Az amerikai nép Washingtont már elfoglalta, mi pedig már ott vagyunk Brüsszel kapuinál, mondta a Demokratának Szánthó Miklós, a CPAC Hungary fő szervezője.
A kínai nagy fal a távol-keleti ország egyik legismertebb nevezetessége, mely minden évben turisták millióit vonzza. A fal eredetileg háborús védelmi céllal épült még Csin Si Huang császár javaslatára, az északi nomád törzsek ellen. Mutatunk néhány érdekes tényt az egyedülálló erődítményről, ahogy azt is eláruljuk, hogy melyik időszakban érdemes od
Hétvégén betörtek Nicole Kidman és Keith Urban 4,7 millió dolláros Beverly Hills-i otthonában. Az elkövető egy ablakon keresztül jutott be az ingatlanba, ám a helyszínen tartózkodó alkalmazott megzavarta, így sietve elmenekült.
A magyar kormány megállapodást ír alá a Voyager Technologies amerikai űripari vállalattal, amelynek nyomán a hazai diákok lehetőséget kaphatnak a cég programjaiban való részvételre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Orbán Viktor a kormánypártok frakcióülésén arról beszélt, hogy kitiltaná Magyarországról azokat a médiumokat és szervezeteket, amelyek részesültek az amerikai pénzekből. Hadházy szerint az ellenzéknek már az is feladata, hogy megvédje a maradék független sajtót.
Jól beszélünk angolul és alapvetően tisztaság jellemzi a várost, a legtöbb turista legalábbis ilyen tapasztalakkal gazdagodik Budapesten. Akadnak azonban bőven kritikák is. Mutatjuk, hogyan vélekednek a magyar fővárosról az idelátogató turisták.
Ferenc pápa több intézkedést is elindított, illetve hozzá lojális személyeket nevezett ki kulcsfontosságú posztokra az öröksége védelmében, mert úgy érzi, nem kerül majd ki a kórházból. Megfigyelők szerint a reformpápa az általa elindított változások lezárására helyezi át a hangsúlyt.
A KFC amerikai központja Louisville-ből a texasi Planóba költözik, a Yum Brands átfogó átszervezésének részeként. A változás körülbelül 100 alkalmazottat érint, akiknek át kell települniük az új központba, de a vállalat távmunkásai is érzik majd a döntés hatásait. A lépés jelentős stratégiai változást jelez a Yum Brands működésében, amely két új kö
Thibaut Courtois fantasztikusan védett 2022-ben, amikor Párizsban a Real Madrid és Liverpool vívta egymás ellen a Bajnokok Ligája döntőjét. Akkor végül Vinícius Júnior góljának, illetve a belga kapus kilenc védésének (!) köszönhetően 1-0-ra a spanyol csapat győzött. Courtois szívesen játszana megint a Liverpoollal…
Huszonöt éve, 2000. február 19-én hunyt el a Queen Elizabeth Ii. óceánjáró fedélzetén Friedensreich Hundertwasser osztrák festő és grafikus, épülettervező, filozófus, akinek művészetét a bécsi századforduló világából, a szecesszió formakincséből eredeztetik, de a naiv festészet vagy Antoni Gaudí építészetének bizonyos vonásai is felfedezhetők benne
Úgy tűnik, hogy a PMÁP-kamatok és visszaváltás esetén a tőke egy része befektetési alapokban landolt. Januárban 218 milliárd forint friss pénz érkezett ebbe a befektetési formába. Kétszer is jelentős kamatban részesültek januárban a Prémium Magyar Állampapír tulajdonosok: a 2033/I és a 2027/J kötvények tulajdonosainak számláján összesen 249
Balatonfenyvesen, a Galamb utcában egy kétszintes, körülbelül száz négyzetméteres épület gyulladt ki teljes terjedelmében – közölte a Katasztrófavédelem. A helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak, hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését. Az oltási munkálatokban a balatonboglári önkormányzati, a marcali, a keszthelyi és a zalakarosi hivat
A magyar kormány megállapodást ír alá a Voyager Technologies amerikai űripari vállalattal, amelynek nyomán a hazai diákok lehetőséget kaphatnak a cég programjaiban való részvételre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban. A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Voyager Technologies
Szerda reggel kígyózó sorokban torlódnak az autók az M3-as autópálya bevezető szakaszán, akkora dugó alakult ki. Nem is meglepő, hiszen a fővárosba érkező delegáció közlekedése miatt több helyen lezárásokra figyelmeztették a budapesti lakosokat korábban. Jelenleg lelassult a forgalom Budapest és Mogyoród között, ahol több kilométeres a torlódás.
