A politika helyett most a választóknak kell eldönteniük, hogy országuk tovább halad a teljes önfeladás útján, vagy végre a sarkára áll és cselekszik. Fordulatos napokon van túl a német belpolitika. Január eleje óta ugyanis több, a társadalmat sokkoló esemény is történt. Aschaffenburgban egy migráns egy 2 éves gyereket késelt halálra, majd kiderült,
Ha szeretünk valakit, annak természetesen jót akarunk. Biztos te is kerültél már olyan szituációba, hogy a párodat vagy egy közeli barátodat kellemetlenség vagy csalódás érte, ha nem még rosszabb. Ilyenkor automatikusan szeretnénk segíteni és jobb kedvre deríteni az illetőt, mert nem szeretjük látni, ahogy szenved. Ámde ha nem jól vigasztalsz, még
A világ vezető streamingszolgáltatója mindig kész a megújulásra, amit színes és folyamatosan változó sorozatkínálata is bizonyít. Mi most széles mozdulattal merítettünk a Netflix legsikerültebb bűnügyi szériái közül.
Bár a magyar neve nem túl hízelgő, a köpködő pálmát angol nyelvterületen Madagaszkár ékkövének is nevezik, ami kedvezőbb színben tünteti fel ezt a meseszép szobanövényt. A gondozása is roppant egyszerű – mégsem illik minden háztartásba.
Az, ahogy Bianca Censori ismét extrém meztelenruhában lépett a nyilvánosság elé, egy pszichológus szerint aggasztó red flag, hogy elnyomásban él. A szakértő szerint Kanye West uralkodik felesége felett, aki teljesen elvesztette magát a kapcsolatban.
A nyilvánossághoz fordult a tavaly tavasz óta letartóztatásban lévő Suha György, szerinte koholt vádak alapján tartják fogva. A volt miniszteri biztost azzal gyanúsítják, hogy pénzért különféle diplomáciai tisztségek elintézését ígérte.
A Wizz Air és a Revolut együttműködése révén mostantól a légitársaság járataira szóló repülőjegyek kifizetésére is beválthatók a RevPontok. Ez a lehetőség a Revolut Pay opció használatával érhető el a Wizz Air mobilalkalmazásában. Mi is az a RevPont? A RevPont a Revolut saját hűségpont-rendszere, amelyet a fintech cég 2023 júniusában vezetett be Ma
Az Európai Uniónak nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonsága szavatolására, ennek érdekében fejlesztenie szükséges védelmi iparát, és össze kell hangolnia, valamint fel kell gyorsítania a katonai eszközök gyártását - jelentette ki az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben. Ursula von der Leyen EB-elnök szeri
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Markáns esésekkel indult a hét a tőzsdéken, miután Donald Trump a hétvégén bejelentette, hogy vámot vet ki kanadai, mexikói és kínai termékere, de az EU felé is kiltásba helyezett intézkedéseket, napközben azonban javult a hangulat a hírre, miszerint egyhónapos türelmi időszak jön. Ma reggel azonban Kína közölte, hogy válaszul az amerikai intézkedé
Az elmúlt években több elnéptelenedett olasz városis kedvező otthonteremtési programmal csábította leendő lakóit. Közülök az egyik legfelkapottabb település a szicíliai Sambuca volt: a korábban még az olaszok számára is ismeretlen városba 2019 óta rengeteg amerikai költözött, ezért idővel csak „Little America” néven kezdtek el emlegetni – a polgár
Mennyei krumplis ételek pillanatok alatt vacsorára: 4 olcsó recept Borsos chips mártogatóssal Hozzávalók: Elkészítése: Uborkareszelő segítségével a megpucolt krumplit a lehető legvékonyabbra felszeljük. Hideg vízbe áztatjuk, majd a sütőt a legnagyobb fokozatra előmelegítjük. Ha kész, a lecsöpögtetett krumplit szárazra töröljük. Sütőpapírral bélelt
A Budapest Airport repülőtér-fejlesztési sorozatának következő állomásaként megújul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető híd, valamint az épület előtti, ki-és beszállásra használt terület (curbside).
Megkezdődött hétfőn a kétkamarás román parlament tavaszi ülésszaka, amelynek első ülésnapján elfogadták az intézmény idei költségvetését, az SOS Romania hat törvényhozója kilépett a frissen képviselethez jutott párt frakciójából, a szenátus pedig jóváhagyta az alkalmazottak számának csökkentéséről szóló határozattervezetet.
Óriási mozgásokat hozott eddig a hét a forint életében, legalábbis ami a dollárral szembeni devizaárfolyamot illeti. A múlt hét második felében még a 390-es kurzushoz szoktattuk magunkat, aztán az amerikai vámbejelentések hírére hétfőn reggel már 400 felett is jártunk. A vámkivetés elhalasztásának délutáni hírére azonban jött az újabb fordulat, és
A krumplisaláta az, amiből még a kissé unalmas ízű, menzás változatnak is örülünk, de némi kreativitással, pár apróságra odafigyelve a burgonyából valóságos csodát varázsolhatunk! Következzen a mi 5 kedvencünk a hagyományos majonézestől a bécsi változatig!
A Pokol hetén újabb embert próbáló kihívások elé állították A kiképzés versenyzőit. A cél az volt, hogy a szereplők legyőzzék a félelmeiket, ám volt, akinek komolyan meggyűlt a baja az egyik feladattal. Bolla Adrienn bepánikolt, és zokogva omlott össze a kihívás során. Drámai jelentek játszódtak le kamerák előtt.