A modern társadalomban egyre többen ismerik fel, hogy az erős nők máshogyan sugároznak, nemcsak fizikailag és érzelmileg, hanem szexuális vonzerejük terén is különlegesek. Az erős nők nem csupán saját magukkal, de a világukkal is harmóniában vannak, önállóak és ambiciózusak, amit a körülöttük lévő emberek, különösképpen a férfiak, azonnal észrevesz
A brit nyomtatott sajtó továbbra is fontos szerepet játszik az ország médiaképében, még akkor is, ha az olvasók egyre inkább az online források felé fordulnak.
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (Usda) bejelentette, hogy visszavonta a 3 milliárd dolláros "klímaintelligens mezőgazdaságot" támogató programot, miután egy felülvizsgálat szerint az nem illeszkedik a Trump-kormányzat prioritásaihoz.
A Facebook-csoportokban nyomban elindultak a találgatások, mivel a helyszíni beszámolók alapján nem volt egyértelmű, hogy mi okozta a tragédiát. Hogy elejét vegyük az alaptalan pletykáknak, utánajártunk, hogy mi is történt a balesetet megelőző pillanatokban - írja a Hegylakók Facebook-oldal. Nem is kellett sokat várni a válaszokra, ugyanis tegnap k
Egy friss tanulmány rangsorba szedte azokat a turistalátványosságokat, ahol a legtöbbet kell fizetnünk egy-egy jó fotóért. A listára a közel-keleti luxusépületek mellett jó néhány európai helyszín is felkerült. Lista!
Az IDC piackutató cég adatai szerint az iPhone-kiszállítások 2025 első negyedévében 9 százalékkal estek vissza Kínában az előző év azonos időszakához képest, így az Apple lett az egyetlen nagy okostelefon-gyártó, amely visszaesést szenvedett el ebben az időszakban
Kihúzták az Ötöslottó 16. heti nyerőszámainak sorsolását, amit a Pénzcentrum most is élőben közvetített. Lássuk, elvitte-e valaki az 1 milliárd 268 millió forintos főnyereményt!
A magnézium nem csak akkor válik kulcsfontosságúvá számunkra, ha az izmok működéséről vagy a csontok egészségéről van szó, hanem elengedhetetlen az idegrendszer harmonikus működéséhez is. Különösen azoknak, akik az éjszakai pihenési nehézségektől szenvednek, fontos, hogy feltöltődjenek ezzel az ásványi anyaggal, mivel bizonyítottan segíti az elalvá
A műsor húsvéti különkiadásában dalszövegrészleteket rejtettek el locsolóversekben. Gigi a Zombi című szám egyik soránál nem bírta tovább, és kisétált a stúdióból.
A főváros által levédeni akart őrmezei réteken költési időben vágják a fákat, irtják a nádast és a bokros területeket. A terület egy magántőkealapé, aminek képviselője határozottan visszautasítja, hogy természetkárosítás történt volna. Ugyanakkor a területet bekerítette, és oda eddig egyetlen hatóság sem ment be felmérni, hogy pontosan mi is történ
A női barátságok azért is nagyon fontosak, mert ők azok, akik segítenek szembenézni a mindennapi élet apró megpróbáltatásaival, nagyobb kihívásaival, és ott vannak a fontos döntéseinknél. Azonban nem mind egyformák: mutatjuk azt az 5 barátnőtípust, akire mindenkinek szüksége lenne az életében.Mindannyiunknak megvannak azok a közeli barátnői, akikne
A Škoda egyik legismertebb modellje az Octavia, 1996-os megjelenése óta megszokott része lett a magyar utaknak is. Most viszont új fejezethez érkezett a hajdan a Jetta testvéreként debütáló cseh autó: a gyártó bejelentette, hogy a következő generáció a Müncheni Autószalonon fog színre lépni, elektromosként. Az Octavia következő generációja már ele
A kert egy varázslatos hely, ahol a természet szépségeit élvezhetjük, miközben a kreativitásunk szárnyalni hagyhat bennünket. A kerti dekoráció nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem lehetőséget ad arra is, hogy egyéniségünket kifejezzük, és egy hangulatos oázist hozzunk létre a saját igényeink alapján. Az alábbi ötletek segítségével olyan vará
A Netflix új westernrománca, a Ransom Canyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A sorozatot a kritikusok egyöntetűen gyenge minőségű másolatnak titulálták, amely nem tud kilépni a Yellowstone árnyékából.
Koszonits Patrik alig, hogy hazatért a négyszázötven kilométeres gyalogtúrájáról, létrehozta az Ott vagyunk már? Állatvédelmi Alapítványt és hozzálátott legnagyobb álmának megvalósításához, egy állatmentő rezervátum létrehozásához.
2012-2016 között népszerűek voltak a Pebble-okosórák, amelyek ismertetőjegye a dizájn és a hosszú üzemidő voltak. Az alapító most új márkanév alatt hasonló modellekkel jelenik meg. Ezt tudják az órák és ennyibe kerülnek. Eric Migicovsky, az egykori Pebble alapítója, aki jelenleg a Core Devices cég egyik vezetője két új Pebble-szerű okosórát
A kormány által kivetett extraprofitadók várhatóan tovább növelik majd az inflációt Magyarországon, hiszen az érintett vállalatok ezt tovább terhelik a fogyasztókra - mondta el Kozák Tamás, a Kereskedelmi Szövetség főtitkára az RTL Híradónak.
A labdarúgó NB I 28. fordulójában a Debreceni VSC a Zalaegerszeget fogadta, és fordulatos meccsen, az utolsó percekben lőtt Domingues-gólokkal hátrányból nyert, és elmozdult a kieső helyről.
Fotó: verstappen.com A 27 éves pilótának ez az idei második és pályafutása 42. pole pozíciója. Verstappen mindössze egy századmásodperccel előzte meg a másodikként végző Oscar Piastrit, a McLaren ausztrál versenyzőjét, akinek csapattársa, a vb-pontversenyt vezető brit Lando Norris az időmérő harmadik szakaszában a falnak csapta az autóját, így a fu
Max Verstappen idén másodszor csente el a rajtelsőséget a McLaren elől egy időmérőn, ráadásul Lando Norris csak a 10. rajthelyet szerezte meg, miután balesetet szenvedett a dzsiddai kvalifikáció utolsó szakaszában. Naplemente után vette kezdetét az 5. Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzése Dzsiddában, amelynek ismét a McLaren vágott neki favoritként,
Ahogy kijött a jó idő, a hangulatunknak is javulni kellene - gondolják sokan. A tavasz beköszöntével egyre többen töltenek órákat a szabadban, hogy az év első igazán kellemes napjait kiélvezzék. Ugyanakkor vannak, akiknél ez az energizáló hatás nem jön, vagy egyszerűen túlságosan fáradtak ahhoz, hogy sétáljanak egyet. Ilyenkor jön képbe a bűntudat,