2025. február 18. kedd

febr. 18
7:42
6 étel, amit semmiképp se tegyél a hűtőbe, mert akár még meg is mérgezhet (Lender)
6 étel, amit semmiképp se tegyél a hűtőbe, mert akár még meg is mérgezhet Bebizonyított tény, hogy nem minden étel maradékot szabad a hűtőben tárolni. Egy szakértő elmondta, hogy 6 olyan étel létezik, amelyet nem érdemes a hűtőben tartani a mivel a hűtés veszélyeztetheti a minőségüket, és mérgező baktériumoknak vagy penésznek adhatnak otthont. Font
febr. 18
7:42
Olaszország legszebb falvai: 13 tipp, ha autentikus olasz hangulatra vágysz (Drive)
Olaszországban már régóta igyekeznek ellensúlyozni a nagyvárosok népszerűségét az „i Borghi più belli d’Italia” nevű vidéknépszerűsítő programmal. Ennek célja, hogy olyan apró településekre hívják fel a figyelmet, amelyek amúgy csak elvétve  kerülnének fel az utazók térképére. Most 13 új településsel bővült a lista – mutatjuk is, mit érdemes tudni
febr. 18
7:45
Tudjuk, hogy nem mindig könnyű, de valójában ennyit kellene várnod az ébredés utáni első kávéval (Roadster)
Lehet persze kávézni, csak várjunk vele.
febr. 18
7:47
Mostantól egyetlen vonatjeggyel beutazható három csodaszép európai főváros (Roadster)
Kényelmesen és átszállás nélkül!
febr. 18
7:48
Nem is úgy lettek a madarak, mint eddig hittük? (Infostart)
Kínában találtak egy 150 millió éves maradványt, amely az eddig ismertektől gyökeresen eltérő következtetésekre csábít.
febr. 18
7:48
Rettenet a népszerű üdülőhelyen, sok a halott (BorsOnline)
Idén már több mint 120-an vesztették életüket.
febr. 18
7:48
7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család (Mindmegette)
Nem kérdés, hogy palacsintaimádó nemzet vagyunk! Szeretjük ezt az egyszerű tésztát minden édes töltelékkel: jöhet a túró, a lekvár, a nutella, a kakaó - gyakorlatilag nincs olyan finomság, amit ne kennénk rá a hol vékonyabb, hol vastagabb tésztára. Ám a sós palacsintára sem mondunk nemet, íme, a mi kedvenceink!
febr. 18
7:48
Keményen odacsap az univerzum: ezeknek a csillagjegyeknek van félnivalója (Metropol)
Felkavarja az állóvizet, hogy a skorpió jegyében jár a Hold.
febr. 18
7:48
Súlyos pusztítást okozhat a világ legnagyobb jéghegye, Zala vármegyényi a mérete! (Alternatív Energia)
Dél-Georgia felé sodródva a jéghegy katasztrofális hatást gyakorolhat a helyi élővilágra.
febr. 18
7:48
Szigetvári tragédia: megható módon segítenek az elhunyt csecsemő családjának (BorsOnline)
A szigetváriak gyűjtést szerveznek a szülőknek.
febr. 18
7:48
Zombi: Holtak serege (Mafab)
Lucio Fulci 1979-es mesterműve, ami időtálló és klasszikus. A híres Halál-trilógia első filmjei előtt készítette És milyen jól tette! Fantasztikus zene jellemzi végig a filmet, amit Fabio Frizzi szerzett és komponált. Erőszakos, brutális és nyers alkotás, ami nem kifejezetten finomkodik a nézőkkel. Elisa Briganti nem szégyenlősködött, mikor a forga
febr. 18
7:48
Van valami, amely a dízelfüstnél is mérgezőbbé teszi az autókat (Magyar Hírlap)
A légszennyezésnek való kitettség világszerte évente mintegy hétmillió, idő előtti halálesettel hozható összefüggésbe.
