Januárban az volt a célunk, hogy megegyünk minimum harmincféle növényt hetente. Volt, akinek meg sem kellett magát erőltetnie, más pedig a számolgatást bukta el. A növénypontszámlálás változatosabbá teszi az étkezésünket, recepteket is mutatunk hozzá.
Az otthonunk biztonsága mindannyiunk számára elsődleges fontosságú. A megfelelő zár kiválasztása az egyik legfontosabb lépés a lakásunk vagy házunk védelmében. A piacon elérhető számos típusú zár között azonban nem mindig könnyű eligazodni. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, mire érdemes figyelni a döntés során, és hogyan találhatjuk meg az igényeinkne
Az otthonteremtésre fordított átlagos összeg 50 millió forintra emelkedett idén januárban, ami 9 százalékkal, 4 millió forinttal haladja meg a 2024-es átlagot - közölte a Duna House. A kiemelkedően jól teljesítő decemberhez képest csak 9 százalékkal csökkent a januári tranzakciók száma a Duna House becslése alapján, a tavaly januárinál pedi
Február első hetében Ózd környékén, a Kajla-völgyben hajmeresztő élményben volt részük azoknak a vadászoknak, akik éppen szóróanyagot helyeztek ki az egyik vadetetőbe. Az etetőnél ugyanis egy nemvárt vendég is megfordult: a találkozásból végül menekülés lett, miután egy medve a vadászok nyomába szegődött.
Régóta vitás kérdés, hogyan készül a tökéletes főtt tojás. Ahány ház, annyiféleképpen csinálják a legjobbnak vélt tojást. A tudomány azonban most pont tesz az ügy végére, egy olasz kutatólaborban ugyanis kikísérletezték a tudományosan legjobb módszert. A válasz a kérdésre a periodikus főzés módszere, amelynek köszönhetően több tápanyagot is tartalm
Elszabadult a járvány Magyarországon, a héten országszerte több mint 83 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és több mint 46 százalékuk 14 év alatti. A járványok 25 óvodát, 20 általános iskolát és egy középiskolát érintettek. Akut légúti fertőzés tüneteivel több mint 322 ezren fordultak orvoshoz.
Napok óta betegeskedik a pápa. Hörghurut miatt több napja nem is hagyta el a lakóhelyét. Pénteken és szombaton is a Szent-Márta-házban tart audienciát a katolikus egyház első embere.
Egy különösen veszélyes, a legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló, úgynevezett karbapenemáz-termelő baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki utcai kórházban Budapesten. Az intenzív osztályt ennek ellenére még nem zárták le, de az új betegek fogadását felfüggesztették. A fertőzésről a sajtó a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közp
Nemzetközi sztárokkal készül Horvát Lili harmadik filmje, amelyet nyáron hazánkban is forgatnak majd. A Jegyzeteim a Marsról egy izgalmas, romantikus sci-fi, amely az emberi psziché útvesztőiről, valamint a szerelem folyton változó arcairól szól. A főszerepekben Greta Lee és Andrew Scott lesz majd látható, az alkotás a Nemzeti Filmintézet (NFI) tám
Budapesten nem jött össze, de az abu-dzabi székhelyű csoport nem áll le. 6 milliárd dolláros projektet tervez Grúziában, ahol az őszi választás óta politikai válság van, és nagy szükség van a beruházásokra.
Tavaly decemberben szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,2 százalékkal elmaradt a novemberitől. Az előző év azonos hónapjához viszonyítva is elég karcsú, mindössze 0,1 százalékos volt a növekedés. Tavaly így is sikerült összehozni az előző évinél 2,6 százalékkal nagyobb forgalmat.
Ahogy mindennapi tisztálkodási szokásaink segítenek megőrizni az egészségünket és megvédenek a baktériumok és vírusok ellen, úgy a digitális tereink esetében is fontos a rendszeres takarítás. De mit is jelent pontosan a kiberhigiénia és hogyan építhetjük be a mindennapjainkba? Kocsis Tamás kiberbiztonsági szakértővel járjuk körbe a témát.
