Két kilőtt rókát kötöttek egy terepjáró pótkereke köré, majd így közlekedettek a járművel Nyíregyházán. Az erről készült felvétel azonnal végigsöpört az interneten, és heves reakciókat váltott ki.
Legalább nyolc ember megsérült, amikor leszállás közben lezuhant és felborult egy repülőgép Torontóban. Az amerikai szövetségi légügyi hatóság szerint a Delta Air Lines járatán utazó mintegy nyolcvan embert sikeresen evakuálták.
Az európai gazdaság növekedésének újraindítását célzó reformok még sürgetőbbé váltak az amerikai kereskedelmi háború fenyegetései miatt – jelentette ki Mario Draghi az Európai Központi Bank volt elnöke, korábbi olasz miniszterelnök kedden Brüsszelben. Az Európai Központi Bank korábbi elnöke, aki tavaly szeptemberben mutatta be az Európai Bizottság
Éven belül javuló tendencia volt megfigyelhető, ugyanakkor az év egészét illetően inkább kedvezőtlen kép rajzolódik ki a 2024-es államháztartásról – mondta az InfoRádióban Madár István. A Portfolio vezető makrogazdasági elemzője hozzátette: ha nem javul érdemben a külső környezet, akkor csak 2 százalék körüli lesz az idei GDP-növekedés, illetve a b
Az Átlátszó bírósági út segítségével kiderítette, hogy több mint 3,5 milliárd forint közpénzért vette meg az állam a Nemzeti Sport kiadóját. A lap a vonatkozó adásvételi szerződést is nyilvánosságra hozta.
Nem zavarja Max Verstappent, hogy kis túlzással nem is emlegetik esélyesként a Red Bullt az idei szezon előtt. Meggyőződése, hogy csapatként még mindig vannak bizonyos előnyeik a többiekkel szemben.
A XVII. kerület legnagyobb rendelője, a HT Medical Center, mostantól csak feleannyi beteget tud ellátni társadalombiztosítási alapon, mert a NEAK csökkenthette az állami finanszírozását. Horváth Tamás kormányhoz fordul.
A Portfolio számításai szerint Európa minden téren többet áldozott Ukrajna megsegítésére, mint az Egyesült Államok. Márpedig az amerikai elnök az ellenkezőjére hivatkozva zárta ki az öreg kontinenst az első béketárgyalásról.
Az online kaszinók hatalmas adatbázissal rendelkeznek a felhasználóikról, amelyet aktívan felhasználnak szolgáltatásaik fejlesztésére és a folyamatos növekedés biztosítására.
Nemrégiben kaptunk megbízást vásárlás előtti használtautó-vizsgálatokkal foglalkozó vállalkozásunknál egy Mazda 5-re, ami új házat, vagy ház gazdit keres magának. Előre szólok, nem találta meg, legalábbis az általunk elvégzett állapotfelmérés után nem. Ezt az egyterűt tudja megvenni az átlagos hazai vásárló A 2008-as, tehát idén már 17. évét tapos
Az Európai Unió illetékes tanácsa jóváhagyta Magyarország középtávú költségvetési-strukturális tervét, és meghatározta annak nettó kiadási pályáját - tájékoztatott az uniós tanács kedden.
Az Európai Unió illetékes tanácsa jóváhagyta Magyarország középtávú költségvetési-strukturális tervét, és meghatározta annak nettó kiadási pályáját – tájékoztatott az uniós tanács.
Hamarosan elstartol a TV2 egyik legnépszerűbb kaland reality-je, a Farm VIP. Demcsák Zsuzsa és Zsolti gazda ezúttal is feszegetik a celebek határait, embert próbáló termelési feladatok elé állítják a piros és sárga csapat tagjait, akik nemcsak a megszokott kényelmes életüket hagyják hátra, hanem komoly önismereti utazáson is részt vesznek a március
Könyvtár is lehet a helyi hobbikertészek bázisa: az Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegy Könyvtára a helyi civil közösségekkel közösen március 1-én magbörzét tart.
Új programok indítását jelentette be friss videójában a miniszterelnök, ezekről akarja meggyőzni ma este a kormánypárti képviselőket Füreden. Orbán Viktor "amerikai hátszélről" beszél, egy Trump elnökkel kötendő tekintélyes gazdasági megállapodást már említett az elmúlt hetekben.
Témák: Közel 200 milliméter nedvesség hiányzik a talajból, amely legfőképp az őszi vetésű növényeknél jelentkezik. Ezért új, vízmegőrző megoldásokat kell alkalmazni, melyekkel a növényeket sokkal jobb kondícióban lehet tartani. Február 17-én elkezdődött a Nagy Olvasási Kihívás. A 2015 óta tartó versenyhez idén is készültek ajánlások. Több célt is m
Befejeződtek kedd délután Rijádban az amerikai-orosz tárgyalások, a felek az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint megállapodtak abban, hogy megkezdik a munkát az ukrajnai háború lezárása érdekében. A washingtoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a delegációk abban állapodtak meg, hogy megoldják a két ország kapcsolatában fennálló n
Ferenc pápa egészségi állapota továbbra is aggodalomra ad okot, miután a Vatikán kedden bejelentette, hogy az egyházfőnél kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak. A 88 éves pápa már több mint egy hete küzd légúti fertőzéssel, amely február 14-én a római Gemelli kórházba szállították.
Csaknem 150 millió forintot zárolt az adóhatóság egy zöldség- és gyümölcskereskedő vagyonából azért, hogy az árukészlete és a cége kiüresítésével ne bújhasson ki a revizorok által megállapított összeg megfizetésének kötelezettsége alól, a lefoglalt gyümölcsöket villámárverésen értékesítették - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A sérült, rossz műszaki állapotban lévő járművek igencsak problémásak eladás szempontjából, de gyakran még egy szimpla használt autó eladása is nehézkesen mehet magánhirdetésekkel. Ez nem valami jó hír, amikor az embernek pénzre van szüksége. Bár az autók értékesítése szép bevétellel kecsegtet, rizikós erre alapozni a kiszámíthatatlan folyamat miat
Az akvizíció tárgya az Euro Strada SRL nevű cég. Az út- és hídépítésre szakosodott brassói székhelyű vállalat 2023-ban 102 főt foglalkoztatott, és 142,061 millió lej (11,465 milliárd forint) árbevétel mellett 6,748 millió lej (544,631 millió forint) adózás előtti eredményt ért el.