Amit jelenleg látunk, az nem egy amerikai mesterterv megvalósítása, hanem a kidolgozott terv hiánya – így látja sok szakember Trump jelenlegi ténykedését. A kiszivárgó apró mozaik információkat összerakva azonban egyáltalán nem tűnik igaznak, hogy ne létezne egy Trump mesterterv.
Egy autós a farkuknál összekötött, majd a hátsó pótkerékre akasztott két rókatetemet, így közlekedett Nyíregyháza utcáin. A Rókales Alapítvány által megosztott felkavaró felvételek olyan komoly indulatokat keltettek, hogy röviddel a megjelenést követően az oldal törölte a bejegyzést. Azóta több hivatal is eljárást indított, hogy kiderüljön, ki köve
Tudj meg mindent az esküvőd dátuma mögött meghúzódó asztrológiáról – beleértve a tippeket, hogyan használhatod fel ezeket az információkat a kapcsolat megerősítésére!
A független igazságszolgáltatást és az ellopott nemzeti vagyon visszaszerzését is célként tűzte ki a Tisza. Magyar Péter a Startban azt mondta Digitális Gyóntatószék nevű platformjukon már gyűjtik a bűncselekményeket. A Híradónknak nyilatkozó ügyvéd szerint érdemi elszámoltatás akkor valósulhat meg, ha ez eljárás jogi, és nem politikai alapon működ
A régóta vergődő vállalat újra csalódást keltő eredményekről számolt be. Feldarabolják a nagy hírű céget vagy egy új vezérigazgatóval sikerül kilábalniuk a válságból? Kérdés az is, hogy mit támogatna a politikai elit.
A Warner Bros. Discovery Global Consumer Products és a hazai kisüzemi sörfőzde, a Mad Scientist folytatják együttműködésüket egy újfajta alkoholmentes itallal, amelyet az Hbo eredeti sorozata, A Fehér Lótusz új évada inspirált. Az Hbo sorozatának harmadik évada február 17-én tér vissza az Hbo-ra és a Maxra, és ennek örömére a Mad Scientist a Warn
Az Európai Unió egyre súlyosabb demográfiai kihívásokkal néz szembe. Munkaképes korú lakossága már 2015 és 2020 között is 3,5 millióval csökkent, 2050-re pedig további 35 millió fős visszaesés várható. Magyarország esetében ez a csökkenés 20%-os (kb. 2 millió fő) lehet 2020 és 2050 között. Az alacsony születésszám miatti visszaesés szinte minden un
A fiatalok többségére veszélyt jelentenek az álhírek – derül ki az első Nagy Diák TudatosNet Teszt válaszaiból. Az országos játékot másodjára indították el, hogy a diákok meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól. Az internet mára nélkülözhetetlen részévé vált a mindennapjainknak, de a digitális tér fejlődése – amelyet a mesterséges
A Bolt újszerű megközelítéssel alakítja át a téli városi élményt: a vezető mobilitási platform Mozdulj ki! kampánya azt bizonyítja, hogy a hideg hónapok is tele lehetnek izgalmas pillanatokkal. A kezdeményezés első állomásaként a vállalat egyedi Valentin-napi élményt teremtett a Budapest Óriáskeréknél, ahol a párok és az ismerkedni vágyók 65 méter
Újra eltűnt Radnai László, a magyar alvilág egyik legismertebb alakja. Vajon ez lesz az utolsó szökése, vagy csak egy újabb fejezet bűnözői karrierjében?
Február 13-án délelőtt a hatóság tudomására jutott, hogy egy gyanúsan viselkedő páros, feltehetőleg betörők járják Darány utcáit. A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, valamint drónt vetettek be.
A növényi alapú étrend lehet a hosszú élet kulcsa: most kiderült, hogy melyik 6 élelmiszert érdemes beépítenünk az étkezéseinkbe a tartós egészség érdekében.
A szakértők véleménye megoszlik abban az alapvető kérdésben, hogy a szülőnek mennyire kell segítenie a gyereket a házi feladatainak elvégézésében. Saját gyerekét, habitusát, szokásait, motiválhatóságát mindenki maga ismeri, ezért egyértelmű válasz nincs. Ráadásul más a helyzet a kisiskolásoknál, és más a nagyobbaknál, a fiú-lány különbségekről nem
Kevés ruhadarab büszkélkedhet olyan vonzerővel és sokoldalúsággal, mint egy jól szabott blézer. Az idei évben pedig a tervezők innovatív szabásvonalakkal, textúrákkal és stylinggal álmodják újra ezt a klasszikus darabot. A blézerek, amelyek eredetileg a 19. században a férfiöltönyök részeként jelentek meg, az 1920-as években kezdtek beszivárogni a
Számos kérdést felvet az Európai Unió mesterséges intelligenciát szabályozó első, AI Act névre keresztelt rendelete, amelyet a szakemberek egyelőre céltalan kapálózásnak éreznek. A kérdéskört a témában jártas magyar gondolkodók is körbejárták nemrég az EurópAI? Az emberi jogok védelme a mesterséges intelligencia korában című rendezvényen, a budapes
Te is folyton küzdesz az elviselhetetlen, dohos szaggal a ruhásszekrényedben? Akkor nem kell többé a megoldáson agyalnod, mutatunk ugyanis egy szuper trükköt, amivel végleg leszámolhatsz ezzel a gonddal.
