22 százalékuk hajlandó többet is költeni utazásra – derül ki az ibis által készített globális kutatásból. Az ibis mindehhez utazási inspirációt is kínál – 25 ok 2025-ben az utazásra címmel a Globetrotter utazási trendekkel foglalkozó szakértőivel együttműködve azonosította a legizgalmasabb eseményeket, fesztiválokat és kulturális pillanatokat világ
Nem pusztán a mi időnkben, tehát manapság, a tisztességesnek nemigen mondható jelenben, hanem az emberiség történetét illetően bizony már a régmúltban is az volt. Mammonnak is hívták.
Az Agymenők című amerikai szappanopera főhősei kaliforniai tudósok, fura fizikusok. Háttértévéként használjuk őket odahaza, nem a cselekmény miatt nézzük, a főhősökre nem is filmszereplőkként, inkább afféle házikedvencekként tekintünk. Mások kutyát vagy aranyhalat tartanak, mi Leonardot, Sheldont és Pennyt. Jól lokalizálhatóak, sőt ki lehet őket ka
Ma az Edinák ünneplik névnapjukat, így ebből az alkalomból lássuk, hogy mit lehet tudni a név eredetéről, jelentéséről, és a névelemzők szerint melyek azok a személyiségjegyek, amelyekre a név hajlamosíthatja viselőit.
Unod már a vinaigrette és mustáros önteteket? Akkor itt az ideje, hogy kipróbáld ezt a fokhagymás-citromos tahiniszószt. Ez az egyik legsokoldalúbb öntet a növényi alapú konyhában, ami nemcsak finom, hanem egészséges is, hiszen tele van értékes tápanyagokkal. A szezámpasztás öntet mély, különleges ízvilága egyaránt illik mediterrán és közel-keleti
Az elektronikus aláírással sokan találkozhattak már, hiszen az NMHH adatai szerint már több mint 1 évvel ezelőtt is közel 150 ezer elektronikus aláírással rendelkező természetes személy volt Magyarországon. Akinek pedig van Ügyfélkapuja, az ismerhette és talán használta is dokumentumok hitelesítésére az AVDH (Azonosításra Visszavezetett Dokumentum
A mezőgazdaságot továbbra is férfiak "uralják", hiába növekszik a női dolgozók és vezetők száma is Magyarországon. Ami azonban nagyobb aggodalomra adhat okot az az, hogy öregedik az agrárium, ami egyébként nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte jellemző. A gazdaságirányítók 60%-a 55 évesnél idősebb, a fiatalabb, 35 év alatti gazdaságirányítók arány
Ha valaki azt hinné, hogy az évezredekkel ezelőtt elhunyt és szarkofágokban eltemetett egyiptomi előkelőknek nincs valami jó szaga, nos, kiderült, hogy téved.
Bár a menedzsere folyamatosan cáfolja, hogy az énekesnek mentális gondjai lennének, kevesen hisznek neki. Justin Bieber ismét nagyon furcsa felvételt tett közzé.
Február 28-tól lesz megvásárolható a Fix Magyar Állampapír új sorozata. A kamat marad 6,5%, a tört kamatot negyedévente fizetik ki. A FixMÁP új sorozatának futamideje változatlanul három év. Legutóbb tavaly szeptember végén csökkentették le a kamatot, az akkori 6,75%-os kamatozásról a mostani 6,5%-os szintre - írja a Portfolio.Közben múlt h
A tavasz közeledtével sokan már biztosan elkezdtek gondolkozni a nyaralás megszervezésében, mely során fontos szempont lehet, hogy a kiválasztott tengerpartért minél kevesebbet kelljen utazni. Mutatunk néhány olyan strandot, ahová autóval is könnyedén eljuthatunk Magyarországról!
A mai nap időjárása nem sok jót ígér azoknak, akik a szabadban terveztek programot. Az ország nagy részén borult égbolt és kisebb esők várhatóak, ám a Tiszántúlon csak délután kezdenek gyülekezni a felhők. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8-15 fok között alakul majd.
