A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit. Ennek eredményekén
A bőrünk ápolására fordított extra figyelem mellett, végre elkezdünk a hajápolásunkra is odafigyelni. Nemcsak hogy jobbnál jobb termékek kerülnek a piacra, hanem egyre népszerűbbek a fejbőr-kezelések (próbálj ki egyet mihamarabb), a hajolajozás, valamint a fejbőr egészségére helyezett nagyobb hangsúly. Ehhez most hozzáadódik a kétszeri hajmosás is,
"Ő nem is akar közvetíteni Brüsszel és Trump között" - mondja Szent-Iványi István, elismerve: szívélyes az Orbán-Trump kapcsolat, de az a kérdés, hogy az ország ezt hogy tudja "aprópénzre" váltani. A "deal", amiről a miniszterelnök beszélt, leginkább Orbán-Trump kétoldalú megállapodás lehet - ezt már Kiszelly Zoltán hangsúlyozza, szerinte a dealben
Kettős érzések kavarognak annak az édesapának a lelkében, akinek a hétéves fia kiesett a negyedik emeleten lévő ceglédi lakásuk ablakán. A gyermek tizenöt métert zuhant, de a csodával határos módon túlélte a szörnyű becsapódást. A gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó súlyos testi sértéssel vádolt Homó Béla tanácstalanul ácsorgott szerdán
Lezárul egy korszak, a román szurkolók nagy bánatára visszavonul az elmúlt évtized egyik legkülönlegesebb teniszezőnője, Simona Halep. A kétszeres Grand Slam-tornagyőztes, korábbi világelső román a kolozsvári torna első fordulójában sima vereséget (6:1, 6:1) szenvedett, ezt követően ott helyben, a pályán jelentette be, hogy befejezi pályafutását.
Habár a magyar háztartások háromnegyede rendelkezik otthonbiztosítással, sokan nem tudják, hogy az pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke és miért fontos azt frissíteni a biztosításban. A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tarta
Két éven belül munkahelyet váltana a magyar munkavállalók fele az Erste felmérése szerint. Sokan nem igazán elégedettek a munkahelyükkel, minden második dolgozó úgy látja, jelenlegi munkáltatójánál nincs esélye építeni a karrierjét, és nem igazán tudja kibontakoztatni a tehetségét sem. A dolgozók megtartásának fontos eszköze, ha a munkáltató a koll
A Magyar Társadalomkutató január végi felmérése szerint a 2026-os országgyűlési választásokon kétszer annyian számítanak a Fidesz győzelmére, mint a Tisza Pártéra. Az InfoRádiónak nyilatkozó kutató szerint ez nem pártpreferencia-kutatás, amelynek adott esetben célja lehet a közvélemény befolyásolása is.
65 évvel ezelőtt, 1960. február 3-án mutatták be Olaszországban a La Dolce Vita – magyarul Az édes élet – című filmet, Fellini ikonikus alkotását. A film, amelyről mindenkinek a római Trevi kútban fürdöző svéd filmsztár, Anita Ekberg káprázatos idomai jutnak eszébe, mozitörténelmet irt: ez volt a celluloid tömegkultúrájában az első erotikus film.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását.
Bár a német vezetés hivatalosan még nem nyilatkozott az ügyben, de kormányzathoz közel álló iparági értesülések szerint új szerepet kaphat a 2022-ben felrobbantott Északi Áramlat 2 gázvezeték - értesült a Handelsblatt német portál. A tervek szerint a vezetékszakaszt a Finnországból származó zöld hidrogén importálására élesztenék fel hamvaiból. Ninc
A tájékoztató szerint a 30 milliárd forintos keretösszegből több mint 22 milliárd forintra érkezett be már igény. A fennmaradt forrásmennyiségből 2025 március végéig kérhetnek támogatást a cégek. Kiemelték: az elektromos autók helyi légszennyezés és zajterhelés nélkül használhatók, üzemeltetésük és karbantartásuk olcsóbb, mint benzines-dízeles társ
A február 22-ére szervezett demonstráció során az Igazságügyi Palotától az Igazságügyi Minisztériumig sétálnak, az eseményre mindenkit várnak, aki "fontosnak tartja a bírói függetlenség értékének megőrzését".
Szinte bármelyik vállalati dolgozót rá lehetne venni gazdasági bűncselekményre, például sikkasztásra vagy csalásra a magyarok szerint – mutat rá a Ragány Ügyvédi Iroda és az Europion közös reprezentatív felmérése. A legtöbben 500 ezer és 5 millió forint közé teszik azt az összeget, amiért egy munkavállaló megfontolná, hogy visszaélést kövessen el a
Bár a német vezetés hivatalosan még nem nyilatkozott az ügyben, de kormányzathoz közel álló iparági értesülések szerint új szerepet kaphat a 2022-ben felrobbantott Északi Áramlat 2 gázvezeték - értesült a Handelsblatt német portál. A tervek szerint a vezetékszakaszt a Finnországból származó zöld hidrogén importálására élesztenék fel hamvaiból. Ninc
Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése tavaly április óta a leglassabbra mérséklődött januárban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
Kanye West márkája nem tűnt el teljesen, de lassan heverte ki, hogy antiszemita kijelentései miatt az Adidas ajtót mutatott neki. West a Grammy-gálán is a márkáját promózta, ami felett már semmi kontroll nincs.
Számos kutatás bizonyítja, hogy a fiatalok egyre több időt töltenek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékokkal. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért egyre nagyobb figyelmet fordít a sokak által nagyon kedvelt mobil- és videójátékok vizsgálatára, illetve az ezekkel kapcsolatos ismeretterjesztésre. A GVH most a játék
A divat világa folyamatosan változik, de vannak olyan ikonikus alakjai, akiknek stílusa és karrierje évtizedeken át inspirálja a következő generációkat. Pataki Ági neve összeforrt a magyar divattal, hiszen pályafutása modellként indult, majd filmproducerként és a szépségipar meghatározó szereplőjeként is maradandót alkotott. A divat nemcsak egy sza
A keleti hunyor egy különleges évelő növény, amely akkor virágzik, amikor a legtöbb növény még téli nyugalmi állapotban van. Ha megfelelő helyet és gondozást kap, évtizedeken át gyönyörködhetünk virágaiban.
Nem is gondolnánk, hány területen milyen hasznos, szinte univerzális eleme az életnek a só: hajmosáshoz, testradírhoz, fürdővízhez, gargalizáláshoz, folttisztításhoz. Kipróbáltuk!
Egy kényelmes otthon, ahol feltöltődhetsz és igazán önmagad lehetsz – mindenki vágyik egy ilyen helyre. De vajon milyen belsőépítészeti stílus passzol hozzád igazán?
Az érelmeszesedés, tudományos nevén arterioszklerózis az ütőerek (artériák) szisztémás megbetegedése. Miért veszélyes? Hogyan vezethet komplikációkhoz és milyen szövődményekkel járhat?
Mária épp a mai napon töltötte az 53-at, ennek alkalmából pedig a dán királyi család hivatalos Instagram-oldalán közzé is tett róla egy friss portrét, melyen X. Frigyes felesége egyszerűen fantasztikusan fest.