A WRC négy sztárja válaszolt a szokasáaikat és a szabadidejüket érintő kérdésekre, betekintést engedve a versenyzésen túli életükbe. Felismerik a rali-világbajnokság sztárjait az utcán? Mivel kényeztetik magukat, ha lehetőségük van nem az előírtak szerint étkezni? Többek között erre is válaszolt Elfyn Evans, Adrien Fourmaux, Grégoire Munster és Oli
Nem kétséges a precíziós állattenyésztés térhódítása, de akad még tennivaló e téren. És vannak lenyűgöző eredmények is – ezekről beszélt a Haszon Agrárnak Halas Veronika, tanszékvezető egyetemi tanár. Húsz éve beszélhetünk precíziós állattenyésztésről (precision livestock farming, PLF). De hogyan látja, mi mindent lehetne még tenni a precíz
A futballtörténelem új fejezete íródott egy meglepő helyszínen – egy olyan csapat hozta el a fordulatot, amelyről korábban kevesen gondolták volna. Az üzenet egyértelmű: figyeljünk oda.
Az USA kész enyhíteni az Oroszország elleni szankciókon, ha Moszkva elfogad egy tűzszünetet és befagyasztja a háborút – Ukrajna viszont nem enged a területi kérdésben.
A Magyar Nemzet főmunkatársa, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója a Front című podcastben többek között a szumi támadást is elemezte.
Számos különleges hely létezik, ahol a cicák szinte elfoglalták az emberek területét, és igazi uralkodóivá váltak a térségnek. Európában közel 130 millió macskaféle él, és egy új tanulmány most rangsorolta azokat a helyeket, ahol a legnagyobb a macskák népsűrűsége.
A Star Wars: Starfighter című filmet 2027-ben mutatják be, a rendezője Shawn Levy, aki legutóbb a Deadpool és Rozsomákkal hozott rekordbevételt a Disney-nek.
Gyakran automatikusan cselekszünk, anélkül hogy tudatosan irányítanánk nevelési szokásainkat. Pedig már néhány egyszerű lépés is segíthet abban, hogy támogatni tudjuk gyermekünk boldogságát – hosszú távon is.
A tudósok egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy feltárják az egyik legérdekesebb tengeri rejtély titkait: a legendás "tejes tengereket", a világító vízfelületeket, amelyek zöld és fehér színű, túlvilági ködbe borítják az óceánt és a horizonton túlra is kiterjednek. A jelenség lényege abban áll, hogy éjszaka zöld vagy fehér színű fény jelenik meg a ví
Közel két méter hó hullott a Nyugati-Alpokban. A történelmi havazás rendkívül intenzív volt: mindössze 36 óra alatt hullott le ez a hatalmas mennyiség.
A Trump-adminisztráció jóváhagyja a földcserét, amely lehetővé teszi a Rio Tinto és a BHP számára az egyik legnagyobb rézbánya megépítését, annak ellenére, hogy az őslakos amerikaiak vallási szempontból értékes területük elpusztítása miatt aggódnak - közölte a Reuters.
Bár a legtöbb légitársaságnak nincs hivatalos öltözködési szabályzata, létezik néhány íratlan szabály, amit érdemes minden utazás során betartanunk. Ebbe beletartozik az is, hogy milyen ruhadarabokban nem ajánlott megjlenni a repülőn. Alábbi listánkban most összegyűjtöttük a szakértők által javasolt legfontosabbakat, melyeket elsősorban a saját biz
A hatóságok már megkezdték a fertőzött állomány felszámolását Komádiban, a Hajdú-Bihar megyei telepen. Védő- és megfigyelési körzetet is kijelöltek a madárinfluenza miatt.
Az elmúlt évben és 2025 első hónapjaiban folytatódott a turizmus bővülése. A belföldi aktív turizmus szerepe erősödik az idegenforgalmi ágazaton belül. E kategória 2022-re elérte a 45 százalékos arányt a belföldi utazók körében az Aktív Magyarország adatai alapján. A szektor 2030-ig akár 10 százalékkal is bővülhet. Az aktív kikapcsolódás előnye, ho
Mit tesz egy világhatalom, ha szemet vet egy másik ország területére? Donald Trump Grönland iránti érdeklődése nem háborút, hanem meglepő stratégiai taktikát vetett be.
Nagypénteken a forint álmosan indított a csütörtök esti kisebb erősödés után még nincsenek nagyobb változások az árfolyamban. Tegnap elsősorban az mozgatta az árfolyamokat, hogy az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell éles hangon kritizálta Donald Trump amerikai elnököt. Ma a hazai bankközi piac zárva tart, ezért a szokásosnál lényegesen kisebb
Meglepetésre az Alpine-nal Pierre Gasly futotta meg a legjobb köridőt a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésén, hajszálnyival felülmúlva Lando Norris McLarenjét. Bahrein után újabb olyan versenyhétvége vette kezdetét a szezon ötödik állomásaként, amelyen részben természetes fény, részben mesterséges megvilágítás mellett zajlanak az események. Az
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata az osztrák bázisú bajnokság jelenlegi mezőnyét alkotó tizenkét csapat szavazásán megkapta a szükséges többséget, így a 2025/26-os szezontól kezdve az ICEHL-ben folytatja szereplését.