febr. 18
7:48
Csaknem négyezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A rendőrség 15 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
febr. 18
7:48
Deep Seek-tiltást vezet be Dél-Korea (Magyar Nemzet)
A chatbotot ideiglenesen eltávolították a dél-koreai alkalmazásboltokból.
febr. 18
7:48
Letartóztatták egy halálkultuszt éltető, anarchista vegán szekta fejét Amerikában (Telex)
A szekta tagjaihoz legalább hat gyilkosságot kötnek, köztük egy határőr lelövését.
febr. 18
7:49
Nomád spa élmény, akár a kerted végében (Roadster)
Longevity, lassulás és elmerülés a természetben egy hazai projekt révén.
febr. 18
7:50
Húszezer forint miatt verték agyba-főbe az álmukból felriadó sértetteket az önjelölt behajtók (Magyar Nemzet)
A sértettek súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szereztek.
febr. 18
7:54
Keményen üzent a Strabagnak a használhatatlan autópályaszakasz miatt Lázár János (Infostart)
Kicsit több mint fél éves határidőt szabott a kormány az M30-as autópálya sérült szakaszának kijavítására. Úgy hírlik, a Strabag Magyarországról való kitiltása is felmerült.
febr. 18
7:54
Adózási határidők február 24. és március 2. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
febr. 18
7:54
Napi horoszkóp február 18.: a Rákok szorult helyzetben kapnak segítséget, a Skorpiók hibát követnek el egy bizonyos folyamatban (Éva Magazin)
A mai nap is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, a Nyilasok például váratlan komplikációkkal szembesülnek, a Vízöntők fontos célért küzdenek, de vajon neked mit tartogat a horoszkópod? Kattints és olvasd el!
febr. 18
7:54
2+3 biztos tipp, hogy legyőzd a közelgő szibériai hideget (Ripost)
Kemény téli idő vár ránk az előrejelzések szerint.
febr. 18
7:54
Csökkent a földrengések gyakorisága a görög turistaparadicsomban (vg.hu)
A lakosság többsége elmenekült, a turisták elkerülik a szigeteket.
febr. 18
7:54
Egészségesen tartja a bélrendszert és elegendő fehérjét biztosít: egy hétköznapi étel, amit sokkal gyakrabban kellene fogyasztanunk (Glamour)
A zöldborsó egy viszonylag olcsó, könnyen hozzáférhető zöldség, mégsem fogyasztunk belőle eleget. A mirelitáruk mellett gyakran csak elsétálunk a boltban, pedig a fagyasztott változata különösen egészséges, több tápanyagot tartalmaz, mint a friss. Ráadásul egész évben hozzájuthatunk: nézzük, miért érdemes beszerezni!
febr. 18
7:54
2025-ben a vállalkozások újra egy kihívásokkal teli évvel néznek szembe (Márkamonitor)
A világszinten működő Grayling pr- és kommunikációs ügynökség elkészítette a 2025-ös globális kommunikációs trendekről szóló jelentését, amely a Creating Advantage in an Uncertain World (Előnyteremtés egy bizonytalan világban) címet viseli.   A jelentés rávilágít az üzleti életet alakító főbb kihívásokra és lehetőségekre, valamint sorvezetőt kínál
febr. 18
7:54
Melegrekord: 44 fokot mértek! (Demokrata)
A héten rendezik a Rio Open tenisztornát, ahol a játékosoknak nem csak egymással, de a meleggel is meg kell majd küzdeniük.
febr. 18
7:54
Ezt a 10+1 dolgot csinálják azok a szülők, akik magas Eq-val rendelkező gyermeket nevelnek (Bien)
Sokan úgy gondolják, hogy az érzelmi intelligencia (EQ) egy velünk született adottság, ezáltal nem fejleszthető. Szerencsére ez nem így van! A kutatások szerint az EQ-t lehet és érdemes is fejleszteni – ráadásul a szülőknek ebben kulcsszerepük van.
