Az Egyesült Államokban egy ideig elérhetetlenné vált a TikTok, majd Trump mégis megmentőként lépett fel – pedig éppen ő volt az, akinek első elnöksége idején a betiltását kezdeményezték. A Facebook / Meta háza táján is jelentős fejlemények történtek: Mark Zuckerberg bejelentette a tényellenőrző csoport megszüntetését. Elon Musk pedig karlendítéséve
Tizenhat év telt el, de a fájdalom mit sem csillapodott: Marian Cozma tragédiája örökre nyomot hagyott a sportvilág és két nemzet szívében. A veszprémi kézilabdázót egyetlen éjszaka alatt ragadták el szeretteitől, barátaitól, és emlékét ma is kegyelettel őrzik. Most Vujity Tvrtko idézte fel a szomorú éjszakát, hogy emlékeztessen: vannak veszteségek
A balti államok jelentős lépést tesznek az energiafüggetlenség felé, miközben szorosabbra fűzik kapcsolataikat az Európai Unióval. Litvánia már leválasztotta villamosenergia-rendszerét az orosz hálózatról, Lettország és Észtország pedig várhatóan hamarosan követi példáját. A folyamat célja a három ország energiabiztonságának növelése és az EU-s int
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész "alkut kötni" az amerikai elnökkel, és az ásványianyagok területén partnerséget ajánl Donald Trumpnak az Oroszország elleni háborúban kapott amerikai katonai segítség ellentételezéseként.
Harry herceg fellélegezhet, hiszen Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nem tervezi kitoloncolni őt az országból. A brit királyi család egykori tagja már évek óta az USA-ban él, és úgy tűnik, maradhat is. Sajtóértesülések szerint a sussexi herceg és felesége, Meghan Markle nem különösebben kedvelik Trumpot.
Sarah Jessica Parker nem rejtette véka alá véleményét a Szex és New York harmadik évadának egyik ikonikus esküvői jelenete kapcsán. A színésznő annyira elégedetlen volt a ruhájával, hogy saját kezűleg módosított rajta – és ezzel alaposan megnehezítette a forgatást. Egykori kolléganője, Kristin Davis most egy podcastben mesélt arról, hogyan alakult
A floridai nő bevételeinek nagy részét a TikTokból szerezte, ezért hatalmas stresszt okozott neki a helyzet. A feszültség miatt övsömör alakult ki a szeménél, és kilenc napig nem látott rendesen.
Joe Gruters, Florida republikánus szenátora törvényjavaslatot terjesztett elő, amely lehetővé tenné az állami alapok egy részének Bitcoinba és más digitális eszközökbe történő befektetését az infláció elleni védelem érdekében. Ez a lépés illeszkedik az Egyesült Államok több más államának hasonló törekvéseihez, amelyek szintén érdeklődnek a kriptova
1976-ban a Viking–1 amerikai űrszonda egy különös alakzatot fedezett fel a Mars felszínén. A NASA akkori sajtóközleménye szerint a formáció egy emberi arcra emlékeztetett, ami azonnal felkeltette a közvélemény figyelmét. De vajon mi az, és hogyan került oda?
Madridban tartották a szélsőjobboldali Patrióta pártcsalád csúcstalálkozóját, ahol Orbán Viktor is felszólalt. A rendezvényt egy félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg, aki hangosan tiltakozott, de a biztonságiak gyorsan kivezették.
"A következő nyár elején egyszer felhívott, hogy majd ugorjak fel, ha kocsival vagyok a városban. Akkor adta oda a dézsát a két összenőtt leanderrel. Alig hittem el, hogy ez lett a két kis pálcából. Hát te zseni vagy, mondtam neki." E heti novellánk egy horvátországi nyaralás emlékképeiből kiindulva mesél generációk egymáshoz kapcsolódásáról, elmúl
Nem vállal újabb egyéni tanítványt a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya, Boczkó Gábor ugyanakkor folytatja a munkát az olimpiai és világbajnok párbajtőröző Koch Mátéval.
A magyarföldi husáng világállományának mintegy fele a Pilisben található, viszont a siklóernyősök és a sárkányrepülősök egyik nagyon kedvelt elugróhelye is itt van. A Pilisi Parkerdő Zrt. figyelmeztetett, hogy az állandó taposás a fokozottan védett vadvirág kipusztulásához vezethet. Ennek elkerülése érdekében idehaza egyedülálló projekt valósulhat
A Péterhalmi-erdőben csökken a talajvízszint – egyre gyakoribbak az aszályos időszakok –, illetve egyenetlen az éves csapadékeloszlás is, aminek a következményeként elindul a fák csúcsszáradása, legyengülése; a következő lépés az, hogy egyéb károsítók, rovarok és gombák is megjelennek a területen – tudta meg az InfoRádió a Pilis Parkerdőtől.
