák kerültek szóba, mint Ukrajna, a NATO és a védelmi kiadások.
A 30 évvel ezelőtt végrehajtott oklahomai robbantásos merénylet több mint 160 halálos áldozatára emlékeztek hozzátartozók és akkor hivatalban lévő politikusok, köztük Bill Clinton korábbi amerikai elnök szombaton.
Egy április 1-i álhír volt az apropója: az ATV #Bochkor című műsor felvételén hamar kiderült, ami Jakupcsek Gabriellával és Sváby Andrással történt, az bizony nem vicc.
Egy-egy úti cél kiválasztásánál fontos szempont lehet, hogy mennyire könnyen elérhetők gyalogosan a látnivalók, múzeumok, parkok és éttermek, azaz hogy minimalizálni tudjuk-e a helyi tömegközlekedés használatát. Mutatjuk is, mely városokat a legjobb sétálva felfedezni!
A húsvéti körmenetek idején a forgalomkorlátozások miatt az érintett BKK-járatok közlekedésében néhány perces várakozásra kell számítani. Április 18-tól, nagypéntek hajnaltól április 21-ig, húsvéthétfő estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt. A gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők a Margit híd és
A tavasz tökéletes alkalom rá, hogy kiszabaduljunk a természetbe, és a családdal vagy a barátokkal lekuporodjunk egy hatalmas takaróra, és összeüssünk egy hangulatos pikniket. Annak érdekében, hogy a közösen eltöltött pillanatok igazán felhőtlenül teljenek, nem árt néhány dolgot szem előtt tartanunk. Mutatjuk a tökéletes piknik „hozzávalóit”!
A lakáspiaci trenddel ellentétben a fedett gépkocsitárolók átlagára a legtöbb fővárosi kerületben nem emelkedett az előző évben – derült ki az Otthon Centrum (OC) legfrissebb felméréséből. A megyei jogú városokban azonban a budapestinél magasabb az árszínvonal, amely így eléri egy középkategóriás új autó árát.
A cég szerint jégkárosan kapták vissza a Toyotát, ezért levonták a szerződés szerinti önrészt és az ügyintézés költségét. A bérlő viszont azt állítja, hogy a nála töltött időszakban nem sérült meg az autó, amelynek tetején csak két keskeny sávban láthatóak jellegzetes horpadásnyomok. Az ügynek fontos tanulságai vannak, végül a kölcsönző is kompromi
A modern világban számos helyzet adódhat, amikor szeretnénk intelligensnek tűnni mások szemében – legyen szó állásinterjúról, társasági eseményekről vagy akár egy egyszerű baráti beszélgetésről. Azok az apró részletek, amelyek segíthetnek abban, hogy okosabbnak és meggyőzőbbnek tűnj, nem csupán önbizalmat növelnek, de akár tovább is lendíthetnek a
Egy biztos, a Liverpoolt az idei szezonban élőben már csak a Spíler 1 TV-n kísérhetik figyelemmel a nézők, így bármelyik hátralévő bajnoki meccsen következik be a bajnoki cím elhódítása, a focirajongók csak a TV2 Csoport sport tematikájú csatornáján követhetik a történelmi eseményeket.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) etológusainak új agyi képalkotó vizsgálata alapján elkészült a kutyaagy szaglási kapcsolathálózatának térképe, amely szerint az életkor és az agy alakja befolyásolja, hogy a szaglással kapcsolatos agyi régiók milyen erősen kapcsolódnak egymáshoz - közölte az egyetem.
A megelőző havi családi pótlékot az adott hónap első 2-6. napján szokták utalni. Ha nem érkezik meg az utalás esedékes napján, akkor a jóvárírás feltehetően másnap fog megtörténni. Mivel minden hónapban kicsit eltérhet, mikor jön a családi pótlék, a Magyar Államkincstár közzéteszi a hivatalos folyósítási dátumokat. Így nem okoz meglepetést, hogy me
Jézus feltámadása mutatja meg az ember igazi értékét, azt, hogy többet ér a szeretetet gyakorolni, mint másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni – mondta szombaton Erdő Péter húsvét vigíliáján.
Napjaink fenntartható erdőgazdálkodásának szerves része a rekreációs lehetőségek bővítése – mondta Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, a Budakeszi Arborétum projektátadó rendezvényén.
Az orosz-ukrán háború csaknem három évvel ezelőtti kirobbanása óta továbbra is naponta több ezer menekült érkezik a háború sújtotta szomszédos országból a magyar határon keresztül.
A nők kedvezményes nyugdíjára jogosult hölgyek jelentős könnyítéseket szeretnének a Nők40 program feltételeiben. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a legtöbben a tanulmányi idők, a felnőtt hozzátartozók ápolásával töltött időszakok beszámítását, valamint a gyermekneveléssel kapcsolatos időkorlát eltörlését kérik – írta meg a 24.hu.
Megkongatták a vészharangot a szakértők: a visegrádi országok mindegyike hasonló problémákkal küzd az időskori megélhetés biztosítása terén. A népesség elöregedése egyre nagyobb kihívás elé állítja az országokat, miközben túl kevés erőfeszítés irányul az állami nyugdíjtól független jövedelemforrások kiépítésére. Nehezíti a helyzetet, hogy a közép-e