A Komplett Kafka címet viseli Nicolas Mahler 20 tablóból álló tárlata, melyet csütörtöktől a gyulai könyvtárban látogathat az érdeklődő közönség. Az író művei és élete képregényszerűen jelenik meg a néző előtt, a műveket német nyelvű kísérő szöveg egészíti ki, mely magyarul is olvasható. A vándorkiállítás habkartonra készült plakátokat vonultat fel
Egy múlt héten kiadott dokumentum megalapozhatja a korábban hozott döntés enyhítését, ugyanis például a klímacélok eléréséhez "technológiasemleges" hozzáállást szorgalmaz.
Mindenki ódákat zengett a Fekete pont című filmről, ami a magyar közoktatás problémáira, siralmas állapotára hívja fel a figyelmet. De tényleg ennyire jó film?
Két év börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy vállalkozót, aki a felesége nevén működtett céggel két, európai uniós finanszírozású projekttel is csalást követett el Keszthelyen – tájékoztatta a törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szürke, de száraz hétvége vár ránk – marad a hideg, de legalább az esernyő otthon maradhat. Az előrejelzések szerint borult, helyenként napos idő lesz, a hőmérséklet reggel fagypont alatt, nappal 9 fokig emelkedhet.
A Munkáshitel indulása óta sokakban fogalmazódott meg a kérdés, hogy felhasználható-e önerőként a kamatmentes hitel, és ha igen, hogyan. Megérkezett a válasz. Gyakorlatilag a jegybank a Babavárónál megismert szabályokat várj el a Munkáshitel esetében is.
Csupán a Donyeck megyei Pokrovszk közelében januárban az oroszok több embert veszítettek, mint az egész második csecsen háborúban - jelentette ki Viktor Trehubov, a keleti országrészben harcoló ukrán erők Horticja hadseregcsoportjának szóvivője.
Az intézkedés célja a Fehér Ház szerint a "tisztességes verseny" biztosítása, ellenzői viszont diszkriminációnak tartják. A szabály akár a 2028-as Los Angeles-i olimpiát is érintheti.
Ferenc pápa hörghurut miatt a vatikáni lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi tevékenységét a következő napokban - közölte a szentszéki sajtóközpont csütörtökön.
A Bvsc nem jutott tovább a férfi vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjéből, mivel 17-16-ra kikapott a montenegrói Primorac Kotor otthonában a párharc csütörtöki visszavágóján.
Ferenc pápa hörghurut miatt a vatikáni lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi tevékenységét a következő napokban - közölte a szentszéki sajtóközpont csütörtökön.
Az európai ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogyan vehetett részt egy moszkvai IT-vállalat az Európai Unió új elektronikus határellenőrzési rendszerének (EES) fejlesztésében. A vízum- és útlevéladatbázisban szinte az összes EU-állampolgár személyes információihoz hozzáférhettek az oroszok.
Az Eagle Hills Properties LLC Budapest helyett Grúziában valósít meg egy hatalmas beruházást. Az abu-dzabi székhelyű ingatlanfejlesztő vállalat 6 milliárd dolláros projektet indít Tbilisziben és a tengerparti Batumi és Gonio városokban.
9,2 kWh/100 km. Az új ID.7 Pro S tesztvezetését a Volkswagen Driving Experience profi járművezetői végezték decemberben a nardói Low Speed Ring pályán, 5–15 Celsius-fok közötti hőmérsékleten. A 12,5 kilométeres pálya lehetővé teszi a különféle forgalmi helyzetek és tűréstesztek hatékony szimulálását. A hatékonysági teszt során az átlagsebesség 29 k
Február elsejétől már több banknál igényelhető a vidéki otthonfelújítási támogatás, amely a nyugdíjasok számára is elérhető. A kamattámogatott hitelt is tartalmazó konstrukció széles körben felhasználható az ingatlanok felújítására, egyes munkák azonban építési engedély nélkül nem végezhetők el – hívta fel a figyelmet Korponai Levente, a money.hu v
Donald Trump második elnöki ciklusa jelentős változásokat hoz a technológiai ipar számára. Az új adminisztráció politikai irányvonalai és döntései alapvetően befolyásolják a mesterséges intelligencia, az antitröszt szabályozás, a kriptovaluták és más technológiai területek jövőjét. Elemzésünkben bemutatjuk, milyen következményekkel járhat a Trump-a
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak is emelkedtek - kivéve az elektromos autók esetében. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, az elmúlt év első hónapjához viszonyítva hogyan alakultak a 2025. januári autópiaci adatok.
A cseh ANO párt soha nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt, ahogyan a jelenlegi cseh kormány teszi, a patrióta erők ugyanis egyetértenek a szuverenitás védelmének fontosságában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Prágában.
Szoboszlai Dominik hosszabb frizurára váltott, de nem mindenki fogadta ezt kitörő örömmel. Egy kommentelő durván nekiment a focistának, azt állítva, hogy hajviselete 15 évvel öregebbnek mutatja – sőt, egyenesen "hajléktalannak" nevezte.
Szantorini 16 ezer fős lakosságának kétharmada távozott a szárazföldre a szigetről, ahol szerdán is folytatódtak a néhánypercenkénti kisebb földrengések. A hatóságok szükséghelyzeti terveket dolgoznak ki arra az esetre, ha az elmúlt napok több száz gyenge rengését egy nagyobb földmozgás követné.
A CPAC célja a Nyugat nagyságának helyreállítása, ugyanis a világrendszer-változás éveit éljük - írta Matt Schlapp, a CPAC Foundation elnöke és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, a CPAC Hungary főszervezője a Mandineren csütörtökön megjelent közös "manifesztumában".