Tavaly nyár óta új márkát is érdemes számításba venni, ha telefont keres valaki. Főleg, hogy most már elérhető a csúcskategóriás Vivo X200 Pro is, ami az élet több területén is hasznos társad lehet. Ha szeretsz fotózni, és ehhez rendszeresen a telefonodat használod, akkor különösen érdemes figyelned most, ugyanis a készülék egyik legnagyobb durraná
Elképesztő ízkavalkád, buja, színes, könnyed fogás, amiben ott az erdő, a természet minden aromája. Természetesen bármilyen más májból is elkészíthető, és a zöldségeket is variálhatjuk.
Lehet, hogy ennek a tónak az európai fül számára furcsa neve volt az eredeti vonzerő, de az első perui körútunkból semmiképp nem akartuk kihagyni a Titikaka tavat és környékét.
Izrael egyértelműen kitörő fogadta Donald Trump amerikai elnök azon tervét, hogy véglegesen kiürítsék a Gázai övezetet. Szaúd-Arábia viszont egyértelműen leszögezte: csak akkor lehet szó bármilyen békeszerződésről, ha a Gázai övezet megmarad olyannak, amilyen.
A tüdőpestis a pestis legveszélyesebb, legsúlyosabb formája, létfontosságú, hogy időben felismerjék és kezeljék a betegséget. Milyen tünetek esetén gyanakodjunk?
Gluténérzékeny vagy? Ha nem diétázol, komoly bajod lehet. A gluténérzékenység figyelmen kívül hagyásának rejtett veszélyei. Egy olyan világban, ahol az élelmiszer nem csupán táplálék – kulturális élmény, kényelem és örömforrás –, az ételintolerancia, ételallergia, mentes diéta fogalma kisebb, nagyobb kellemetlenségnek tűnhet. Ha például a gluténérz
Az SNI, azaz a sajátos nevelési igény azt jelenti, hogy egy gyermeknek különleges bánásmódra van szüksége, mert nem a korának megfelelően fejlődik. Ez több fejlődési területet is érinthet, önmagában nem jelent hátrányt vagy előnyt, csupán másfajta foglalkoztatást és például külön fejlesztést igényel a sajátos nevelési igénnyel rendelkező gyermek. A
Külföldön a turisták számára nem mindig könnyű feladat megkülönböztetni az autentikus és a túlárazott éttermeket. Ennek apropóján egy szakértő nemrég elárulta, milyen jelek segítségével kerülhetők el a turistacsapda vendéglátóhelyek.
A Nyíregyháza hazai pályán a 25. perctől emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent ért el a sereghajtó Kecskemét ellen szombat délután a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában
Gödöllő rendőrkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el február 7-én 18 órától március 7-én 18 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Kerepes városának közigazgatási területére.
Szeretnéd, hogy a divat valóban erőt adjon? Hogyan lehetnek a ruhák eszközök a női önbizalom növelésére? Mit jelent, amikor egy outfit nemcsak stílusos, hanem belső erőt is sugároz? Hogyan formálhatja a divat az egyéni identitást és segítheti az önkifejezést? A mai világban a divat már nemcsak a külsőségről szól – sokkal többről van szó: arról, hog
A mungóbab (Vigna radiata) egy Ázsiából származó hüvelyes növény, amely nemcsak tápláló, de rendkívül sokoldalúan felhasználható alapanyag. Kis méretű, kerek, zöld színű magjai gazdag tápanyagforrást jelentenek, és számos pozitív egészségügyi hatással rendelkeznek. Mutatunk 10 érdekességet és néhány mungóbab receptet.
A Travelbay.hu oldal segítségével most könnyű lesz kiválasztani az utazaásszervezők legjobb nyári repülős ajánlatait. Sok pénzt tud megspórolni a nyaralása árából, aki idejében foglalja le a nyaralását.
A főpolgármester szombaton közzétett Facebook-bejegyzésében azt írta: hamarosan kiderül, hogy a kormány számára a budapestiek vannak-e legalább annyira fontosak, amint az arab befektető.
Jól tesszük, ha beiktatunk mindennapjainkba néhány olyan gyakorlatot, amellyel az önmagunk iránti szeretetet és gondoskodást gyakoroljuk, ugyanakkor a mentális erősödésnek az is az alapja, hogy a rossz szokásainkat elengedjük. Mielőtt újakat vennénk fel, jobb, ha ezektől megszabadulunk.
Mind a tíz ember életét vesztette a Bering Air repülőgépén, amely csütörtökön tűnt el a radarképernyőkről Alaszka felett - közölte az amerikai parti őrség szombaton. A beleset okát egyelőre nem tudni.