Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap bejelentette, hogy kész lemondani tisztségéről, ha ez békét jelentene Ukrajna számára, vagy cserébe hazája NATO-tagságáért. "Ha a békéről van szó Ukrajna számára, ha Önöknek nagyon kell, hogy lemondjak posztomról, akkor kész vagyok. A másik lehetőség, hogy becserélhetem ezt a NATO-ra, ha van ilyen feltétel"
Átalányadózó egyéni vállalkozó utalványt kap a Demján Sándor Program keretein belül, melyet honlapjának elkészítéséhez kapcsolódó szolgáltatás ellenértékeként használhat fel, a térítést magát a szállító kapja. Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy az ilyen módon szerzett vagyoni előnyt hogyan kell elszámolnia, van-e adókötelezettsége ezzel kapcsolat
A hazai csapatban Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a mérkőzést, utóbbi viszont egy tizenegyest is összehozott az ellenfélnek, és sárga lapot is kapott.
A szeretetet nem csak szavakkal lehet kifejezni, hanem még tucatnyi más módon is. De sokszor észre sem vesszük ezeket, pedig a kapcsolatunk szempontjából nagyon sokat számít, ha megtanuljuk értékelni őket. Most eláruljuk, a csillagjegye alapján hogyan mondja el neked a párod, hogy szeret téged.
A cikksorozat 46. részében Letenyére látogattunk, a Kossuth Mező- gazdasági Kft. központjába. Innen szervezi a cég adatalapú gazdálkodását a Kátai család, melyben három generáció dolgozik össze a növénytermesztésben: a nagyapa, Tibor, a fia, Zsolt, valamint a lány unokája, Lora.
A magyar válogatott középpályása nem először éli át, hogy a La Ligában sereghajtó csapatát, a Valladolidot kitömik az ellenfelek, ezúttal a Bilbao vállalta a hóhér szerepét.
A mesterséges intelligencia erejének és a baromfitartásban dolgozók szakértelmének és tudásának kihasználása a kulcsa annak az új projektnek, amelyet az Egyesült Királyságban a Harper Adams Egyetem indított el a madarak jólétének javítása érdekében.
A címvédő Győr első helyen zárta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét, miután az utolsó forduló vasárnapi rangadóján 29–23-ra győzött az Esbjerg vendégeként.
14 óráig a választók már több mint fele leadta a szavazatát, és ebben még nincsenek benne a levélben szavazók. A tét Európa legnagyobb gazdaságának irányítása.
Bár az utóbbi időszakban kevésbé éreztük, azért közeledik a tavasz, amikor már inkább könnyebb ételekre vágyunk. Persze az sem lenne rossz, ha annyit ehetnénk, amennyit csak akarunk, anélkül, hogy híznánk.
Nagy Márton miniszter mai beszédében felhívta a figyelmet a nyugdíjasokra is, akik október 1-től áfa visszatérítést fognak kapni, így a zöldség, gyümölcs, és a tej termékek esetén a vásárlást követően 30 nap után a nyugdíjakkal együtt visszakapják ezen termékek áfa tartalmát egy maximális összegig.
Emlékszel még, kihez kötjük a távíró vagy a gőzgép feltalálását? Melyik magyar vegyész szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes biztonsági gyufát 1836-ban? Melyik magyar atomfizikust nevezik "a hidrogénbomba atyjának"? Ki találta fel a golyóstollat? Kit tartunk a modern gyógyszeripar megteremtőjének, a nagyüzemi gyógyszergyártás atyjának? Mi v
Szun elárulta, hogy tavaly kísérleti jelleggel már gyártottak 60 amperórás szilárdtest-akkumulátorokat. Úgy fogalmazott, hogy a vállalat 2027 körül kezdi meg a "tömeges bemutatójukat és beépítésüket" az autókba, és 2030-ra már zajlani fog az ilyen energiaforrások nagyléptékű telepítése. Szun a szilárdtest-akumulátorok fejlesztésének szentelt rendez
A Magyar Bírói Egyesület visszautasította a TV2 állításait, miszerint bírók nem vettek részt a szombati tüntetésen. Szerintük a demonstrációt saját forrásból finanszírozták, külső támogatás nélkül.
Az Rb Leipzig Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a soraiban kétgólos hátrányból mentette döntetlenre a vendég Heidenheim elleni mérkőzést a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Tovább harcolunk az infláció ellen: "ha szép szóval nem sikerül letörni az élelmiszerárakat, ha nincs megállapodás, jöhetnek a hatósági árak, és a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozhatjuk" - mondta Palóc André.
A Fekete-tengeren kialakuló cunamik nyomait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, az üledékek elemzésével megállapították, hogy az utóbbi háromszáz évben a nyugati partvidékre több szökőár is kifuthatott - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolatai igazgatósága pénteken az MTI-t.
Egy új szokást nem egyszerű bevezetni a mindennapokba, főleg, ha nincs meg a kellő elhatározás vagy cél. Nem mindegy az sem, hogy milyen indíttatásból kezdenéd el ezt az új dolgot, hiszen ez nagyban befolyásolja a dolog sikerességét. Minden reggel korábban szeretnél kelni, hogy legyen időd edzeni, többet szeretnél olvasni vagy több időt együtt tölt
A reflux az emésztési zavarok egyik formája, melyben a gyomorszáj záróizmai meggyengülnek, így a savas gyomortartalom egy része visszajut a nyelőcsőbe. A reflux kialakulásának egyik oka a gyógyszermellékhatás lehet.
Megcsömörlött az Aston Martin 2024-ben, de továbbra is nagyot álmodik. A vasárnap bemutatott új autójával egy lépést tenne a célja felé, miközben a hangsúly még mindig a jövőn van.
A nehezített gyerekvállalás sokszor évekig is elhúzódó érzelmi hullámvasút, ami épp arra a területre – a szexualitásra – van komoly hatással, ami a pár vágyának beteljesülését (a gyerekvállalást), és a párkapcsolat hosszú távú összetartását szolgálná. A terméketlenségi gondok ugyanis nem várt nehézségeket okozhatnak a pár szexuális életében is.
A Francia Autósport Szövetség előírásainak megfelelve a Renault bemutatta a Rally6-os Cliót. A Francia Autósport Szövetség (FFSA) új FR6-os szabályainak megfelelően épített új autót a Renault, a Rally6-os Clio 1300 köbcentiméteres motorral szerelt autó ára 19.999 euró lesz, méghozzá az áfával együtt. A Rally6-os Clióban hatfokozatú váltó kapott hel
A rendszeres fogmosás segít az egészséges száj és az egészséges szív megőrzésében. Mégis, sokan nem mosnak rendesen fogat. Szerencsére a fogmosási szokások javítása nem túl bonyolult.A Popular Science szerint az eredményes fogmosás kulcsa az időtartam. Az Amerikai Fogászati Társaság és a Brit Fogászati Társaság is azt javasolja, hogy naponta kétsze