A hatvanas években nagy visszhangot váltott ki az eset, amikor 38 ember nézte végig segítségnyújtás nélkül, ahogy egy ember elvette egy másik ember életét. Senki nem tett semmit, ám az eset óta a pszichológia foglalkozik az áldozathibáztatással.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából új emlékérmét bocsát ki a Magyar Pénzverő Zrt, derl ki a 24.hu cikkjéből. Az érmék két címletben kerülnek forgalomba: 20 ezer forintos ezüst, illetve 3 ezer forintos színesfém változatban. Az egyedi érmek kizárólag online vásárolhatók meg a Magyar Pénzverő Zrt. webshopjában. A tervező Kovács Zoltán
Horváth Tamás budapesti polgármester azonnali választ és intézkedést vár a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárától a kerületében történtek miatt. A polgármester a Facebookról tudta meg, hogy az állami Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szó nélkül lefelezte a közfinanszírozott ellátást Rákosmentén.
A magyar lakosság szájhigiénéje összességében még fejlesztésre szorul, ugyanis a fogszuvasodás és egyéb szájüregi problémák előfordulása magasabb a kívánatosnál.
Ukrajna újjáépítéséhez több mint 550 milliárd dollárra lehet szükség, ami évekig komoly gazdasági terhet róhat az országra és a nemzetközi támogatóira. Elemzők szerint évente az ország háború előtti GDP-jének negyedét is elérhetik a költségek. A londoni pénzügyi elemzők szerint az ukrajnai háborús károk helyreállítása évente az ország háború előtti
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült tízrészes alkotás, amely korábban nagy sikerrel debütált a cannes-i televíziós fesztiválon, végre Magyarországon is elérhetővé válik. Duplarésszel indul március 8-án a Hunyadi TV-sorozat a TV2-n.
A béke lehetséges, a keddi amerikai-orosz tárgyalások a siker, a béke esélyével kecsegtetnek – közölte a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója szerda reggel a Facebook-oldalán. Menczer Tamás hozzátette, ez pedig jól mutatja, hogy a háborúpártiak állítása, amely szerint a tűzszünet és a béke nem lehetséges, hazugság. "A béke politikai döntés kérdése,
Ez a 4 csillagjegy márciusban komoly leckét kap az élettől Horoszkóp, amiből rengeteget lehet tanulni. Komoly leckét kap az élettől márciusban ez a 3 csillagjegy. Az pedig, hogy mit kezdesz ezzel az információval, már csak és kizárólag rajtad múlik. Lényegre törő, neked szóló idézet jön. Kos – Komoly leckét kap az élettől márciusban ez a
Háromhavi csúcsra erősödött kedden a forint az euróval szemben 400,6-nál, azaz elkezdte tesztelni a technikailag fontos 200 napos mozgóátlagot, de innen szerdán lepattant, azaz gyengült a forint. Ma az orosz-amerikai béketárgyalási kilátásokkal kapcsolatos híráramlás mellett az este érkező Fed kamatdöntési jegyzőkönyv lehet olyan esemény, amely job
Egy felmérés szerint a szüleikkel élő 19-29 évesek mindössze 18 százaléka tervezi, hogy lakás venne az elkövetkezendő három évben, ami jelentős csökkenés a korábban mért arányhoz képest. Nyolc százalék nem is számol azzal, hogy valaha elköltözne a mamahotelből.
A katonák élete túl mutat valláson, rasszon és nemen. Katonaként meghalni dicsőség a hazáért. De mit élnek át a hitvesek, a családok külföldi szolgálat idején? A büszkeség árnyoldala jellemzi a katonafeleségeket, a házasságok sokszor válással végződnek.
Sokan hisznek abban, hogy elhunyt szeretteik valamilyen formában továbbra is velük maradnak, és néha üzenetet küldenek nekünk. Az egyik legelterjedtebb elképzelés ezzel kapcsolatban az, hogy a vörösbegyek az eltávozott leklek hírnökei.
Egyre többen használják a NAV online felületeit, de aki offline, az még egy hónapig kérheti a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetének a postázását. Míg 2018-ban hétszáznegyvenezren kérték szja-bevallásuk postázását, addig 2024-ben nyolcvanháromezren. A legnépszerűbb kérelmezési mód évről évre az SMS, tavaly a kérelmek több mint nyolcvan
Az emberi test evolúciója során számos olyan testrész maradt fenn, amelyek eredeti funkciójukat elvesztették, és ma már kevésbé, vagy egyáltalán nem szükségesek a mindennapi életben.
Az utóbbi időben a kormány a veszélyek sorolása helyett sikerpropagandára váltott. Orbán már azt is sikerként tálalja, ha valamit kifizetnek, ami jár, de az is jó hír, hogy elment egy Hobo-koncertre. Nem véletlen, hogy pont most tértek vissza a korábbinál intenzívebben a sikerkommunikációhoz.
