Idén januárban új szereplő jelent meg a magyar hatósági térképen: az Nemzeti Kereskedelempolitikai és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) belépésével a kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi rendszert szeretnék összehangoltabbá tenni. A lépés az élelmiszer-biztonság ellenőrzését is érinti, miközben egy együttműködő partneri viszony kialakítását tűzt
Szeretnék segítséget kérni abban, hogy a jelenlegi munkáltatóm a 2025. március 29-én tartandó megbeszélésen azt jelentette be, hogy a márciusi béremből bruttó 100.000 forintot el kíván venni. Ez azt jelentené, hogy az áprilisi kifizetéskor a márciusi bérem bruttó 100.000 forinttal lenne kevesebb. A (szinte) teljes hónapot ledolgozva, és csak a hóna
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Pénteken a BUX 1305,75 pontos, 1,51 százalékos csökkenéssel, 84 947,50 ponton zárt.
Az Egyesült Királyság visszatérőben van az európai védelmi együttműködés szívébe – legalábbis ezt jelzi, hogy az EU és London várhatóan már a következő uniós csúcstalálkozón aláírja a közös védelmi és biztonsági megállapodást. Az egyezmény lehetővé tenné a brit védelmi ipar részvételét az EU-s fegyverbeszerzésekben, miközben Donald Trump NATO-ellen
Gyorsuló ütemben növekednek a beruházások az energiaátmenethez kapcsolódó eszközökbe, különösen a megújuló energiák, az energiahatékonysági technológiák és az infrastruktúrafejlesztés területén – derült ki a KPMG Energy Transition Investment Outlook: 2025 and Beyond című átfogó felméréséből.
A hatóságok tájékoztatása szerint 1000 helyi lakosra mintegy 350 lőfegyver jut, ami több mint duplája annak, amit Franciaország kontinentális területén mutat a statisztika.
A fertőzött telepek felszámolása után is rendkívül fontos a ragadós száj- és körömfájás vírus elleni védekezés. Ezért több szigorításról, vagy annak fenntartásáról is döntött a hatóság.
Kilenc csapat indult a Mezőberényben megrendezett XX. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Versenyen. Csapatban az orosházi polgárőrök győztek, egyéniben egy szarvasi polgárőr nyújtotta a legjobb teljesítményt. A Békés Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság 2025. április 12-én rendezte meg a XX. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny vármegyei fordulóját
A Sony mintegy 25 százalékkal emelte a PlayStation 5 konzol árát Európában és az Egyesült Királyságban, ami valószínűleg előrevetíti az amerikai áremelést is - számolt be a Bloomberg.
A MilkRoad Pro reportja szerint a kripto-ipar lassan abba a korszakába lép át, amikor a protokollok helyett az azokra épített alkalmazások (dApp-ok) dominálhatják a piacot. A teljes kriptopiaci kapitalizáció jelenleg 2,64 billió dollár körül mozog. Ha ebből kivonjuk a Bitcoint és a stablecoinokat, mindössze nagyjából 1 billió dollár lesz fennmarad
A helyi prefektúra aggasztónak tartja az ilyen fegyverek birtoklásának és használatának mértékét az egyebek közt bűnszervezetei miatt hírhedt szigeten.
A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent 2024-es adatai szerint a teljes vállalati, önkormányzati és lakossági kihelyezett zöldhitel volumene majdnem elérte az 1300 milliárd forintot. A hitelek több mint négyötöde vállalatokat és önkormányzatokat finanszírozott, a legnagyobb növekedést a megújuló energia és az ingatlanfejlesztési projektek mutatták.
Oroszország londoni nagykövete nem cáfolta vasárnapi nyilatkozatában azt a brit hírszerzési értesülést, hogy az orosz haditengerészet érzékelőket helyezett el Nagy-Britannia partjainál a brit tengeralattjárók mozgásának figyelésére.
