Több, mint 304 millió követővel Khloé Kardashian az Instagram egyik legnagyobb követőszámmal rendelkező influenszere, de ez nem jelenti azt, hogy az ő döntéseit ne befolyásolnák a trendek. És hát ki mástól is leshetné el a legegyszerűbben, mi számít divatosnak, mint testvéreitől? Kendall Jennernek köszönhetően Khloé egy tőle szokatlanul rövid hajja
Monogám vagy? Kérdezte tőlem K az első olyan találkozásunkkor, amikor már látható volt, hogy akarunk egymástól valamit. "Azt hiszem"- vontam meg a vállam. "Hát" - nézett rám tűnődve - "ez nem hangzott valami meggyőzően." Megint vállat vontam. Hogyan lehettem volna meggyőzőbb? Húsz évig éltem előtte egy férfival, ami nem volt könnyű menet. Alaposan
Az À table kávézó ideális interjúhelyszín: csendes, hangulatos, és az ablakból már-már átlátni Hajas László Retek utcai szalonjába. A szokásos menü rendelése után megkezdtük a beszélgetést, amelyet persze képtelenség úgy folytatni Magyarország egyik legismertebb, immár életműdíjas fodrászlegendájával, hogy ne azon töprengjek: vajon mi a véleménye a
A magyar nyugdíjrendszerben az öregségi nyugdíj összege számos tényezőtől függ, mint például a ledolgozott évek száma, a kereseti adatok és a szolgálati idő hossza.
A 2022-ben megszűnt SP-rendszámok visszatérnek a magyar utakra – erről a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) adott hírt. A sportrendszámok leginkább raliautókon és egyéb versenycélú járműveken voltak használatban, ám másfél évig kizárólag az I betűjelű, ideiglenes rendszámok voltak elérhetőek.
Görögország egyik legnépszerűbb turistaparadicsoma, Szantorini és környéke napok óta földrengések sorozatát éli át, és egyelőre senki sem tudja biztosan, hogy a helyzet miként alakul a következő napokban, hetekben. A térség földrajzi adottságai miatt nem ritkák a szeizmikus mozgások, de az elmúlt napokban több ezer rengést észleltek, amelyek erőssé
A kertészkedés, az alapvető zöldségek, gyógy- és fűszernövények otthoni termesztése napjainkban ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek! A saját magunk által gondozott, vegyszerektől és tartósító anyagoktól mentes, az asztalra frissen kerülő kerti terményeknek a nyilvánvaló egészségügyi és gasztronómiai előnyei mellett ráadásul számos egyéb h
A Ferrari mindig is a hagyományok őrzője volt, és most egy újabb szigorú lépésre szánta el magát: véget vet az extrém színvilágú és túlzottan egyedi külsővel rendelkező autóknak. A cél? A márka exkluzivitásának és presztízsének megőrzése – még akkor is, ha ezzel néhány tehetős ügyfél kívánsága sérül.
Az ASP napjainkban továbbra sem tűnt el az öreg kontinensről, annak ellenére, hogy több országban a vaddisznóállomány intenzív apasztását tűzték ki célul a vírus terjedésének visszaszorítása érdekében.
Egy New York-i árverésen 11,3 millió dollárért (majdnem 4,4 milliárd forint) kelt el pénteken egy Antonio Stradivari legendás olasz hegedűkészítő által 1714-ben készített hangszer.
Eddig még egyik légitársaság sem lépte meg azt, amit az Air Busan: a dél-koreai légitársaság veszélyre hivatkozva nemrég kitiltotta a telefontöltőket a fedélzetre felvihető bőröndökből.
Donald Trump amerikai elnök pénteken megvonta elődje, Joe Biden nemzetbiztonsági jogosultságát, és egyben leállította, hogy az előző elnök hozzájusson a napi hírszerzési összefoglalókhoz.
Az ukrán államfő szombati közlése szerint rövid kihagyás után orosz oldalról ismét háborúba küldték az észak-koreai katonákat, miközben Oroszország folytatta dróntámadásait Ukrajna ellen.
Ahogyan lassan beköltöznek első, saját otthonaikba, a Gen Z-nek úgy tűnik, nagyon határozott véleménye van arról, hogy mit szeretne látni maga körül. És elismerjük, egyáltalán nem rosszak az ötleteik!
Akár rendszeresen járunk edzőterembe, akár csak az újévi fogadalom részeként most kezdtük el, nehéz eldönteni, hogy az edzést megelőzően vagy követően együnk, és hogy mit. De szabad-e üres hassal edzeni és mi erről a sportdietetikusok véleménye?Lehet, hogy reggel szeretünk edzeni járni, amikor könnyeben kimarad az étkezés és a sportolás utánra szor
Egy nemzetközi kutatócsoport a Costa Rica csendes-óceáni partjainál található metánszivárgásokban élő mélytengeri fajok között közel 60 olyat dokumentált, amilyennel eddig még nem találkozott az emberiség. A nemrég közölt tanulmányban a tengerbiológusokból álló csoport a 2009 és 2019 közötti időszakban – az 5 kutatási expedíció és 63 búvár
Vontatóból a legtöbbet John Deere-ből adták el a forgalmazók, pótkocsiból a Fliegl lett az éllovas. Januárban 145 traktor és 39 új pótkocsi talált gazdára. A Datahouse adatai alapján 2025 januárjában 145 mezőgazdasági vontatót értékesítettek: kettővel kevesebbet, mint 2024 januárjában (ez - 1,4%-os változást jelent), és 127 darabbal keveseb
Az ukrán államfő szombati közlése szerint rövid kihagyás után orosz oldalról ismét háborúba küldték az észak-koreai katonákat, miközben Oroszország folytatta dróntámadásait Ukrajna ellen.
Ha a világ legrégebbi borát keresed, a délnyugat-németországi Speyer városáig kell zarándokolnod, melynek múzeumában egy 1700 éves palackot őriznek. A szakértők szerint a nedű még ma is iható lenne, a palackot mégsem bontja fel senki.