Az olasz kormányfő az amerikai elnökkel folytatott Washingtoni megbeszélésén elmondta, hogy jelentős változás történt az Európai Unió bevándorlás politikájában.
Kisebb a stílusbeli különbség Cunoda Juki és Max Verstappen között, mint azt a Red Bull-os elődök esetében megszokhattuk. A japán szerint a teljesítménybeli eltérés is eltűntethető.
Már bárki aláírhat bármit elektronikusan a Digitális Állampolgárság Programban. De miért csak a DÁP-on belül van ingyenes állami digitális aláírás, az Ügyfélkapu+ miért nem jó erre? Miért csak magánszemélyként érhető el? És miért csak mobilon? Egyáltalán mi értelme ennek az egésznek, és miért akarják ránk erőltetni? Minden kérdésre válaszolunk, és
Úgy gondolom, kevés ember van, aki valamilyen formában ne rettegne az öregedéstől, főleg fiatalkorban. Nem véletlen ez, hiszen továbbra is rengeteg olyan sztereotípia él az idős léttel kapcsolatban, amely miatt az öregedés alternatívája nem vonzó a fiatalok számára. Azonban fontos megérteni, hogy napjainkban megöregedni abszolút más már, mint 50-60
Böde Dániel az OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, a Puskás Akadémia elleni rangadón – amelyet az m4sport.hu a hét meccsének választott – az 500. bajnokiján léphet pályára. A jubileum alkalmából a Sportal beszélgetett a Paksi FC klubikonjával.
A nemzetközi operavilág egyik legígéretesebb szopránja, Chiara Isotton főszereplésével látható 2025. április 26. és május 9. között öt alkalommal Puccini A Nyugat lánya című alkotása a Magyar Állami Operaházban. A ritkán látható előadás további főbb szerepeit kettős szereposztásban Nyári Zoltán és Gaston Rivero, valamint Alexandru Agache és Szegedi
Charles Leclerc szerint Dzsiddában újabb lépéssel közelíthet a Ferrari az élen álló McLarenhez. Miközben most még az első dobogójukra hajt, a bajnoki álmukat sem adná fel.
A szójabab a benne lévő fehérje miatt igen sokoldalúan hasznosítható élelmiszernek számít. A vegetáriánusok és laktózérzékenyek étrendjének alapvető eleme a szója, és a belőle készült különféle termékek. Ám a szóját tartalmazó élelmiszerek az arra érzékenyeknél allergiás reakciót válthatnak ki.
A katasztrófavédelem azt írta, hogy öt személyautó karambolozott az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Győr közelében, a 126-os és 127-es kilométerszelvény között. A balesethez a győri hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két gépkocsit áramtalanítottak. Az érintett sztrádaszakaszon nagy volt a dugó. Négyes karambol történt a 81-esen, M
Napjainkban mintha gyorsabban telne az idő, és túlhajszoltságunkban fel sem fogjuk, mekkora károkat szenvedünk amiatt, hogy nem vagyunk képesek reálisan érzékelni az idő múlását. De valóban felgyorsult az idő? És hogyan szerezhető vissza a helyes időérzékünk? A filozófus Byung-Chul Han talán megtalálta rá a megoldást.
Csütörtökön újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírust, az ötödik kitörés Rábapordány térségében történt. Ezzel együtt sürgetővé vált a fertőzött szarvasmarha-állomány, valamint a megelőző intézkedések nyomán kényszervágásra ítélt állatok tetemeinek biztonságos elhelyezése. Az Állategészségügyi Operatív Törzs döntése a
Ez a tea valóságos megváltás a tejérzékenység miatt kalciumhiányban szenvedőknek, ráadásul tele van antioxidánsokkal, mi több, erősíti az immunrendszert is. Kíváncsi vagy rá, melyik növénytől kaphatsz ennyi mindent?
Liam Neeson főszereplésével újraéled a kultikus Csupasz pisztoly, amelynek rebootja 2025. augusztus elején kerül a mozikba. A friss, magyar szinkronos előzetes alapján a film megőrzi az eredeti trilógia abszurd humorát és stílusát, miközben friss lendületet hoz a történetbe.
"A tapasztalások személyesen is megérintik az embert, ugyanakkor ezekből a tanúságtételekből áll össze a humanitárius szükséghelyzet realitása, és a legnagyobb szükségre valamilyen fajta enyhülést kínáló programok megalkotása" – fogalmazott a Vasárnap.hu-nak a nigériai és pakisztáni missziókból nemrégiben hazatért Azbej Tristan. A Hungary Helps pro
A modern táplálkozás világában egyre nagyobb figyelmet kapnak azok az élelmiszerek, melyek egyszerre szolgálják az egészségmegőrzést és az ízek élvezetét. A chia mag e két terület metszéspontjában helyezkedik el, és érdemes részletesen megismernünk, miként lehet egy ilyen pici mag ilyen jelentős hatással ránk, különösen desszertek formájában. Fedez
Meghatározhatják, hány ember lakhat egy faluban? Az új törvénytervezet szerint igen. A települések saját lakosságszám-korlátot húzhatnak, és akár feltételekhez is köthetik a betelepülést. A cél a zsúfoltság és az árdrágulás megelőzésének védelme. Az intézkedés azonban komoly vitákat válthat ki. De vajon hol a határ a közösségépítés és a kizárás köz
A gazdasági csúcsminiszter évek óta látja a szebb jövőt, de amikorra megérkezik, mindig elcsúful. Idén háromnegyed évre előre tervez, holott néhány hónapra sem tudja eltalálni, mi fog történni.
A Német Szövetségi Mezőgazdasági Minisztérium közlése szerint az Állategészségügyi Világszervezet (Woah) hivatalosan is száj- és körömfájás-mentes országnak nyilvánította Németországot.
Amerikai légicsapás érte a nyugat-jemeni Rász Ísza kikötővárosát, legkevesebb 38-an meghaltak, több mint 100-an megsebesültek - jelentette péntekre virradóra a húszi lázadók által ellenőrzött al-Maszíra televíziós csatorna.
Egy kínai vállalat, amely kapcsolatban áll a pekingi hadsereggel, műholdas felvételekkel segíti a jemeni húszikat a Vörös-tengeri hajótámadásaikban – állítják az amerikai tisztviselők. Washington szerint Peking figyelmen kívül hagyja az aggodalmakat. Vajon hány civil hajó útvonalát látják a műholdjaikról? Egy kínai műholdcég segítheti a jemeni húsz
A népi hagyomány a megújulás napjának is tekintette nagypénteket. Számos szokás kötődik hozzá, ezek közül is a legismertebb a tojásfestés. A két legjobban bevált technikánkat osztjuk meg veletek: az írókázást és a batikolást. De azt is eláruljuk, hogyan és miből készíthettek természetes anyagokkal csodaszép húsvéti tojásokat.
Ezt járta körül a Klasszis Média állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász laptársunk, a Privátbankár oldalán megjelent cikkében.