Olvasónk a több munkáltató által egy munkavállalónak adott lakhatási támogatás feltételeiről kérdezett. Surányi Erzsébet okleveles közgazda válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.
Április 2-án volt az utolsó munkanapom. Szeretném tudni, mikorra várható a fizetésem, illetve mit tehetek akkor, ha csak 7 munkanapra kaptam meg a béremet, de semmilyen kilépő papírt nem kaptam, amivel be tudnék menni a munkaügyre.
A DHL vezérigazgatója szerint a vállalatok belefáradtak Donald Trump kiszámíthatatlan vámpolitikájába, ami bizonytalanságot okoz a gyártási és logisztikai döntésekben - tudósított a Bloomberg.
Miközben Lando Norris bizonytalan és magát ostorozza, Oscar Piastri a maga csendesen magabiztos stílusában már a vállát kocogtatja. A tabellán csak felzárkózott, pszichológiai szempontból viszont már előzött is az ausztrál?
Opatija, a varázslatos adriai város maga a tökéletes egyensúly a történelmi elegancia és a modern luxus között. Ebben a különleges hangulatú városban található a legendás hotel, amely nemcsak a múltba repít vissza, hanem egyben minden modern kényelmet és élményt is biztosít. A szecessziós épület, mely a mai napig megőrzi régi pompáját, valódi időut
A Nagy Duett legutóbbi adásában Mihályfi Luca és Hegyes Berci párosa különösen emlékezetes produkcióval állt színpadra. A Csavard fel a szőnyeget című slágert adták elő, fellépésük pedig nemcsak a közönséget, hanem a zsűrit is meglepte, sőt zavarba is hozta.
2025 első két hónapjában az előző év azonos időszakához képest 7 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene. Mi történt? Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 4,5, az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal kisebb volt az építőipari termelés volumene februárban, jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mit jelent ez? 2025 febr
A legjobb innovációs ötleteket támogatta felajánlásával Nagy Péter, az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testületének elnöke. A GTIDEA Kiválósági PhD Ösztöndíjasok számára rendezett tudományos verseny döntőjében kilenc tehetséges kutató mutatta be innovatív projektjét, közülük
Szeretném megkérdezni, hogy a nyugdíjamból mennyi a maximális összeg, amit letilthatnak. Jelenleg 176.000 Ft a nyugdíjam, és ebből 88.000 Ft-ot vonnak le. Nem egyértelmű, amit ezzel kapcsolatban írnak. Azt a törvényt, miszerint munkabérből csak 116.000 Ft-ig lehet levonni, a nyugdíjakra is alkalmazzák?
A leggazdagabb magyar szerint Lázár János mondatai nem rá vonatkoztak, mert tavaly 20 milliárd forintot adományoztak cégei. Mi történt? A Mészáros-csoport közleményben reagált, miután Hadházy Ákos független parlamenti képviselő arról posztolt vasárnap, hogy Mészáros Lőrinc felesége, Várkonyi Andrea összesen mintegy négymillió forintos szettben láto
Költségvetés-semleges Bitcoin Tartalék létrehozását javasolta egy svéd parlamenti képviselő a pénzügyminiszter számára. Az ötletet Donald Trump amerikai elnök március 7-i végrehajtási rendelete ihlette. Rickard Nordin, svéd parlamenti képviselő javaslatot tett arra, hogy Svédország vegye fel a bitcoint a devizatartalékai közé az Egyesült Államok mi
Bánkinak ma lett volna a tanúkihallgatása, de másodszor is megpróbálta kimenteni magát. A mostani, Kocsis Máté által aláírt igazolást nem fogadta el a bíró.
Továbbra is a vámháború legfrissebb fejleményeire figyelnek elsősorban a befektetők, de az első negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai is izgalmasan alakulhatnak. A mai nap legfontosabb eseményeként az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa Washingtonba látogat, hogy a vámokról tárgyaljon - Trump már az enyhülés jeleit mutatta az elmúlt napo