Az FTC átlövője az InfoRádióban elmondta, reméli idegenben előnyt tudnak szerezni és a visszavágón kiharcolják a négyes döntőbe jutást a dán Odense ellen.
Felemásan alakult az 1993-as ORB-szezonnyitó Salgó Rally képe, miután az első nap nagy részében ifj. Tóth János diktálta a tempót, azonban a toyotás versenyzőt egy vízátfolyás megtréfálta, kiesése után pedig Ranga László simán nyert.
Orbán csütörtökön azt mondta, az ellenzéki összefogás 2021 őszén vezetett a Fidesz előtt, miközben a Nézőpont Fidesz-előnyt mért – erről kérdeztük a kormányközeli intézetet.
A vád szerint egy 62 éves férfi, az áldozat nagyapja követhette el a szexuális zaklatást. A férfi, a gyermek édesanyja és a nyolcéves kislány egy háztartásban éltek.
Most, hogy végre tartósan melegszik az idő, és a fagyveszélynek nyoma sincs, elérkezett a pillanat, hogy a cserepekben teleltetett kivit, fügét, gránátalmát vagy datolyaszilvát végre a kert földjébe költöztessük. Néhány fontos szabályt azonban mindenképp be kell tartani!
Hiába volt a legjobb párjával, Sallay Andrással a szombaton 70 éves Regőczy Krisztina, nem nyerhettek az 1980-as olimpián. A szovjet bíró úgy pontozott, hogy a bizonytalanul korcsolyázó Karponoszovék állhassanak a dobogó tetejére.
Horvátország ideiglenes határellenőrzést vezetett be a ragadós száj- és körömfájás terjedésének megakadályozása érdekében, csatlakozva Szlovákiához és Ausztriához, miközben Magyarországon már öt állattartó telepen azonosították a vírust - írta meg a Telex. A magyar-horvát határszakaszon személyellenőrzést továbbra sem vezettek be.
A szigorítás hátterében az áll, hogy a Xiaomi SU7 típusú elektromos jármű alapváltozata márciusban halálos balesetet részese volt. Az autó 97 kilométeres óránkénti sebességgel egy betonoszlopnak ütközött, röviddel azután, hogy a vezető átvette az irányítást a kevésbé fejlett vezetési technológiával rendelkező rendszertől.
A tavasz mindig a megújulás időszaka, de 2025 különösen kedvező lehet, ha szeretnéd új alapokra helyezni az életedet. Nézd meg, zodiákusod szerint milyen lehetőségeket tartogat számodra az előttünk álló néhány hónap!
Manapság ismét egyre divatosabb a szakállviselés, az azonban tévhit, hogy a tökéletes arcszőrzethez mindenképp rendszeresen borbélyhoz kell járnunk. Most mutatunk 3 olyan egyszerű alapelvet, amivel otthon is könnyedén rendben tarthatod a szakálladat.
Egy belső forrás szerint Kijev már elfogadta a feltételeket, innentől már csak Vlagyimir Putyin orosz elnök döntésén múlik, hogy lesz-e béke Ukrajnában.
A hónap elején a Google bemutatta a Gemini Live funkciót kamerás és képernyőmegosztásos támogatással, ám ezt kezdetben csak a Pixel 9 és Galaxy S25 készülékek felhasználói érhették el, akik előfizettek a Gemini Advanced csomagra
Liz Truss, az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke saját közösségi média platform indítását jelentette be egy bedfordi kriptovaluta konferencián. A politikus szerint az új hálózat a szólásszabadság zászlaja alatt működik majd, és célja a mainstream média, valamint a "mély állam" befolyásának ellensúlyozása.
A kábítószer-kereskedelem ellen indított DELTA Program keretében őrizetbe vettek és kezdeményezték a letartóztatását egy budapesti, valamint egy Hajdú-Bihar és egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei dílernek - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
Hamarosan kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ilyenkor találkozhatunk magányosnak tűnő fiatalokkal a településeken is. Ezek túlnyomó többsége azonban, amint arra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) közleményében is felhívja a figyelmet, nem árva, a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza őket! Ha
A történelemben kijött már néhány cifra dolog abból, ha balkáni országok keresztbe-kasul szövetkezgettek egymással. Most is ez történik, ráadásul mi is ott vagyunk. De mi van a kézfogások és az aláírások mögött?
Kis felvidéki barangolásunk során nem hagyhattuk ki a kistapolcsányi "terjedelmes és büszkeséges" várkastélyt is magában foglaló angolpark meglátogatását. A mindig fenséges és elegáns angolparkban sétálni lelket feltöltő, üdítő dolog. De mi is az angolpark, mitől olyan marasztaló, miért olyan jó andalogni benne? Erre is kerestük a választ az ébrede