febr. 18
7:54
Czakó Zsolt grafikusművész tárlatvezetést tart a pécsi m21-ben (kultura.hu)
Czakó Zsolt, nemzetközileg ismert és elismert, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész Álló/Mozgó című kiállítása a Zsolnay Negyed m21 Galériában egyedülálló utazásra invitál. Egyedi stílusa egyaránt merít a klasszikus grafikai hagyományokból és a modern digitális technikákból.
febr. 18
8:00
Fenyő Miklós lánya megszólalt az édesapjáról: "Az igaz, hogy nem klasszikus apuka volt" (Blikk)
Bár Fenyő Miklós mindig is a zene bűvöletében élt, a lánya, Dió most mesélt arról, milyen különleges kapcsolat fűzi hozzá. Gyermekként az édesapja nem volt a klasszikus értelemben vett apuka, mégis erős kötelék alakult ki közöttük, amit a mai napig ápolnak. Dió azt is elárulta, hogyan élte meg az énekes, hogy először kellett lemondania egy koncerte
febr. 18
8:00
Csaknem négyezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 15 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
febr. 18
8:00
Zelenszkij nem kertel tovább: kőkeményen beszólt Trumpéknak (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kedveznek leginkább az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos jelenlegi amerikai nyilatkozatok - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ARD német közszolgálati televíziónak adott interjújában.
febr. 18
8:00
Most kaptuk: a főút is beleremegett ebbe a csattanásba, lehetetlen a közlekedés (BorsOnline)
Kamionbaleset történt.
febr. 18
8:00
Ő adja a kést a legjobb séfek kezébe (WMN)
Jeneses József 1998-ban, 22 évesen vett először igazán éles kést a kezébe, amikor is a sógora megélezte a bicskáját. Eredeti elképzelését, miszerint történelem–testnevelés szakos tanár lesz, átírta az apósával való megismerkedés, aki a késkészítés minden fortélyára megtanította. Kései ma már neves séfek hű társai a konyhában és a világversenyeken.
febr. 18
8:00
Ekkor adhatják ki a riasztást extrém hideg miatt, a narancs fokozatot is elérhetjük a következő napokban (Promotions)
A fagyzugos területeken akár -20 fok is lehet a következő hajnalokon.
febr. 18
8:00
Itt jönnek a keddi árfolyamok (Magyar Hírlap)
Az euró jegyzése hét órakor 401,92 forintra erősödött az előző esti, 401,40 forintról.
febr. 18
8:00
Tovább csökkent a magyar építőipar teljesítménye (MMonline)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2024-es adatai alapján a magyar építőipar mérsékelt visszaesést mutatott, de az előző évhez képest már kevésbé drasztikus mértékben. Az ágazat teljesítménye 0,4 százalékkal csökkent 2023-hoz képest, ami a korábbi évek visszaesése után akár a stabilizáció jeleként is értelmezhető – állapítja meg a Mapei értékelé
febr. 18
8:00
Repülőgép baleset Torontóban: többen kórházba kerültek (Demokrata)
Az amerikai utasszállító a hátán landolt a jeges, havas kifutópályán.
febr. 18
8:00
Lázár János: Október végéig ki kell javítani az M30-as autópálya megsérült szakaszát (Demokrata)
A munkálatok költsége eléri az 5 milliárd forintot, és azt teljes egészében a Strabagnak kell vállalnia garanciális javításként.
febr. 18
8:00
Menczer Tamás: Orbán Viktornak megint igaza lett (Demokrata)
A háborúpártiak Washingtonban Donald Trump győzelme óta már a múlthoz tartoznak – közölte a politikus.
febr. 18
8:00
Új bölcsőde segíti a Monorierdőn élő családokat (Magyar Nemzet)
Közel harminc gyermeknek biztosítanak ellátást.
