“Ez egy bűnös hely. Ez egy bűnös város." – Most biztosan a fejedhez kaptál: igen, jól emlékszel, ez a Valami Amerika 2. Részének egyik ikonikus sora. Na de mennyire vagy képben Herendi Gábor többi filmjével kapcsolatban? Itt a lehetőség, hogy teszteld a tudásod!
Több templomban tűz ütött ki szombatra virradóra Új-Zélandon, a rendőrség szerint szándékos gyújtogatás lehet a háttérben – jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség. Négy templom épülete gyulladt ki az éjszaka folyamán Masterton városban, Wellingtontól északra, három további templomban pedig reggel arra utaló jeleket találtak, hogy ott is gyúj
Százhetven éve, 1855. február 23-án halt meg Carl Friedrich Gauss német matematikus, fizikus és csillagász, minden idők egyik legnagyobb matematikusa, „a matematikusok fejedelme”, akinek számtalan intézmény és egy kisbolygó mellett a mágneses indukció mértékegysége is a nevét viseli.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Tether A JPMorgan elemzői arra hívták fel a figyelmet, hogy a Tether kénytelen lehet eladni a nem megfelelő eszközeit, beleértve a bitcoint,
A megelőző havi családi pótlékot az adott hónap első 2-6. napján szokták utalni. Ha nem érkezik meg az utalás esedékes napján, akkor a jóvárírás feltehetően másnap fog megtörténni. Mivel minden hónapban kicsit eltérhet, mikor jön a családi pótlék, a Magyar Államkincstár közzéteszi a hivatalos folyósítási dátumokat. Így nem okoz meglepetést, hogy me
Amikor valaki zsibbadást érez, óhatatlanul azonnal gerincsérvre, vagy más neurológiai betegségre gondol. Ha tényleg sérv okozná a panaszt, akkor sem érdemes kétségbe esnünk, hiszen a zsibbadás hátterében ettől sokkal összetettebb folyamatok is lehetnek.
Kihúzták az Ötöslottó 2025/8. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 9. héten már 3 milliárd 850 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
A munkáspárti kormányfő ezzel az első jelentős szereplő a világpolitikában, aki megpróbál ellentartani az elmúlt hetekben egyre közeledő amerikai-orosz kapcsolatnak.
A fügefa szaporítása egyszerű és többféle módon elvégezhető. Az alábbiakban bemutatjuk, mi a titka a magvetésnek, a zölddugványozásnak és a fás dugványozásnak.
A Saturday Night Live 50. évfordulójának ünnepsége izgalmakkal és botránnyal teli eseményként zajlott le. A szervezők a televíziós sorozathoz köthető, ismert és kedvelt műsorokat show-elemként csempészték be, köztük a Black Jeopardy című kvízműsort.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a február 24-én kezdődő héten.
Josh McErlean a Montén még igyekezett felvenni a Rally1-es kategória tempóját, Svédországban azonban már sokkal jobb sebességet tudott bemutatni és jó eredményét csak a vasárnapi hóba csúszás miatt vesztette el.
Az XYZVerse gyorsan 8 millió dollárt gyűjtött össze az előértékesítési fázisban, ami jelentős bizalmi szavazatot jelent a befektetők részéről. A vállalkozás nem csak a kriptopénzek nagy birtokosainak figyelmét kelti fel, hanem a Wall Street bennfenteseiét is, akik korán be akarnak szállni. Ez az emelkedés ígéretes fejlődésre utal a blokklánc-arénáb
Mivel az unokáid két generációval mögötted járnak, úgy tűnhet, hogy anyagilag állandó lemaradásban vannak. Ez nem feltétlen van így, de az könnyen előfordul, hogy időnként szükségük lenne a nagyszülők anyagi segítségére. Mi alapján dönts az ilyen helyzetekben?
Képzeld el, hogy egy forró nyári estén a barátaiddal egy teraszon ültök. Nevetés, anekdoták, a közös emlékek csendes, mégis mély jelentőségű áramlása. Ott, abban a pillanatban nem gondolsz az idő múlására, a ráncokra, a stresszre vagy az egészségre. Csak jelen vagy. És éppen ebben rejlik a hosszú élet egyik titka. A modern tudomány és a
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint a nyugdíjasok számára tervezett áfa-visszatérítés súlyos adminisztrációs terhet jelent majd, és visszaélésekre is lehetőséget adhat.
Az AfD tavalyi győzelme Türingiában és második helyezése Szászországban sokak szerint rávilágított arra, hogy az ország keleti szavazói hogyan erősítik saját politikai identitásukat. De vajon milyen tényezőknek köszönheti ezt a hirtelen érzékelhető sikert az AfD, és mekkora esélyekkel várhatja a vasárnapi választásokat? Ebben a cikkükben ezeknek pr
Sajtóértesülés szerint kilátásba helyezte az Egyesült Államok, hogy megvonja Ukrajna elérését a Musk-féle Starlink műholdas internetrendszerhez, ha az nem megy bele az ország ásványkincseivel kapcsolatos alkuba. A világ leggazdagabb embere egyelőre csak annyit fűzött hozzá: hazugság.
Megnövekedett a közüzemi szolgáltatók ügyfélszolgálataival kapcsolatos panaszok száma. A duguláselhárítás kapcsán pedig az előre megbeszélt méterenkénti árhoz képest a helyszínen lényegesen nagyobb összeget akartak kifizettetni a fogyasztókkal – számolt be az InfoRádióban a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője, Kispál Edit.