Sok hírt lehet látni mostanság itthon is, hogy valamelyik településen szennyezett ivóvíz folyt a csapokból. Ez az emberi egészségre nem mindig van káros hatással, de jobb vigyázni.
Mindig izgalmas időszak, mikor végre a szekrény mélyére pakolhatjuk a vastag pufi kabátokat, nehéz téli darabokat, és elővehetjük a könnyű átmeneti tavaszi kabátokat. A tavasz beköszöntével itt a tökéletes alkalom, hogy felturbózd a dzseki szekciód a szekrényben, a GLAMOUR-napok alatt pedig kedvezményesen is lecsaphatsz a trendi darabokra.
Gazdag Dániel azt mondta, egy jobb csapathoz került és boldog a klubváltással, miután a héten gyors igazolással a Philadelphia Uniontól a szintén az észak-amerikai labdarúgóligában (MLS) szereplő Columbus Crewhoz szerződött.
Hadházy Ákos korábban egy Facebook-posztjában Várkonyi Andrea ruháit és luxustáskáit vette célba. A Mészáros Csoport válaszként durva hangvételű közleményt adott ki.
Új, az eddigieknél jóval hatékonyabb hordozóanyagot fejlesztettek ki a biológiai szúnyogirtáshoz HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) kutatói, együttműködésben az Elte és a Bay Zoltán Kutatóintézet kutatóival.
Nagyon finom és hamar elkészül, ez a békebeli krumplis pogácsa az új kedvencünk Nos ez a békebeli krumplis pogácsa amit most bemutatunk nektek a családunk egyik nagy kedvence, mert rendkívül finom és puha, és még előre megsütve sem szárad ki. Ünnepek alkalmával mindig ezt készítjük el és nem lehet ez most húsvét előtt sem másként.
Nemcsak a pilóta felkészültsége és a repülőgép állapota, de a cégvezetés minősége is számít, ha csökkenteni akarjuk a repülőgép-balesetek valószínűségét – állapítja meg egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével lezajlott nemzetközi kutatás, amelyben több száz légitársaságot vizsgáltak.
Bár az amerikai elnök pénteki döntése értelmében sokan ezt gondolhatták, mégsem mentesülnek a fogyasztói elektronikai cikkek és félvezetők az új amerikai vámok alól. Egyszerűen más, még csak ezután bejelentendő vámok vonatkoznak majd rájuk - derült ki az amerikai kereskedelmi miniszter televíziós nyilatkozatából vasárnap.
Románia vidéki tájait még ma is aranyszínű, könnycsepp alakú szénakazlak díszítik, melyek évszázadok óta a fenntartható, biodiverzitást őrző mezőgazdaság szimbólumai. A gépesítés térhódítása és a fiatalok elvándorlása azonban ezt az élő örökséget is a kihalás szélére sodorja.
Az Oscar-jelölt Mickey Rourke (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) hat nap után elhagyta a Celebrity Big Brother UK valóságshow-t, miután a produkció több alkalommal figyelmeztette őt nem megfelelő nyelvezet és elfogadhatatlan viselkedés miatt, írja a Variety.
A tárgyalások zajlanak, de megállapodás még nem született az FIA és a WRC-versenyzők között, így előfordulhat, hogy még a Kanári-szigeteken is tiltakozni fognak a versenyzők a szövetség vétlen káromkodás miatti büntetése miatt.
A CRP (C-reaktív protein) egy májban termelt fehérje, amelyet a szervezet gyulladásos folyamatokra válaszul termel. A CRP szintjének mérése a vérben fontos eszköz lehet a gyulladásos folyamatok diagnosztizálásában és követésében.
Bemutatták a Lada Niva Sportot, amelynek 1,6 literes 16 szelepes motorja 122 lóerős. Az ára 7,3 millió forintnak megfelelő rubelnél kezdődik. A 17 colos kerekeken gördülő újdonság az eddiginél jelentősen nagyobb teljesítményű motort kapott. Míg a normál Nivában lévő 1,7 literes szívó benzinmotor 83 lóerőt és 129 Nm-t tud, addig a Niva Sport
A rejtett drágakő a kertben: Fedezze fel a disznófű egészségügyi előnyeit A disznófű, amelyet gyakran a kertekben és a szántóföldeken gyakori gyomnövénynek tekintenek, a táplálkozás és az egészségügy egyik alul értékelt erőműve. Az Amaranthus nemzetséghez tartozó disznófű igazán sokoldalú növény, amely gazdag felhasználási múlttal rendelkezik a vil
A Hatoslottó izgalmai tovább fokozódnak, hiszen a főnyeremény már 606 millió forintra nőtt. Vajon ma valaki végre elviszi a mesés összeget? Nézzük, milyen számok hoztak most szerencsét!
Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából nárcisznapot tartanak április 26-án Babócsán. A szervező Babócsáért Egyesület a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Somogy vármegyei település Basa-kertjében immár 27. alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket. Az egynapos fesztivál programjai között lesz végvári
A sztárkertész szuperfegyvere levéltetvek ellen, ez aztán tényleg működik A levéltetvek és a pikkelyes rovarok megjelenése gyakori probléma minden kertész háza táján. Hiszen komoly károkat is képesek okozni, amennyiben nem teszünk ellenük lépéseket és nem cselekszünk még időben. Viszont manapság már számos természetes és egyszerű módszer áll rendel
A túlturizmus jelensége egyre nagyobb gondokat okoz: immár nemcsak Európa-szerte próbálják korlátozni az utazók számát egy-egy városban, a trend az egész világra kiterjedt. A túl sok látogató valóban komoly problémát jelenthet, különösen akkor, ha a nyári pihenésünket zavarják meg hangoskodással, szemeteléssel. Hogy könnyebb legyen a nyári úti cél
Válasz egy állatot és kiderül, mennyire vagy sötét és kegyetlen Válassz a képeken látható 8 állat közül egyet, és kiderülhet az , amit talán te sem tudtál eddig magadról. A személyiségteszt a lelked sötét bugyraiba ad betekintést, hogy feltárja, milyen sötét jellemvonásod van, amely lehet, hogy eddig a pillanatig előtted is rejtve maradtak. Nézzük
Tokió–Budapest közvetlen légi járat, újra megélénkülő magyar–japán gazdasági kapcsolatok, növekvő szigetországi érdeklődés a magyarországi befektetések iránt – ezekről tárgyalt japán üzleti és kormánykörökkel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki látogatásán egyúttal az oszakai világkiállítás magyar pavilonját is megnyitotta.
A régészet olykor alapjaiban rengetheti meg azt, amit a történelemről hittünk. Nemrégiben újra fellángoltak a viták a "japán Atlantisznak" nevezett titokzatos víz alatti piramisok körül.
A Z generáció már nem elégszik meg a régi AI-megoldásokkal. Miközben a hangasszisztensek veszítenek a népszerűségükből, a generatív AI gyorsan a mindennapok részévé válik.