febr. 18
8:00
Borzalmasan hideg időjárás érkezik: akár -15 fok is lehet, készüljön fel! (naphire.hu)
Kijött a friss időjárás-előrejelzés, farkasordító hideg vár ránk az éjjel.
febr. 18
8:02
Komoly változás az orvosi szakrendelésben: a beutalóval oda mehet majd a beteg, ahová akar (Blikk)
A kormány megszüntetné azt, hogy a szakrendelők csak a területükhöz tartozó betegeket lássák el. Vagyis az új jogszabály-módosítással az ország bármely részéről érkező betegeket kellene fogadniuk a nyilvánosan meghirdetett időpontokban. Ezzel megszűnne a beutalók konkrét szakrendelőhöz kötöttsége, és a beteg abba az intézménybe mehetne ellátásért,
febr. 18
8:02
Yamal rekordját méltón ünnepelte meg a Barcelona (Magyar Nemzet)
A katalánok 17 éves támadója profi pályafutása 100. mérkőzésén lépett pályára.
febr. 18
8:04
Ceausescu volt román diktátort dicsérte a szélsőséges román politikus (Magyar Nemzet)
Botrányosan viselkedett Diana Sosoaca szélsőséges román politikus a parlamenti sajtótájékoztatóján, ahol még az újságírókat is sértegette.
febr. 18
8:06
Orvosi csoda: megmentettek egy 9 éves kislányt a Semmelweis gyermekklinikáján – Bárányhimlő után jött a szörnyű szövődmény (Blikk)
Bárányhimlő szövődményei miatt került életveszélyes állapotba egy váci kislány, akit húsevő baktérium támadott meg. A kilencéves Vanessza januárban kapta el a bárányhimlőt, ám a magas láz még nem volt gyanús az édesanyjának, hiszen tudta, hogy a bárányhimlő lázzal jár, a lázcsillapító viszont nem hatott. A kislány összesen húsz napon keresztül fekü
febr. 18
8:06
Jelentés jött a földrengések sújtotta Szantoriniről (Portfolio)
A görög kormány vezető szeizmológusa szerint a Szantorinit és a közeli szigeteket érintő földrengések gyakorisága az elmúlt napokban csökkent, de a következő hetekben a rengések folytatódásának kilátásai továbbra is bizonytalanok.
febr. 18
8:06
Ha megfelelsz, milliókat kapsz szinte azonnal! Mutatjuk hogyan (TőzsdeFórum)
Soha nem látott növekedés a személyi kölcsönök piacán A személyi kölcsönök piaca rohamléptékben bővül, a bankok egyre kedvezőbb ajánlatokkal csábítják az ügyfeleket. 2024 végére az új kihelyezések meghaladták a 800 milliárd forintot, míg a teljes állomány 1500 milliárd forint fölé nőtt. A 10% alatti hitelkamatok újra megjelentek, de csak a legjobb
febr. 18
8:06
Az ukránok szerint rossz az irány (Magyar Hírlap)
Zuhanás.
febr. 18
8:06
Brüsszel kiválasztotta a lengyel vezetést, az ellenzéket megsemmisítik (Demokrata)
Lengyelországban az a forgatókönyv valósul meg, amit Magyarországon is terveznek.
febr. 18
8:06
Keir Starmer: amerikai biztonsági garanciára van szükség (Demokrata)
Nagy-Britannia kész békefenntartókat küldeni Ukrajnába.
febr. 18
8:06
Ez a japán rituálé lehet a siker titka – így végezd (in.hu)
Túl egyszerűen hangzik ahhoz, hogy valóban működjön, de a szakértők szerint hatásos.Az olyan japán vállalatoknál, mint a Toyota és a Panasonic, a kaizen gyakorlata alapozza meg az alkalmazottak működését. Ez a folyamatos, kis lépésekben történő folyamatos javítás koncepciója, akár 1%-os mértékben is. A szakértők szerint a gyakorlatot a személyes él

Keresés