Még 2023-ban fotózták le a miniszterelnök vejét egy luxussportkocsiban, ami Hadházy Ákos számításai szerint egy átlag magyar ember 50 évnyi fizetésébe kerül.
Annak ellenére, hogy immár tizennégy év telt el az utolsó Harry Potter-film bemutatója óta, a varázslóvilág népszerűsége semmit nem csökkent – különösen azután, hogy hamarosan érkezik az HBO saját gyártású, sokak által várt sorozata is. Azoknak azonban, akik nem bírják kivárni az új szériát, jó hírünk van: az Entertainment Weekly beszámolója alapjá
Komoly fordulatokat tartogatott a Dél-Amerikai Rally Bajnokság (CODASUR) idei második, argentin versenye, ahol a bajnoki címvédő az utolsó pillanatban vesztette el a győzelmet.
Gáspár Győző a döntőig akart menni A Nagy Duettben, azonban a nézők felülírták a terveit és hazaküldték a TV2 műsorából. A showman az adás végén sértődötten nyilatkozott arról, hogy miért eshettek ki.
Erős rajtot vett a hétfői kereskedésben a forint, különösen az amerikai dollárral szemben mutatott határozott izmosodást. A reggeli órákban már a 400-as eurószint irányába kapaszkodott vissza a magyar fizetőeszköz. A dollárral szemben pedig olyan szintet ért el, amire napok óta nem volt példa. Vajon újabb tavaszi fordulat jön a devizapiacon? Erősöd
A munkáltatóknak három lehetősége van. Az Alkotmánybíróság nemrégiben egy fontos döntést hozott a Munka Törvénykönyve kapcsán, a munkakörükre egészségügyileg alkalmatlanná váló munkavállalókat érintően, amely sok gyakorlati kérdést vethet fel a cégek HR vezetőinek és munkatársainak. A döntésről és annak következményeiről dr. Szemán Péter, a Bán, S.
Ma már rengeteg energiamenedzsment szoftver érhető el a piacon, és szintén rengeteg valós idejű helymeghatározási modul, de "egyik megoldás sem állította ezt a két rendszert egymás szolgálatába", ettől különleges a We-Know Zrt. által kínált rendszer – hangsúlyozta a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 című konferencia keretében adott videói
A legendás szegedi étterem csapata így búcsúzik a közösségi médiában: "Büszkeség volt számunkra, hogy újra életet hoztunk a patinás falak közé, és élveztük ezt az utazást - bízunk benne, hogy Ti is!"
Hat kategóriában hirdette ki a Magyar Kommunikációs Ügynökséges Szövetsége (Maksz) a nyerteseket, a fiatal párosok 2025. június 16–20. között képviselik Magyarországot a világ legnagyobb kreatívfesztiválján.
Moldván Ákos vette át a One Magyarország teljes marketingkommunikációs, média és közösségi média területének irányítását 2025. április 14-től. Az új szerepkörben a szakember a lakossági és a kisvállalati szegmens marketing kommunikációs tevékenységét irányítja.
Gyorsuló ütemben növekednek a beruházások az energiaátmeneti eszközökbe – így látja a területen befektetők csaknem háromnegyede. A fosszilis energiahordozóktól azonban még jó ideig nem búcsúzunk, ezeknek változatlanul nagy szerepük van a rendezett átmenetben. Az együttműködés a befektetések terén kulcsfontosságú: szinte mindenki olyan partnert kere
A bérek átláthatóságára kidolgozott európai uniós irányelv célkitűzéseit 2026. június 7-éig kell teljesíteniük a tagállamoknak. Ennek értelmében az EU-ban működő cégeknek nyilvánossá kell tenniük az új pozícióikhoz tartozó fizetési információikat, valamint a munkavállalóik számára a meglévő bérsávjaikat az átláthatóság javítása, és a nemek közötti
Tudományos jelentések alapján súlyos következményei lehetnek az ázsiai lódarázs tömeges megjelenésének, ugyanis idén először teleltek át a méhgyilkos állatok.
Az idei évnek nagyon jó pozícióból vágtunk neki, az RTL Magyarország kiváló nézettségi eredményeket ért el – mondta Demeter Zsófi a, az RTL Saleshouse ad sales igazgatója, aki beszélt a connected TV-s újdonságaikról és egy új hirdetési technológiáról is. - A Kantar Media becsült net-net költési adatai szerint egész jó éve volt tavaly a televíziós
Nagy Zoltán Péter 16 év után leköszönt az OTP Csoport marketing- és kommunikációs igazgatói posztjáról, vele, és utódjával, Juhász Péter Tiborral, a Vodafone és DIGI korábbi márkaigazgatójával az átadás előtt beszélgettünk.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a kötelező gáztárolási rendelet módosítására vonatkozó tárgyalási mandátumát. A cél az, hogy meghosszabbítsák a jelenlegi szabályokat, ugyanakkor nagyobb rugalmasságot biztosítsanak a tagállamoknak a piaci viszonyok változásához való alkalmazkodás érdekében. Ez azért is fontos, mert amint megírtuk: az Európai Gázhá
Lőrincz Viktor, a magyar kötöttfogású válogatott kapitánya szerint versenyzői fantasztikus teljesítményt nyújtottak a vasárnap zárult somorjai birkózó Európa-bajnokságon, aminek szakági csapatversenyét a harmadik helyen zárták.
Három év alatt megháromszorozódott hazánkban a rendszeres podcasthallgatók száma, valamilyen gyakorisággal pedig már a lakosság kétharmada követ ilyen műsorokat – állapította meg egy, a magyarok podcastfogyasztási szokásait vizsgáló friss kutatás. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült tanulmány arra is rávilágít, hogy a
A legjobb teraszos helyek, ahol a konyhaművészet és az atmoszféra tökéletes összhangban van. Ahogy a hőmérő higanyszála egyre magasabbra kúszik, a gasztronómiai élmények is új dimenziót kapnak. Mi lehetne ilyenkor
Miután szombaton az korábbihoz hasonlóan 12 forinttal csökkent a benzin és a gázolaj ára is, továbbra sincs megállás a lejtőn. Teszzük hozzá gyorsan, szerencsére. Mutatjuk, hogyan alakul az üzemanyagár április közepén.
A úszók szövetségi kapitánya a kaposvári országos bajnokságról, Kós Hubertről, Milák Kristófról, a két párizsi olimpiai bajnok csatájáról, valamint a Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Sárkány Zalán hármas, illetve a BVSC és a Ferencváros riválizálás jótékony hatásairól is beszélt az M4 Nemzeti Sporthíradóban.
Majka és Pápai Joci szinte egyszerre igazolták át a TV2-től az RTL-hez 2023 decemberében. A két barát rendre közösen szerepel a csatorna műsoraiban, és úgy tűnik, jó döntésnek tartják a váltást. A Nagy Duett vasárnapi élő adásán Majka után Pápai Joci is szóba került, akinek kamerák előtt szóltak be Liptai Claudiáék.
Ma kezdődik a Meta ellen indított, mérföldkőnek számító trösztellenes per Washingtonban, amelyben az amerikai versenyhivatal (FTC) azzal vádolja a közösségi média óriást, hogy az Instagram és a WhatsApp felvásárlásával monopolhelyzetet teremtett - számolt be a BBC.
2023-hoz képest ötször több, összesen 3,3 ezer tonna terméket exportált 2024-ben az üzletlánc három szomszédos országba. A mintegy 1,3 milliárd forint értékű, nagyrészt hazai beszállítóktól származó termékekkel Ausztria, Horvátország és Szlovénia sok száz üzletében találkozhatnak most már a vásárlók.