Azt is hozzátette, hogy hajlandó a "végsőkig elmenni", ami nem sok jót jelent a 30 évvel ezelőtti háború után egyébként is törékeny békében élő országban.
Több szempontból is rekordot hozott a tavalyi év a hazai önkéntes nyugdíjpénztáraknál: amellett, hogy az általuk kezelt vagyon is új csúcsra emelkedett, minden portfóliónál jelentős mértékű reálhozamot könyvelhettek el a tagok. Nemcsak a lakosság megtakarításainál és hiteleinél hozott új csúcsokat 2024, hanem az önkéntes nyugdíjpénztári szektor is
A Malagrow Kft. tavaly indította el a növényvédelem megújítására fókuszáló, a termelőt és a fogyasztót egyaránt érintő Next 25 programját. Eltelt egy év, és a cég vezetői ismét sajtótájékoztató keretében osztották meg a témában szerzett tapasztalataikat, sikereket és kudarcokat egyaránt.
Jennifer Love Hewitt a napokban 46 éves lett, ennek apropóján pedig új fotósorozattal rukkolt elő az Instagramon, amely ráadásul komoly üzenetet is magába foglal.
Te hogyan tartod a mobilt a kezedben? Ezt árulja el rólad. Meg fogsz lepődni, milyen pontosan írja le a személyiségedet ez a teszt. Számos módja van annak, hogy belessünk személyiségünk mélyére. Még az is, ahogyan a mobilt tartjuk, feltárhatja az ember jellemét. A pszichológia varázsa abban rejlik, hogy képes megfejteni minden ember természetét. Gy
A nagyvállalatok majdnem 80 százaléka nem változtat a beruházásai mértékén a K&H nagyvállalati növekedési index 2024. utolsó negyedéves adatai alapján – közölte a K&H szerdán az MTI-vel.
Megköszönte az együttérző üzeneteket és kommenteket is, de beszélt azokról is, amik durván hibáztatták és bántották. Azt is elmondta, imádkozik volt férjéért is.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában ma, szerdán megtartott Sajtófórum után Közös nyilatkozatot adott ki Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke és mintegy 20 magyar médium képviselője, kiállva a sajtószabadságért, reagálva a magyar médiumok elleni kormányzati támadásokra. A közös nyilatkozathoz bárki csatlakozhat egy e-mail elküldésével.
A mai piaczárást követően tette közzé legfrissebb, negyedik negyedéves számait az Nvidia. A cég ezúttal is verte a várakozásokat, a kezdeti reakciók pedig pozitívak. Az Nvidia növekedése ugyan lassulhat, de továbbra is erős lehet. A befektetők egyébként optimistán várták a fontos jelentést, kedvezőtlen piaci hangulatban közel 4 százalékot tudott em
Olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a horvát INA olajtársasággal és Mol Nyrt.-vel erre az évre - közölte a horvát vállalat igazgatósága szerdán.
Tizenegymilliomodik látogatóját üdvözölte szerdán a két éven át tartó, bezárással járó felújítása utáni, 2006-os újranyitása óta a Brüsszel egyik szimbólumának számító Atomium.
Az összeesküvés-elméletek szerint Harry herceg igazi édesapja nem Károly király, hanem Diana egykori szeretője, James Hewitt - de vajon hogy fest ma az egykor meglehetősen jóképű férfi közel a 70-hez? Mutatjuk!
Az Iszlám Állam internetes hirdetésekben arra buzdítja híveit, hogy támadják meg Európa nagy farsangi fesztiváljait. A hatóságok kijelentették, száz százalékos védelem nem létezik.
Hihetetlen átalakuláson ment keresztül mindenki kedvenc vígjáték-hőse, aki most tőle szokatlan módon fürdőruhában mutatta meg magát követőinek egy Instagram-videó keretein belül.
Magyarországon 2023-ban a lakosság körülbelül 30%-a hallgatott podcastokat, és a tendencia folytatódása várható 2025-ben is, mivel a digitális audioformátumok fogyasztása egyre inkább a mindennapi élet részévé válik. Ezen növekvő kereslet eredményeként egyre több vállalat lát lehetőséget saját podcast műsor elindításában, hogy közvetlen kapcsolatba