A francia újhullám egyik legnagyobb filmes mestere volt úgy, hogy soha nem járt filmes iskolába, mert már tizennégy éves korában otthagyta a közoktatást, hogy a saját útját járja.
Az Európai Unió gigantikus pénzből létrehozott, eddig legnagyobb információs rendszeréhez "hátsó ajtós" hozzáférést szerezhettek az orosz titkosszolgálatok.
Az 50 éve aktív Vágtázó Halottkémek 2025-ben új lemezzel és jubileumi koncerttel jelentkezik. Az Afterben blöffölve összehozott külföldi koncertjükről, titkosrendőrökről és a zenekar különcségéről is beszélgettünk velünk.
A Sierra Maestra hegység közel kétezres csúcsaival, változatos növényvilágával, gyönyörű panorámájával és kedves embereivel felejthetetlen élményt nyújt azoknak, akik vállalják a nehézségeket és érdekli őket a sziget vadabb oldala. Miguel egy fehér nejlonszatyorral indult neki a csúcsnak, aztán kiderült, mi volt benne.
A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a múlt héten a kerületben több helyszínen is mértek állványon elhelyezett, valamint menet közben rögzítő eszközzel. Az Üllői úton 59 gyorshajtóról készült felvétel. Egyikük az 50 km/h-s megengedett legnagyobb sebesség helyett 90-nel száguldott, amiért 100 ezer forint közigazgatási bírság a büntet
Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában. A kormány által jóváhagyott, 800 milliárd forintos beruházás 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz - jelentette be az építési és közlekedési miniszter esztergomi sajtótájékoztatóján. Lázár János hozzátette,
Bár 2025-ben is emelkedtek az autópálya-matricák árai, léteznek olyan szakaszok, amelyeken ingyenesen vezethetünk. Ezekről azonban sokan nem tudnak, így könnyű beleesni abba a hibába, hogy fölöslegesen fizetünk egy-egy matricáért.
Blaskó Pétert számos emlékezetes színházi és filmes alakításból ismerhetjük. A színművész egyik előadását a lánya rendezi, és az autista fiával, Bencével játszik a színpadon.
A Trump-adminisztráció újabb radikális lépést tett a szövetségi kormányzat átalakítása érdekében: ezúttal a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a soros. A háttérben Donald Trump azon terve áll, hogy csökkentse a kormányzati apparátus méretét, de a nemzetbiztonsággal kapcsolatos területekhez még nem nyúltak. Eddig. Az ügynökség nemcsak a meglévő alka
Műszaki hiba miatt nátrium-azid került a levegőbe Újpesten egy cég telephelyén. A veszélyes anyag miatt a Katasztrófavédelem kivonult a helyszínre, hogy megnézzék van-e szükség beavatkozásra.
Kanye West korábban azt mondta, hogy bipoláris zavart diagnosztizáltak nála, azonban a botrányhős felesége, Bianca Censori kételkedett ebben. A rapper azért újra orvoshoz fordult, ahol most egy újabb diagnózist állították fel, eszerint autista. Kanye szerint ez sok mindent megmagyaráz a viselkedésében.
Újabb nagyszerű hír érkezett a sztárvilágból: világra jött Gisele Bündchen gyermeke. A 44 éves modell immár háromgyermekes édesanya lett, újszülött babájának édesapjával két éve vannak együtt.
Újabb hullámokat ver a NAV emlékezetes luxusautó-árverése. Az adóhatóság által eddig már kifizetett 300 milliós kártérítést tetézheti egy 200 milliós újabb is.
A miniszter szerint egy elsőéves joghallgató is tudja, hogy működik az elővásárlási jog. Ehhez képest két hete még ő állította tévesen, hogy az arabokkal kötött nemzetközi szerződés felülírja a főváros elővásárlási jogát a rákosrendezői területre.