Lehet, hogy a születési dátumod nem csupán egy évforduló, hanem az életed rejtett mozgatórugója? Tudósok szerint a hónap, amelyben születtél, befolyásolhatja egészségedet, személyiségedet és karrieredet is!
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor elkezdődik a 2. terminálhoz vezető híd, valamint az épület előtti, ki- és beszállásra használt terület megújítása – közölte a Budapest Airport kedden a közösségi oldalán.
Egy alig több mint 16 éves fiatal fiúnak köszönheti az életét egy hetven éves férfi, aki Debrecenben egy trolin lett rosszul és esett össze. A fiú azonnal az idős ember segítségére sietett. Hívta a mentőket és a diszpécser utasításai alapján megkezdte az újraélesztést.
Elsősorban mindenütt a mobilinternet-használat gyors felfutása ágyazott meg a vezetékes szolgáltatások visszaesésének. De még így is sokan használják itthon.
Válaszul az amerikai kormány kínai importtermékeire kivetett egyoldalú vámokra, Kína február 10-től viszontvámokat vet ki az Egyesült Államokból származó egyes importárukra - közölte a kínai pénzügyminisztérium kedden.
A serdülőkor természetes módon is egyre korábban következik be a fiatalabb generációknál, ezért a legtöbben csak legyintenek arra, ha fiuk vagy lányuk fejlettebb a kortársaiknál. Van azonban egy korhatár, ami alatt már betegséget jelez az, ha gyermekünk pubertás korba lépett.
A kínai alapítású online piactér, a Shein potenciális bírságokkal néz szembe, mivel az Európai Unió hamarosan vizsgálatot indít a fogyasztóvédelmi törvények betartásával kapcsolatban – tudta mg a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásoktól.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az új kábítószer bűnözés elleni rendőri egység felállításáról nyilatkozott az M1 aktuális csatornán kedden. Az államtitkár közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodán január 1-én létrejött a Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal, amely segít feltérképezni a bűnszervezetek tevékenységét. Az új 150
A mesterséges intelligencia (MI) lesz a következő évtized meghatározó technológiája. Ennek eredményeként az MI-készségek mind szakmai, mind magánéletünkben egyre fontosabb szerepet kapnak. Ebben szinte teljesen egyetért az idei Bosch Tech Compass felmérés során világszerte megkérdezett több mint 11 000 résztvevő. Németországban a válaszadók 72 száz
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás iránti igény felértékelődik. A munkaerőpiaci jelentések szerint a technológiai szektorban az AI specialisták mellett azok a szakemberek a legkeresettebbek, akik mérnöki tudással is rendelkeznek. A széleskörű, szoftveres és hardveres tudást ötvöző mérnö
A Dancing with the Stars próbaterméből jelentkezett be több mint egy hónappal a műsor vége után Szabó Zsófi. Nem is akárki oldalán, Suti Andrással kezdett bele újra a táncolásba, és a 'hamarosan folytatjuk' felirat azt sugallja, hogy közösen készülnek valamire. A gyönyörű tévés felszabadultan omlott partnere karjába tánc közben.
Katalin hercegné egy nagyon különleges fotóval emlékezett meg a rák elleni küzdelem világnapjáról, a képet ugyanis nem egy profi fotós készítette róla, hanem az egyik gyermeke. A walesi hercegnét kivételesen a hatéves Lajos herceg szemén keresztül láthatjuk, ami elképesztően személyessé teszi az egyébként is szívszorító üzenetet.
A hűség alapvető értéke a kapcsolatnak, vannak azonban, akik egyszerűen képtelenek ellenállni a kísértésnek. A horoszkóp szerint ez a 3 csillagjegy, bár szereti a párját, hajlamos a félrelépésre.
A Fraunhofer ipari és kutatási munkacsoportjának szeptemberi oldenburgi ülésén különböző ipari és kutatási előadók mutattak be termeléssel kapcsolatos ötleteket. A Fraunhofer Institute for Digital Media Technology (IDMT) intézettel együttműködve például egy angol nyelvű hangvezérlőrendszert integráltak egy hegesztési feladatokat ellátó kobotba. Ez
A volt férjet gyanúsítják gyilkossággal, a nő barátai és egy civil szervezet a kezdetektől erre gyanakodott. Január végén a hatóság még azt gondolta, nem történt idegenkezűség.
Érezted már azt, hogy reggeli után legszívesebben azonnal visszabújtál volna a takaród alá? Hogy órákba telt, mire sikerült nagyjából kiűznöd az álmosságot a szemedből, és emiatt a délelőttöd jelentős részében nem tudtál produktív lenni? Ha igen, lehet, hogy a reggelidben keresendő a hiba, ugyanis az alábbi ételek bizonyítottan álmosságot okoznak.
A Kavosz és a bankszektor együttműködésében 2025. március 1-jétől tovább csökkennek a Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteleinek kamatai az új hitelszerződéseknél. A kamatcsökkentés révén 300 milliárd forinttal nagyobb hitelvolumen válik elérhetővé a vállalkozásoknak - közölte a Széchenyi Kártya Programot koordináló Kavosz Zrt. A tájékoztatá
A "gazdaságfehérítés" jegyében az adóhatóság mindig is nagy hangsúlyt fektetett a "fekete" – azaz a be nem jelentett – foglalkoztatás feltárására. A kihágókkal szembeni szigorú retorziók célja, hogy olyan kockázatot telepítsen a foglalkoztatókra, amely mellett ne érje meg kibújni a foglalkoztatással járó adókötelezettségek teljesítése alól. Sokszor
Már az első napokban jelentős érdeklődést váltott ki a munkáshitel, az indulást követően az MBH Bank hálózatában és a honlapján több mint tízezer kérést kezeltek, és a hiteltermék iránti kereslet folyamatosan növekszik – közölte a pénzintézet.
Az áruházi munkatársak alapbérét idén minimum bruttó 30 ezer forinttal emeli, míg az új logisztikai központban dolgozó fizikai munkavállalók több lépcsőben 21,3 százalékos bérkorrekciót kapnak.
A napokig tartó magas láz és a kéthetes felgyógyulási idő sem ritka azoknál a gyerekeknél, akik elkapják az influenzát, a gyermekorvosi rendelőkben hetek óta nagyon sok a beteg gyermek – mondta az InfoRádióban Havasi Katalin, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának főtitkára.
Lakásszövetkezet felügyelőbizottság és igazgatósága vezetőségváltás utáni ellenőrzés során papír alapú készpénzfizetési számlákat talált, amelyeket korábban nem jelentette a NAV-nak. Megkeresték a bizonylaton feltüntetett számlakiállító vállalkozást, amelynek illetékese azt nyilatkozta, nem tőlük származnak a számlák. Mivel kiderült, nem valós gazd