Az Országgyűlés igazságügyi bizottságában – bizottsági szinten – megszavaztak egy olyan törvényjavaslatot, mely szerint tiltottá válhat az LMBTQ-zászlók közintézményekre történő elhelyezése.
Ha nem várt vendégek toppannak be húsvétkor, ez a sütemény megment. Akár az utolsó pillanatban is nekiállhatsz, hiszen alig több mint félóra alatt elkészül.
Donald Trump vámháborúja teljesen átrendezi a világgazdaságot még úgy is, hogy a bejelentett vámok jó részét egyelőre nem élesítették, az érintett országok ugyanis vagy tárgyalnak, vagy egyszerűen csak kegyelemért könyörögnek. A Pénzcentrum videoblogja szakértőkkel igyekezett megviléágítani, tulajdonképpen mit jelent az egész a világnak, és lehetsé
A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2025 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője a HOLD Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Szőcs Gábor, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Czakó Ágnes lett – írja közleményében a Privátbankár.hu.
Elon Musk újabb lépése: mesterséges intelligencia cége, az xAI felvásárolta az X-et. A cél, egy minden eddiginél szorosabb, saját technológiai ökoszisztéma kiépítése.
Bíró Bea mindig gyönyörű hajának titka egy meglepően egyszerű hajápolási trükkben rejlik. Emellett fontosnak tartja a rendszeres hajvágást, hogy hajvégei egészségesek maradjanak. A Schwarzkopf nagykövete hajápolási trükkökről, hasznos praktikákról mesélt a GLAMOUR-nak.
A hajviselet az emberiség története során számos változáson esett át. Ma kontyot és fonott frizurát jellemzően a nők viselnek, de a paraszti világban sokáig, sőt még a XX. század elején is előfordult, hogy a férfiak hosszú hajukat fésűvel kontyolták, befonták.
Kezdődik a fiókaszezon - azonban nem minden földön talált kismadár szorul mentésre! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezzel kapcsolatbak kéri a lakosságot, hogy fontolják meg, mielőtt egy fiókát begyűjtenek.
A projekt történeti, politológiai és szociológiai szempontból elemzi az Európai Unió és a Keleti Partnerség országainak demokráciáit, a polgárok politikai részvételét. E vizsgált országok között találjuk Spanyolországot, Ukrajnát, Portugáliát, Georgiát, Lengyelországot, Moldovát, Romániát, Németországot, Olaszországot és Svédországot.
Egy közelmúltban megjelent könyv a nonverbális kommunikácó szerepét tárja fel flörtölés, ismerkedés során. Robert Sternberg és Aleksandra Kostic szerkesztette a gyűjteményt, mely számos, a témában végzett kutatás eredményeit tartalmazza. Íme, néhány érdekesség.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagjai megállapodtak egy jogilag kötelező erejű szerződés szövegében, amelynek célja a jövőbeli világjárványok hatékonyabb kezelése.
Magyarországon is mind gyakrabban fordul elő egy állatról emberre terjedő, galandféreg okozta betegség, az echinococcosis – hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Az Európai Parlament többpárti vizsgálóbizottsága töltött három napot Budapesten, hogy a különböző szereplőkkel történő egyeztetés után, a Bizottság felé véleményezze a magyar jogállamiság helyzetét.
Az utóbbi években – köszönhetően a támogatásoknak és a klímaváltozás okozta hosszan tartó vízhiányos időszakoknak –, olyan tájegységeken is előtérbe kerül a termelés öntözéses támogatása, ahol korábban az öntözővíz csak felszín alatti rendelkezésre állása miatt rendre elvetették az öntözéses gazdálkodás ötletét.
A Ford Rangert senkinek nem kell bemutatni, itthon is igen közkedvelt haszongépjármű és családi autó egyaránt. Építkezéseken és a kertvárosban egyaránt látható a nagy, robosztus pickup, ami azonban csak középkategóriásnak számít. A Ford simán csak hagyhatná, hadd fusson ki a nemrég bemutatott generáció, azonban a gyártó nem ezt teszi. Helyette bemu
Április kezdete óta komoly eladási hullámot tapasztalhatunk az XRP piacán, ugyanis a nagy mennyiségű tokent birtokló „bálnák” több mint 370 millió XRP-től váltak meg – ez a jelenlegi árfolyamon nagyjából 765 millió dollárnak felel meg. A Santiment kriptoelemző platform április 15-i láncadat-elemzése szerint azok a tárcák, amelyek 100 000 és 1 000 0
Erre tuti nem gondoltál: Erre használhatod a műanyag villákat a kertben Amennyiben szeretné kizárni a vegyszeres növényvédő szerek használatát a kerti kártevők ellen, és mindenképpen valami vegyszermentes megoldást keres, akkor elhoztunk egy megoldást ami nem más mint a közönséges műanyag villa. Lehet, hogy első hallásra furcsán hangzik, de egy pró
A 15. Alaptörvény-módosítás a gyermekeket védi – a Századvég tudományos igazgatója szerint azonban Brüsszel emiatt újabb támadásokat indíthat hazánk ellen.
Fejenként 225 ezer forintot kell fizetnie a két francia fiatalnak, akik Benjámin Netanjahu magyarországi látogatása során követték el a bűncselekményt.
Eduardo Camavinga szerezte az Alavés elleni, szombati bajnoki mérkőzésen a Real Madrid gólját. Ez nagyszerű előjel – vélték a madridisták, egyáltalán nem az Arsenal elleni szerdai visszavágótól egyébként eltiltott francia középpályás formájára utalva. A címvédő 21 órától háromgólos hátrányból, 0-3-ról kezd az Arsenal ellen a Bernabéuban. Hívei mind
Szerdán Hadházy Ákos ment oda a közvetítő riporterhez és bemondta, hogy nem fogják abbahagyni a tüntetést. A független képviselő közölte, hogy délután újra az Erzsébet hídon lesznek.
Szlovákia növelni akarja a kőolajimportot Horvátországon keresztül, ebben a két ország stratégiai partner – jelentette ki a szlovák kormányfő szerdán Zágrábban.
Lángra kapott szerda délután egy autó az M7-es autópályán, Tárnoknál. A járműhöz az érdi tűzoltók érkeztek ki, a lángokat sikeresen eloltották. A sztráda érintett szakaszát lezárták.
Mint köztudott, egy bő hete hatályba lépett Donald Trump azon rendelete, amely importvámok bevezetésével kívánja orvosolni a nemzetközi kereskedelmi gyakorlatok által okozott tartós és jelentős árukereskedelmi mérleghiányt. A Jalsovszky Ügyvédi iroda körbejárta, hogy mindez miként érintheti Európát és benne a magyar vállalkozásokat.
Sokszor egy-egy illat alapján jegyez meg az agyunk egy új ismerőst, vagy raktározza el emlékezetünkben a párunkkal eltöltött időt. Függetlenül attól, hogy tetszik-e egy illat, vagy sem, sokszor kapjuk fel a fejünket az utcán tovalibbenő aromákra. Minden embernek más és más az ízlése, de egy biztos: a parfümipar mindenre fel van készülve. Talán nem
A kistelepülések versenyképességégének növelése érdekében kapnák meg az önkormányzatok a Magyar Állam, illetve a Magyar Posta Zrt. tulajdonában lévő, de nem használt ingatlanokat.