A vádhatóság azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a férfi kiszemelt egy XIII. kerületi autószalont, amelyről tudta, hogy nagy értékű gépkocsikat forgalmaz. Egy bérelt luxusautóval vidékről többször is a fővárosba utazott, hogy megfigyelje a szalon működését és a kereskedés környékét. 2022. december 6-án este leparkolt a közelben, megvárta a zárórát
A Miskolci Egyetem több mint 4000 állami ösztöndíjas hellyel és új képzésekkel várja leendő hallgatóit 2025 szeptemberétől! Az intézmény február 6-án újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt egy izgalmas nyílt nap keretében, ahol a résztvevők első kézből szerezhetnek információt a képzésekről, a felvételi folyamatról és a hallgatói életről. Nézzük
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója szerint a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) alkalmazottai heti 120 órát dolgoznak. A kijelentés heves kritikát váltott ki a közösségi médiában. Musk azt állítja, hogy emberei naponta 17 órát dolgoznak, a hétvégi munkavégzést pedig „szupererőnek” nevezte a techmogul - írja a The Economic Time
Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (Onya), amelyen keresztül tavaly több mint 1,2 millió beadvány érkezett, míg 2023-ban 770 ezer - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Még sukorói fideszes képviselő is aláírta azt a petíciót, amit a Velencei-tó partjára tervezett Fiatalokért Központ ellen indítottak. A tiltakozók szerint a kétezres, már így is túl nagyra nőtt Sukoró mellett egy vele egyenértékű település nőne ki a földből a most még szinte érintetlen tóparton. Gyurcsány idején a szintén erre a területre tervezett
A magyar labdarúgó válogatott sztárja és kedvese ott szállt meg, ahol annak idején a Minden végzet nehéz című filmet forgatták Jack Nicholson és Diane Keaton főszereplésével.
Hajtóvadászat indult két maszkos, kalasnyikovval felfegyverzett ember ellen, a város központját kiszolgáló két metróvonalon felfüggesztették a vonatközlekedést.
A készételek iránti kereslet folyamatosan nő, a vásárlók több mint 12 százaléka rendszeresen választ ilyen terméket a Kifli.hu kínálatából. A kategória jelenleg közel 200 terméket tartalmaz, a kínálat 2-3 hetente frissül, hogy változatos, innovatív megoldásokat kínáljon. A legnépszerűbbek az alaplevek és a klasszikus készételek, miközben az idei év
Nem kevés pénzt takaríthatunk meg így a járatokon.Úgy tűnik, egy TikTok-felhasználó által megosztott vírusos Google Flights trükk csodákra képes, ha olcsó repülőjegyeket keresünk. A Google Flights egy ingyenes repülőjegy keresőmotor – nem egy utazási foglalási oldal –, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy helyen keressenek különböz
A veterán rádiós most a gazdag, terepjáróval járó anyukákba szállt bele. Nem az első alkalom a közelmúltból, amikor egy társadalmi csoporttal rúgja össze a port.
Az elmúlt héten legalább 78 alkalommal jelent meg a sajtóban, hogy a kormány megvédi a 13. havi nyugdíjat. A probléma, hogy az idősek járulékait nem támadta meg senki, állítja a Nyugdíjas Parlament elnöke.
Ha azt mondjuk Serie A, a sportkedvelők részére egyből be is ugrik hozzá a sportág és az ország. Az olasz labdarúgó bajnokság első osztálya milliókat mozgat meg az országban, és természetesen azon kívül is
Katalin hercegné globális stílusikonként van számon tartva, és azóta, hogy munkáját megkezdte a királyi család tagjaként, jelentős változtatásokat eszközölt ruhatárában. Most szettjével küldött egy határozott üzenetet legutóbbi, meglepetésszerű látogatásán.
Forrong az internet népe, brutális felvétel kering az online térben. Mások szeme láttára, az utcán verte össze 8 éves gyermekét a szívtelen szabolcsi anya.
Az ünnepek előtt egyre többen vásárolnak interneten keresztül különféle termékeket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a termékek között egyre többször jelennek meg dohánytermékek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága a karácsony előtti időszakban több mint nyolcezer darab elektronikus cigarettát talált a postacsomagokban.
Hajnalban egy metróállomásnál lövöldöztek, majd a metróalagútba menekültek. A helyi rendőrség szerint nem terrorizmus, hanem drogkereskedelem állhat a háttérben.
A magyar egészségügy süllyedő hajó orvosbárókkal, feudális, hierarchikus rendszerrel, ahol a lékeket nem kijavítják, csak eltakarják, állítja a holland rendszerben is dolgozó mosonmagyaróvári gyermekgyógyász.
A HungaroControl 2024-ben rekordforgalmat regisztrált Magyarország légterében 1 millió 143 ezer 937 repülőgéppel, amelyeknek csaknem 84 százalékát az átrepülő járművek tették ki, az előrejelzések szerint az idén is erős forgalom várható – közölte a hazai légiforgalmi szolgáltató.
Ukrajna nem veszít, csak "a front rossz irányba halad" - így fogalmazta meg véleményét a harci cselekményekről a NATO-főtitkár. Mark Rutte hozzátette: fel kell készülnünk az Oroszország elleni háborúra, ha el akarjuk kerülni a háborút.
Bélhúrok, törpe üstdobok, arcilutók mindenütt és teltház – az idén 20 éves Müpa Händel előtt tisztelgett, amire a zeneszerző születésének 340. évfordulója adott jó alkalmat. A Maraton hagyományaihoz híven tizenkét órán keresztül tizenhárom koncerten és filmvetítéseken szólt Händel-muzsika.
A HungaroControl 2024-ben rekordforgalmat regisztrált Magyarország légterében, összesen 1 143 937 repülőgéppel, amelynek legnagyobb részét – közel 84 százalékát – az átrepülő járművek tették ki – közölte a társaság.