A magyar kormányok sohasem dúskáltak női miniszterekben, éppen ezért is számít üdítő jelenségnek az a politikusnő, aki 80 fölött is elképesztő formában van.
Sokaknak még mindig csak egy gyom, pedig a benne rejlő lehetőségek kifejezetten szerteágazóak. Hasznot hozhat a tányérunkon, a házi patikában, a körülöttünk élő állatok téli túlélésében, a komposzt érésében, a csapadék jobb hasznosulásában, és még a szárazság leküzdésében is. Most növeszti szőnyegeit a tyúkhúr, kertünk értékes gyomnövénye.
Április közepe izgalmas energiákkal érkezik, melyek felfrissítik a mindennapokat és új megvilágításba helyezik a hétköznapi helyzeteket. Az Univerzum most lehetőséget nyújt arra, hogy minden csillagjegy mélyebb önismeretre tegyen szert és cselekvéseiben új perspektívát találjon. Érdemes figyelni az apró jelekre és megérzésekre, hiszen ezek vezetik
Luka Modric nevét eddig elsősorban a Real Madriddal és a futball legmagasabb szintjével azonosítottuk, most azonban a kulisszák mögött is szerepet vállalt. A horvát klasszis tulajdonrészt szerzett az angol másodosztályú Swansea Cityben, és bár a visszavonulása egyelőre nincs napirenden, már most aktívan építi a jövőjét.
A húsvét nemcsak az ünnepi asztalról és a locsolkodásról szól, hanem a közös élményekről, a családi együttlétekről és az olyannyira vágyott pihenésről is.
Izmok teszik lehetővé, hogy mozogjunk, lélegezzünk, legyen tartásunk, és hogy még millióféle dolgot tudjunk csinálni. Az izmoknak köszönhetjük, hogy aktív életet élhetünk és testünk nem csak mozgási lehetőség nélkül vegetál.
Amikor az európai szigetekre gondolunk, könnyen eszünkbe jutnak a turistaparadicsomok, mint például Santorini vagy Ibiza. Azonban a kontinens számos más, kevésbé ismert kis csodát is rejteget, amelyek nemcsak festői szépségükkel, hanem érintetlenségükkel és sajátos hangulatukkal is elbűvölik a látogatókat. Fedezzük fel együtt azokat az eldugott szi
Amíg 15 éve nagyon sok kis beteg elhunyt, ma már több mint 80 százalékos a gyógyulás aránya a gyermekleukémia esetében. Az áttörés egyrészt köszönhető az újgenerációs szekvenáláson alapuló genetikai diagnosztikának, másrészt a célzottan alkalmazható gyógyszeres terápiának.
Beköszöntött a tavasz és egyre többet akarunk a szabadban lenni. Ez azt is jelenti, hogy egyre többen igyekeznek megmozgatni magukat. Nézzük, hogy idén milyen fitnesztrendek segítenek a testi és lelki megújulásban tavasszal. Ahogy rügyeznek a fák és hosszabbodnak a nappalok, sokan új lendületet vesznek testük és lelkük formálásában. Míg sokan diétá
A hús és a zöldségek kombinálása biztosítja a megfelelő fehérjebevitelt és a rostokat. Előre elkészíthető és fagyasztható, így bármikor gyors és tápláló ebédet varázsolhatsz belőle. Hozzávalók: Elkészítés:
Sokan úgy képzelik el a karriert, mint egy egyenes, felfelé ívelő vonalat: tanulás, első munka, előléptetés, nagyobb fizetés, egyre komolyabb pozíciók. De a valóság gyakran nem ilyen szép és kiszámítható. Inkább hasonlít egy hullámvasútra: néha fenn vagyunk, máskor lent. És ez teljesen normális. De hogyan tudjuk kezelni ha a karrierünk következő ál
Országszerte ellenőrzik az adóellenőrök a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó termékek árusítóit az üzletekben, piacokon, kitelepüléseken és az online térben; elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják – közölte a Nemzeti Adó- és
Ha azt hitted, a carbonaránál egyszerűbb olasz tésztaétel nem létezik, akkor van egy jó hírünk. A klasszikus cacio e pepe nemcsak hogy gyorsabban elkészül, de jóval könnyedebb is, hiszen vegetáriánus, ráadásul csak néhány alapanyagra van szükség hozzá.
Híresen jó antibakteriális, gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő tulajdonságú, emellett kiváló konyhai alapanyag. A kakukkfű, más néven „Thymus vulgaris”, az árvacsalánfélék családjába tartozik. Több mint 350 fajtája létezik. Széles hatásspektrumú, kitűnő gyógynövény. Levelei, virágai
Fedezd fel, hogyan készíthetsz erősebb pour-over kávét anélkül, hogy több kávét használnál. A Pennsylvaniai Egyetem kutatói új módszert találtak a kávé intenzitásának növelésére.
Ha azt hitted, már mindent láttál a bűn világából, a London bandái új évada bebizonyítja, hogy még mindig van hová fokozni a történetet. Április 14-től újra elszabadul a pokol a SkyShowtime képernyőjén – és ezúttal senki sincs biztonságban.
A Bunteto.com (Büntető) az elmúlt években a magyar sportújságírás egyik meghatározó műhelyévé vált. 2024. november elseje óta azonban anyagi okok miatt nem készít új tartalmakat. A kényszerű leállás ellenére a szerkesztőség egységes maradt és a tulajdonosokkal egyeztetve azon dolgozik, hogy új partnerekkel, támogatókkal megerősödve folytathassa a m
A villamosenergia-rendszer és -piacok átalakulása, elsősorban az időjárásfüggő megújuló források terjedése és a piac-összekapcsolás mindinkább felértékeli a napon belüli áramkereskedés jelentőségét. Ezért az MVM Partner az Eszközalapú Kereskedelmi Osztályán belül
Kalifornia csatornái fölé telepített napelemekkel tesztelik, hogyan lehetne egyszerre növelni a megújuló energiatermelést, védeni a vizeket és mérsékelni az üvegházhatású gázok kibocsátását.
A Covid kapcsán 2020-ban a barcelonai operában a UceLi Quartet vonósnégyese koncertet adott több ezer szobanövénynek a vírus lecsengésének megünneplése és az Operaház újra nyitása alkalmából. Amikor egy tehetséges komolyzenei csapat összesen 2292 virágnak ad "teltházas" koncertet, jogosan merül fel bennünk a kérdés: vajon a növények mennyire képese
Országszerte ellenőrzik az adóellenőrök a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó termékek árusítóit az üzletekben, piacokon, kitelepüléseken és az online térben; elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják - tájékoztatta a Nemzeti Adó
A nyugat-ukrajnai Mezhyrich régészeti lelőhelyen fedezték fel azokat a mamutcsontokból készült tárgyakat, melyeket megvizsgálva tudósok megállapították, hogy gyerekjátékként funkciónálhattak.
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke szerint Donald Trumpot soha nem szabad lebecsülni, ahogy Amerikával szemben fogadni se okos dolog. Az amerikai elnöknek meg kell erősítenie és fel kell készítenie a hazai iparát egy esetleges háborús helyzetre, továbbá meg kell gazdaságilag gyengítenie Kínát amennyire csak lehet, miel