Új látványosság megépítését tervezi a dubaji emírség: a mintegy 100 méter magas Dubai Therme – Islands in the Sky egy wellnessoázis lesz, amely olyan benyomást kelt majd, mintha az égben lebegne. Dubajban a felhőkarcolók szomszédságában épülhet fel egy nem mindennapi termálfürdő, amely szó szerint új szintre emelné a wellness fogalmát. A Dubai Ther
A kollagén már évek óta a szépségipar egyik sztárösszetevője. Fogyasztjuk por formájában, kenjük a bőrünkre krémekben, és még injekcióban is alkalmazzuk, hogy fiatalosabbak maradjunk. De vajon valóban a külső pótlás a legjobb módja a bőr kollagénszintjének fenntartására? A legújabb tudományos kutatások szerint1 a saját kollagéntermelésünk serkentés
Szja-mentessé tenné a kormány a két- és háromgyermekes anyák munkából/tevékenységből származó jövedelmét is, a négygyermekes anyákhoz hasonlóan, azzal a lényeges különbséggel, hogy előbbiekre vonatkozóan fokozatosan vezetnék be a kedvezményt. Cikkünkben – a rendelkezésre álló információk alapján – körbejárjuk, hogyan is nézhet majd ez ki a gyakorla
Négy-öt bolygó együttállása viszonylag ritkának számít, de az, hogy a Naprendszerünk összes planétája egy vonalban álljon, a legkülönlegesebb égi jelenségek közé tartozik. A február 28-i együttállás során szabad szemmel a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Jupiter lesz látható, az Uránusz és a Neptunusz esetében azonban távcsőre lesz szüksége azoknak, a
A dán kormány jogszabály-módosítással teszi telefonmentessé az iskolákat, és azt javasolja, hogy a 13 év alatti gyerekek ne kapjanak okostelefont vagy tabletet.
Minden rendelkezésre álló eszközével támogatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az élelmiszerárak letörését célzó kezdeményezéseket. A GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer hamarosan újabb, mintegy 20 új termékkategóriával bővül. A nemzeti versenyhatóság jelenleg több eljárást is folytat élelmiszer-kiskereskedelmi láncokkal szemben, tilto
Nap mint nap szívesen megiszol egy csésze zöld, fekete vagy épp egy finom csipkebogyó teát? Akkor jó eséllyel máris hoztál egy jó döntést az egészséged támogatásával kapcsolatban, hiszen megfelelően fogyasztva mindegyiknek megvan a maga jótékony hatása. De ittál már valaha kék teát? Bár elsőre furcsán hangozhat, és a kinézete is kissé bizarr, valój
Zelenszkij ukrán elnök a békéért, illetve Ukrajna NATO-tagságáért cserébe kész lenne távozni. Az orosz-ukrán háborúban az egyetlen reális rövid távú cél egy tűzszünet. A béke még nagyon messze van, mert az egy politikai rendezést is magával vonna, ugyanakkor ez jelenleg teljesen reménytelennek látszik, hiszen a felek álláspontjai egyáltalán nem fed
A Bosch és a Richter nemrég végzett közvélemény-kutatása szerint a Z-generáció tagjai a gyógyításban és a közlekedésben számítanak a legnagyobb előrelépésre a gyakorlati innovációk terén. A mai fiatalok többsége bízik abban, hogy a jövőben olyan betegségekre is lesz terápia, amelyekre korábban nem volt válasza a tudománynak, valamint további új gyó
Egy részletes magyar nyelvű zárójelentés formájában elérhetők a visegrádi országok fiataljai körében tavaly lezajlott nagyszabású online digitáliskészség-felmérés, az It Fitneszteszt eredménystatisztikái. A V4 országok és Ukrajna diákjainak bevonásával készült felmérés eredményei azt mutatják, hogy a diákok digitális készségei javuló tendenciát mu
Három év, és Ken Wiederhorn úgy érezte, hogy a "2-4-5 Trioxin-zombiátalakító" szert újra elő kell kapni abból a bizonyos kalapból. Na persze, a sztori most sem lett Oscar-gyanús, sem a forgatókönyv, sem maga a megvalósítás. A nagy kérdés, hogy filmünk felér-e az 1985-ös első részhez.Bizonyos szempontból igen, és bizonyos szempontból természetesen n