Ha állattartó gazdaságot üzemeltetünk, vagy ha háztájon tartunk kecskét, juhot, akkor is kiemelten figyelnünk kell az állatainkra, hogy megelőzzük a vírusos megbetegedésüket. A kiskérődzők pestisének megjelenése esetén szigorú előírásokat kell betartani.
A venezuelai El Sistema modelljét honosította meg Magyarországon a Symphonia Alapítvány: a zenén keresztül mutat kiutat, ad példaképeket és összetartó közösséget mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ottjártunkkor az iskola igazgatóhelyettesével, Solymosi Árpáddal a kezdetekről, a nehézségekről és a sikertörténetekről i
A fenékig érő hullámoktól a technicolor festésekig, nagy csodálói vagyunk a vörös szőnyeges hajaknak. De mi a titkuk?"Az emberek kilencven százaléka, akiket [Hollywoodban] megnézel, hosszabbítást visel" – mondja Reece Walker, New York-i sztárfodrász.Míg egykor a parókák, a fonatok és a hajhosszabbítások titokban készültek, manapság ezek csak egy új
A szaunázás méregtelenít, ellazít és közben edzi a szívet és az érrendszert is. Remek közösségi élmény és még a bőrnek is jót tesz! Ez utóbbi miatt érdemes tudatosan is beépíteni a bőrápolási rutinba az otthoni szaunát!
Mihályfi Luca és Hegyes Berci a Dancing with the Stars póbáin szerettek egymásba, és nemrég még úgy tűnt, hogy halálosan szerelmesek egymásba. Ám szombaton Lucát másik fiatal férfival látták együtt.
Hosszú várakozás után visszatérünk a silóba, az első felvonás kérdéseinek válaszait keresve. Bár a második évad nem szolgál annyi meglepetéssel vagy furcsasággal, mégis élettel tölti meg a komor, földalatti világát. Egy több szálon futó sztorit kapunk, melyben csak néhány karakter kap elég teret kibontakozni, és cselekménye inkább a világépítéssel
Kinek és mit üzent évértékelő beszédében Magyar Péter? És mit üzentek azok, akik kiálltak a Tisza színpadára? Merre repül Rogán Antal magángépe? Egy éve robbant be a politikába Magyar Péter, hétvégén pedig már évértékelő rendezvényen mutatta meg a Tisza Párt az erejét. De miért pont Magyar Péter állhatott a kormányváltó hangulat élére, kiket és hog
Használt autót vennél? Sokan ráfáznak, mert nem járnak utána eléggé a kocsi előéletének, vagy éppen az előző tulajdonos közöl megtévesztő információkat a járműről. Ne járj így!
A tavasz a megújulás időszaka, amikor otthonunkba is szívesen csempészünk frissességet és élettel teli hangulatot. A Pepco legújabb tavaszi konyhai kollekciója tökéletes választás mindazoknak, akik szeretnék feldobni konyhájukat vidám és stílusos eszközökkel.
A hétszeres Forma-1-es futamgyőztes, Juan Pablo Montoya szerint a Lando Norris és Oscar Piastri közötti kapcsolat könnyen feszültté válhat az idei szezonban, ha a McLaren jelentős előnyt élvez majd a riválisokkal szemben.
Az elemzői várakozásoknál nagyobb, az egy évvel korábbinál és az előző havinál azonban kisebb külkereskedelmi többletet ért el decemberben az euróövezet az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett első becslése szerint.
Vajon tényleg van olyan időszak az évben, amikor több gyermek fogan meg, vagy ez csak egy véletlenszerű statisztikai adat? Ha megfigyeljük a születési arányokat, meglepő mintázatra bukkanhatunk – és az okok is érdekesebbek, mint gondolnánk.
A várhatóan kedden kezdődő szaúdi orosz–amerikai tárgyalássorozattól hiba lenne gyors eredményt várni. A Kreml többször is felhívta a figyelmet arra, hogy egyelőre csak a béketárgyalásra irányuló politikai akaratot nyilvánította ki az orosz és az amerikai elnök.