Több mint egymillió szíriai, köztük mintegy 800 ezer belső menekült és 280 ezer menekült tért vissza lakhelyére Szíriában az ország volt elnöke, Bassár el-Aszad bukása óta - jelentette be az ENSZ menekültügyi főbiztosa.
Nehézkes elalvás, éjszakai forgolódás, hajnali ébredések, napközben pedig folyamatos fáradtságérzet – sok nő számára ezek a menopauza kellemetlen mellékhatásai. De miért borul fel ilyenkor az alvás, és hogyan lehet visszaszerezni a pihentető éjszakákat? Menopauza sorozatunk második részében MacPherson Éva okleveles természetgyógyász, funkcionális t
Nagy szaktudással rendelkező, elhivatott szakemberekre van szükség az áldozatvédelemben. Ez a célja az Igazságügyi Minisztérium és a Pannon Egyetem között létrejött együttműködési megállapodásnak - mondta az egyetemen tartott keddi sajtótájékoztatón Tuzson Bence igazságügyi miniszter.
A magyar kormány megállapodást ír alá a Voyager Technologies amerikai űripari vállalattal, amelynek nyomán a hazai diákok lehetőséget kaphatnak a cég programjaiban való részvételre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Alighanem még sokáig fognak beszélni Theo Hernández műesés miatt kapott második sárga lapjáról, amely szinte biztosan megpecsételte a Milan sorsát a Feyenoord ellen. Az RTL meccs utáni stúdiós értékelésében a műsorvezető, Matthesz Flóra megkérdezte Hrutka Jánostól, hogy volt-e olyan csapattársa, aki hasonló homorításokat mutatott be, mint a Milan f
A bélmikrobiom, vagyis a bélrendszerünkben élő mikroorganizmusok összessége, jelentős szerepet játszik az anyagcserében és a testsúly szabályozásában. A legújabb kutatások szerint bizonyos bélbaktériumok befolyásolhatják az étvágyat, az energiafelhasználást és a zsírraktározást, ezáltal hozzájárulva a fogyáshoz. 1. A GLP-1 hormon és a bélmikrobiom
Úgy tűnik, hogy a PMÁP-kamatok és visszaváltás esetén a tőke egy része befektetési alapokban landolt. Januárban 218 milliárd forint friss pénz érkezett ebbe a befektetési formába. Kétszer is jelentős kamatban részesültek januárban a Prémium Magyar Állampapír tulajdonosok: a 2033/I és a 2027/J kötvények tulajdonosainak számláján összesen 249
A magyar kormány megállapodást ír alá a Voyager Technologies amerikai űripari vállalattal, amelynek nyomán a hazai diákok lehetőséget kaphatnak a cég programjaiban való részvételre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Nyolc csapat számára eljött az igazság pillanata a Bajnokok Ligájában. A Bayern München és a Benfica már az idegenbeli odavágón előnybe került, így nyugodtabban várhatta a kedd estét, míg a Milannak és az Atalantának minimális vereségről kellett hazai pályán fordítania. Kedden este nem az történt, amire a futballban járatos szurkolók számítottak
A béke lehetséges, a keddi amerikai–orosz tárgyalások a siker, a béke esélyével kecsegtetnek – közölte a Fidesz–Kdnp kommunikációs igazgatója szerda reggel a Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság tervei szerint bevezetné a "Made in the EU" kvótákat és karbonkibocsátási termékcímkéket, hogy fellendítse a szenvedő uniós gyártóipart és elérje a klímavédelmi célokat. A Bizottság Tiszta Ipari Megállapodásának (Clean Industrial Plan) tervezetében foglalták össze, amelyet a Politico a február 26-i bemutatója előtt megszerzett.