Ferenc pápa továbbra is kórházban marad, amíg szükséges – közölte Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője. Az egyházfő légúti fertőzéssel küzd, és jelenleg a római Gemelli klinikán kezelik. A Vatikán sajtóirodája szerint a pápa állapota stabil, péntek éjjel nyugodtan aludt, és nem volt láza. A 88 éves egyházfő múlt pénteken került kórházba, miután több m
Annak idején az egész ország a szívébe zárta a nevettetőt, aki azóta is töretlen lelkesedéssel végzi a munkáját. Talán kevesen gondolnák, hogy Bagi Ivánnak van egy mélyebb és komolyabb oldala is.
Az információt az Interez portál közölte, amelynek a Munkaügyi, Szociális és Családügyi Hivatal megerősítette, hogy a helyi munkaügyi központnál 2025. január 27-től tömeges elbocsátást jelentettek be. A ZKW Slovakia vállalatnál akár 428 munkahely is veszélybe kerülhet. A cég honlapja szerint neves cégek beszállítója. Képernyőfotó. A vállalat felte
Összeállt a 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja. Az idei programban a legnagyobb nemzetközi fesztiválokat megjárt külföldi alkotásokon túl a magyar film elitje is képviselteti magát május 27. és 31. között a szegedi Belvárosi Moziban.
Ilyenkor már nyomasztóan tudnak hatni a télies kiegészítők, a nehéz textíliák és karácsony színei. Szerencsére a tavasziasítást akár minimális ráfordítással is megvalósíthatod – mutatunk néhány ötletet.
Egy VII. kerületi lakásba van bejelentve az oroszországi Mere alapító-tulajdonosa, Szergej Schneider. A milliárdos évek óta használja a magyar fővárosiban található címét, ám úgy tudni, valójában nem él a lakásban. Az orosz sajtó rejtőzködő milliárdosként ír az üzletemberről, aki a rendszerváltás után számos üzletben kipróbálta magát, a személyes v
Több mint 15 millió forint értékű áru eredetével nem tudott elszámolni egy vállalkozás, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrei egy raktártelepen árurakodás közben ellenőriztek.
A Konklávé és A brutalista osztozott a fődíjakon a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján. A két alkotás egyaránt négy elismerésben részesült.
Annak érdekében, hogy a nyári orgona bőségesen virágozzon, rendszeres tavaszi metszésre van szükség. Ha nem vágjuk vissza, a cserje hajlamos az alsó részein elöregedni és megritkulni.
A walesi herceg és felesége, Katalin hercegné nem vettek részt a 2025-ös Bafta-díjátadón, ennek ellenére Vilmos egy előre rögzített üzenetben köszöntötte a közönséget és kiemelte a brit filmművészet legújabb tehetségeit.
A Fidesz–Kdnp kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán közzétett posztjában elfogadhatatlannak nevezte Ukrajna uniós tagságát és az ukrán Nato-tagságot is.
A német Claire Schönborn legyőzte a belga Lyssia Baudetet a Svéd Rallyn, így ő nyerte a WRC női versenyzőket fejlesztő programját, és folytathatja a JWRC-ben való idei szereplést.
Február 17-től elérhető A sebhelyes lány első három epizódja az RTL+ Premium kínálatában. A fordulatos spanyol thriller középpontjában Simón, egy visszahúzódó informatikus és egy titokzatos ukrán nő, Irina története áll, akiket a sors és egy társkereső alkalmazás hoz össze – ám kapcsolatuk korántsem hétköznapi.
Dél-Korea adatvédelmi aggályokra hivatkozva ideiglenesen betiltotta a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia alkalmazást az országban - közölte hétfőn a személyes adatok védelmével foglalkozó bizottság, a PIPC.
Megosztó ünnepséget szerveztek baloldali szervezetek a hétvégén Budapesten. Szombaton a főváros felszabadítására emlékeztek koszorúzással a 12. kerületben. 1945. február 13-án ért véget Budapest ostroma a második világháborúban. A szovjet Vörös Hadsereg elfoglalta a magyar fővárost: sokak szerint ez a felszabadítás valójában csak a nácik uralmának
Az elmúlt héten a forint árfolyama erőteljes ingadozásokat mutatott, amit az ukrajnai béketárgyalásokkal kapcsolatos várakozások és az amerikai inflációs adatok okozta piaci bizonytalanság fokozott. A héten a szokásosnál kevesebb piacmozgató adat várható, inkább a geopolitikai hírek alakíthatják az árfolyamot.
Prekel Daniel vette át a Bosch Rexroth Kft. vezetését. A német származású szakember, aki komoly rálátással rendelkezik az amerikai digitalizációs piacra is, az autopro.hu-nak adott interjúban beszélt a terveiről.
A Konklávé érdemelte ki a legjobb film díjat, a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést azonban Adrien Brody kapta A brutalistában nyújtott alakításáért.
A Népszava egyedi határozatok összesítésével számolta ki a hatalmas összeget, ami nagyobb, mint a honvédelemre, a rendőrségre vagy a családi pótlékra költött állami tételek.
A hétvégén lezajlott a várva várt Müncheni Biztonsági Konferencia és bár magán az eseményen orosz delegáció híján nem volt semmilyen "béketárgyalás," a rendezvénnyel párhuzamosan orosz-amerikai vonalon több, jelentősnek mondható lépés is történt az orosz-ukrán háború lezárása felé. A tőzsdéken is elsősorban ez a narratíva mozgathatja a napokban a p