Nincs is jobb egy csésze finom teánál, főleg ebben a tél végi megfázásos, vírusos időszakban, ahol oly sok betegség felüti a fejét. A forró tea nem csupán a betegség-szezonnál igazi aduász, hiszen rengeteg gyógyfajtájából válogathatunk, melyeket aktuális panaszainkra megihatunk. Ha pedig valaki nem ezekért issza a teát, akkor szimplán élvezeti érté
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából indított egész éves programsorozatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A Jókai-év hivatalos megnyitóján – az íróóriás kedvenc városában, Balatonfüreden – Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Erős Kinga, a Magyar Írószövetség e
Az Európai Unió egy új kezdeményezésen dolgozik, amelynek célja, hogy még az idén további katonai támogatást nyújtson Ukrajnának – derül ki egy Bloomberg által megszerzett dokumentumból. Brüsszel akár 800 milliárd eurós forrást is megmozdíthat a kontinens biztonságának megerősítésére.
Lehet, hogy szívesebben titkolod az érzéseidet, de a csillagok üzenete az, hogy meg kell nyílnod, és tudatnod kell másokkal, hogy miben hiszel, és mire van szükséged. Ha ezt megteszed, akkor ez egy csodálatos nap lesz. Minden más tudnivalót elmond a napi horoszkóp:
A kiberbiztonsági szakértők és a dél-koreai hatóságok szerint a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia alkalmazás felhasználói adatok megosztásába keveredett a TikTok tulajdonosával, a ByteDance-szel. Az ügy komoly aggályokat vet fel az adatok védelmét illetően.
Az Önszabályozó Reklám Testület (Ört) üdvözli a Nissan márka magyarországi forgalmazójának döntését, miszerint a társadalmi visszhangra reagálva gyorsan intézkedett a napokban megjelent Nissan modellek kereskedői reklámkampányának megszüntetéséről, amely többek szerint sértő utalásokat tartalmazott a női nemre vonatkozóan. Gerendi Zsolt, az Ört f
A különféle szántóföldi növénykultúrákat veszélyeztető kórokozók egy része a talajból kiindulva támadja meg a növényeket. Ezek ellen a kórokozók ellen hagyományos módszerekkel nem igazán hatékony a védekezés, sőt egyes esetekben gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk a kórokozók fellépésével szemben.
Az Én vétkem: London című Prime Video-film Mercedes Ron könyvtrilógiájának, a My Fault első részének (Culpa Mía - Én vétkem) filmes feldolgozása. A film február 13-ától nézhető Prime Video felületén, de máris a nézettségi lista élén áll, a Mafabon jelenleg 57 százalékra értékelték a felhasználók.
Üdvözli az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) a Nissan márka magyarországi forgalmazójának döntését, miszerint a társadalmi visszhangra reagálva gyorsan intézkedett a napokban megjelent Nissan modellek kereskedői reklámkampányának megszüntetéséről, amely többek szerint sértő utalásokat tartalmazott a női nemre vonatkozóan. A reklámszakma szereplői
Március 1-je helyett már február 17-től fél százalékponttal csökkentett kamatozással érhetők el a Széchenyi Kártya hitelek kis és közepes vállalkozásoknak. A Széchenyi Kártya Program beruházási hitel jellegű kölcsöneinek kamata 3,5-ről 3 százalékra csökkent, míg a Széchenyi Kártya folyószámlahitel, likviditási hitel és turisztikai hitel kam
Ez a legsötétebb oldalad – A lelked legmélyét tárja fel ez a teszt. Mindenkinek van sötét, rossz, túl negatív oldala. Neked is. Bizony. De vajon ismered ezt? Tudomást veszel róla? Be mered vallani magadnak? Tudsz egyáltalán róla? Ha igen, akkor teszel valamit ellene? Rengeteg kérdés merül fel azonnal az emberben. Ha tudni szeretnéd mi a
Mindennapjaink lényeges kérdésévé vált, hogy mivel, mennyit és milyen hatékonysággal fűtünk. A különböző készülékek típusuktól és állapotuktól függően egy adott mennyiségű energiával nagyon eltérő hőmennyiséget tudnak előállítani. Így kiemelten fontos, hogy megfelelően beállított és karbantartott fűtőeszközt használjunk.
A koreai SK akkumulátorgyártó komáromi üzemében jelentős változások zajlanak, amelyek komoly aggodalmakat keltenek a dolgozók körében. A Telex által megszerzett információk szerint a vállalat drasztikus lépéseket tesz a létszámcsökkentés érdekében, ami érinti mind a külsős, mind a saját alkalmazottakat. A források szerint már a gyárbezárás lehetősé