Bizonyos személyiségtesztek az első benyomásra helyezik a hangsúlyt, és az alapján vonnak le rólad következtetéseket, hogy gondolkodás nélkül mi az első dolog, amit azonnal észrevettél egy ábrán. Most is egy ilyen különleges tesztet hoztunk el neked: csak annyit kell tenned, hogy megnézed az alábbi fotót, és jegyezd meg azt, amit először megláttál
A Yettel Magyarország hivatalos szállítóként csatlakozott a Demján Sándor Program “Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" programhoz, amelynek célja, hogy a hazai mikro- és kisvállalkozások számára ingyenes, professzionális weboldalkészítési és digitalizációs megoldásokat biztosítson. A program lehetőséget kínál a vállalkozások számára, hogy
Az Egyesült Államokban hétfőn erősödtek, majd Ázsiában kedden oldalaztak a tőzsdeindexek, mert a befektetők kezdik megszokni az amerikai elnök vámtarifáit. Úgy vélik, hogy ezeket végül nem vezetik be. A kedden megjelent pocsék infláció adat a forintnak nem tett rosszat, mivel felejtősnek tűnik a kamatcsökkentés.
Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi változásokat hoz az autóval közlekedők számára. Az előkészítő munkák február 14-én kezdődnek, de jelentősebb változásokra csak március 1-jétől számíthatnak a járművezetők.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság közös sajtótájékoztatón tájékoztatta a közvéleményt, hogy lezárult a Budapest rendőrfőkapitánya által elrendelt belső vizsgálat, amely során hat fővel szemben indult fegyelmi eljárás.
Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
A bukaresti Bonapp a Munch leányvállalataként folytatja. Az összeolvadással olyan új nemzetközi láncok is megtalálhatóak lesznek a magyar ételmentő startup partnerei között, mint a Domino Pizza és a DM. A magyar startup nagyütemű regionális növekedést tervez 2025-re.
A Gazdasági Versenyhivatal figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat és indokolt esetben kész a beavatkozásra, illetve az árak letörését célzó kezdeményezések támogatására - írja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) reagálva a friss inflációs adatra.
Ismét bevezeti a fizetős belépést a történelmi városközpontba 2024. április 18-tól Velence városa – írja az MTI. Az intézkedés célja a tömegturizmus szabályozása és a város kulturális örökségének védelme. Velence…
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a Candy Valentin-nap alkalmából. Gianni Annoni, a Candy márkanagykövete, egy ínycsiklandozó pisztáciás tiramisut készített el vendégei számára. A rendezvény célja, hogy bemutassa, miként ötvözhetők a hagyományos olasz desszertek és a Candy innovatív technológiai me
Az ötszörös WRC-futamgyőztes Kris Meeke továbbra is a Portugál ralibajnokságban versenyez, de Hyundai helyett Toyotát vezet. Kris Meeke újra Toyotát vezet, az észak-ír pilóta egy Toyota GR Yaris Rally2-es indul a március elején kezdődő Portugál ralibajnokságban. Az ötszörös WRC-futamgyőztes versenyző gyakorlatilag címvédőként indul, hiszen tavaly m
Egy egyéni Bitcoin bányász hétfőn egy teljes blokkot bányászott ki, amiért körülbelül 300 000 dolláros jutalmat kapott. Ez a ritka teljesítmény rávilágít a kriptovaluta-bányászat bizonytalan természetére, és megmutatja, hogy a nagy bányászpoolok dominanciája ellenére az egyéni bányászoknak is van esélyük jelentős jutalomra. Hogyan történt a sikeres
Az adózási kötelezettségek sokunk számára megkerülhetetlen részei az évnek, éppen ezért mindig jó, ha időben értesülünk a pontos dátumokról és határidőkről. A NAV most nyilvánosságra hozta az adóbevallások időpontjait, ami rengeteg vállalkozónak és magánszemélynek segít abban, hogy előre megtervezze a teendőit. Összegyűjtöttük, mi mindenre kell fig
A fiatal munkavállalók egyre optimistábbak karrierkilátásaikat és munkahelyi stabilitásukat illetően, de sokan továbbra sem érzik megfelelőnek a megbecsülést.
Megkaptuk a támogatói döntést, megnyertük a pályázatot, felújítjuk a Temesvári út melletti, összesen 2.228 méter hosszúságú, meglehetősen rossz állapotú bicikliutat a Laktanya utca és a Rulikowski utca közötti szakaszon – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester, aki egy videót (https://www.facebook.com/gorgenyierno/videos/1753314721907435
Csoma Botond egy interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy a román államfő lemondása növelheti a kormánykoalíció elnökjelöltjének, Crin Antonescunak az esélyét arra, hogy bekerüljön a májusi államfőválasztás második fordulójába. Úgy véli, a mostani fejlemény nem lesz hatással a kormánykoalíció munkájára, mert szerinte az RMDSZ részvételével al
Ezzel védené ki a baloldali olasz bírók által okozott folyamatos problémákat. Az olasz kormány az albániai központokba csak a kiutasításra várókat küldené és elektromos karkötőket adna az illegálisan ékezőkre, hogy ne tűnjenek el mielőtt kitoloncolhatnák őket az országból.
Budapest harmadik kerületében épülő lakópark generálkivitelezési feladataira adott győztes ajánlatot a NEO Property Services Zrt., az Akko Invest leányvállalata. A Római Park projekt 257 lakásos épületegyüttese várhatóan 2026-ban kerül átadásra.
A KAP fiatal erdők állománynevelésének támogatására kiírt pályázata alapján a Magyar Államkincstár hamarosan újra megnyitja a támogatási kérelmek beadására szolgáló felületet, olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden. A közlemény foglalkozik az előző heti paksi fejleményekkel is és hangsúlyozza, hogy a Paks II. építkezés nem befolyásolja a működő blokkok biztonságát.
Az olimpiai bajnok úszó másfél éve nem nyilatkozott az újságíróknak, most azonban kivételt tett. A MOL Pályán Kívül podcastban őszintén beszélt arról, miért nem indult a világbajnokságon, milyen nehézségekkel küzdött, és hogyan látja a jövőjét.
Besokalltál és nincs erőd semmihez? Nem vagy lusta, csak túlstimulált! Érezted már azt, hogy annyira dologra kellett figyelned, és annyi hatás ért egyszerre a külvilág részéről, hogy majd’ összeestél, olyan fáradt és összezavarodott lettél hirtelen? Olykor megesik az emberrel, hogy egészen egyszerűen nem tudja kézben tartani a dolgokat, és a sok es
A 2022. szeptember 1-jétől jelentős mértékben átalakított kisadózók tételes adója (kata) egy szűkebb adózói kör számára továbbra is kedvező adózási módot jelent. Az adóalanyoknak azonban figyelemmel kell lenniük azokra a körülményekre, melyek fennállása megszünteti az adóalanyiságot.
Hat hónapra felfüggesztették posztjáról Michal Ostrowski lengyel főügyészhelyettest, aki az alkotmánybíróság elnökének indítványára eljárást folytat Donald Tusk miniszterelnök kormánya ellen államcsíny elkövetésének gyanújával – közölte a Radio Wnet lengyel konzervatív csatorna, az értesülést később az államügyészség is megerősítette X közösségi ho