A kormánynak kell feltárnia azt a politikai és médiakorrupciós hálózatot, amely a korábbi amerikai kormánytól kapott támogatást - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem különleges életmű-kiállítással tiszteleg a 125 éve született Barcsay Jenő előtt. A Tökéletes egyensúly. Keresztmetszet – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat bemutatja a művész igen gazdag életművét, és friss perspektívába helyezi Barcsay művészetét.
A miniszterelnök által bejelentett áfa-visszatérítés havi szinten kevesebb mint kétezer forintot fog jelenteni egy nyugdíjasnak. Cserébe a könyvelők szervezete szerint óriási adminisztrációs terhet ró az ügylet minden szereplőjére. A Nyugdíjas Parlament a bejelentést szándéknyilatkozatnak tartja, amiben kevés a konkrétum.
Álmomban rendeztem. Az volt, hogy a Netflix felkért, hogy találjak ki egy filmet egy fekete leszbikus párról. Kitaláltam, és nálam az egyik fekete nőt egy fehér, szakállas férfi játszotta.
2009-ben nagyot ment a Zombieland és akkor talán sokan azt hitték, hogy gyorsan jönni fog a folytatás. De nem jött, sőt. Egészen pontosan tíz évet kellett várni rá, hogy Tallahassee, Columbus, Witchita és Little Rock kalandjai folytatódjanak a zombik által uralt világban. A Zombieland 2: A második lövés a várakozásoknak megfelelően bár jó kis mozi
Nincs is annál rosszabb, mint amikor elér minket az influenza, ezért napokig az ágyat nyomjuk. A gyömbér nemcsak a tünetek enyhítésére szolgál, de ha fogyasztását beiktatjuk a mindennapjainkba, az immunrendszerünk nagyon hálás lesz – és erős. A Healtline cikke alapján mutatjuk ennek a rendkívül sokoldalú gyógynövény legfontosabb tulajdonságait.
A SU7 Ultra több mint egy másodpercet vert a Posche Taycanra, csúcssebessége a pályán 323 km/h volt. A SU7 új csúcsmodellje, az “Ultra” 2:09.94 alatt ért körbe a Shanghai International Circuiten, ily módon maga mögé utasítva a korábban 2:11.28-as köridőt behúzott 1108 lóerős Porsche Taycan Turbo GT-t - írja a HVG.A körrekordról készült vide
A kormányfő azt mondta, hogy az év második felében a nyugdíjasok visszakaphatják az áfát a zöldségekre, gyümölcsökre és tejtermékekre költött pénz után.
Születendő gyerekünk elnevezése szülőségünk első megmérettetése. A poronty első 18 évét biztosan ezzel a névvel kell, hogy leélje, így ne bízzuk a névválasztást a véletlenre!
Az Asus bejelentette a különleges, aromaterápiás egérét, a Fragrance Mouse-t, amely egyesíti a hagyományos számítógépes perifériát az illóolaj-diffúzor funkcióval. Az egér, amelyet először a CES 2024-en mutattak be, mostantól megvásárolható, először az ázsiai majd az amerikai piacon. Az Asus új egerének különlegessége az alján található rekesz, ame
Joseph Kittinger összesen háromszor ugrott le elképesztő magasságból. Egyik ugrása közben meghibásodott a nyomásálló ruhája, ami miatt a karja jelentősen megdagadt, de ennek ellenére sikeresen földet ért. Magassági rekordját csak több mint fél évszázaddal később tudták megdönteni.
A növényvédelmi szakemberek együttműködése és az integrált növényvédelmi módszerek együttes alkalmazása biztosítja a növényvédőszerek maradványaitól mentes, egészséges élelmiszerek előállítását - mondta Nagy István agrárminiszter kedden, a 71. Növényvédelmi Tudományos Napokon az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
Egy lépést sem teszünk nélküle, és nem csak hívásra, sms-ezésre, hanem böngészésre, becsekkolásra, fényképezésre is ezt használjuk. Mindig ott lapul a zsebedben, és alkalmazkodik az életviteledhez, éppen ezért a mobilod a személyiségedről is sok mindent elárulhat. Nézzük, a tiéd mit mond rólad!
A melléktermékként tiszta vizet kibocsátó, a személy- és áruszállítás mellett számos területen, többek között az épületenergetikában is potenciálisan zöld áttörést hozó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológia vezető fejlesztőjeként ismert Toyota célja, hogy felgyorsítsa annak térnyerését a szénalapú társadalom fenntartható alternatívájának
Orchideát nevelni az ablakpárkányon remek ötlet, ha a hely biztosítja a világos, szórt fényt! Bár a lakásunk minden helyiségét már berendeztük, lehet, hogy az ablakpárkányokról megfeledkeztünk.