BLMNZR is lehetne a neve, végül Blumenizer lett. Ha minden igaz, abban a hírhedt elitklubban is lehet kapni, amit nemrég A dinasztia című dokumentumfilmben láthattunk.
Az amerikai elnök szerint Tajvan elvette tőlük a csipgyártást, így felszólította a gyártókat, hogy telepítsék vissza a termelést az Egyesült Államokba.
A chips, a kenyér és a sütemények iránti imádat milliókat tart vissza a karcsú deréktól és az egészséges életmódtól – de egy tanulmány szerint mindez több ezer éves múltra vezethető vissza.
Versenytársai telefonjait kritizáló megjegyzésekből és hozzászólásokból készített egyedülálló Valentin-napi köszöntőkártyát a Honor egy mikrografikus művész segítségével, szeretetté formálva a gyűlölködést és indulatokat.
Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A hét eleje óta a forint összességében erősödött.
Autókban elrejtve öt év alatt mintegy 7 tonna aranyat csempészett Olaszországból egy banda Svájcba - közölte csütörtökön az alpesi ország vám- és határvédelmi hivatala.
A miniszterelnök szerint az európaiak bénának bizonyultak, ezért jó, hogy jött Donald Trump. Úgy látja, hogy Oroszországot visszaintegrálják a világgazdaságba.
Friss kutatások szerint az emberek harmada szakított már a Valentin-nap előtti héten, ugyanis a többség a nap okozta nyomást akarta elkerülni. Dr. Hevesi Krisztina egészségfejlesztő szakpszichológus szerint ez létező jelenség, mint ahogy a Valentin-nap utáni depresszió is.
A TASZ 8 perces videójában bemutatja az újságírók szemszögéből a Hell-Forbes ügyet, amikor a GDPR-ra hivatkozva próbálta meg az ország egyik leggazdagabb családja elhallgattatni a médiát.
A miniszterelnök szerint az európaiak bénának bizonyultak, ezért jó, hogy jött Donald Trump. Úgy látja, hogy Oroszországot visszaintegrálják a világgazdaságba.
A magyar erdőket járva érdemes odafigyelnünk, hiszen az elmúlt hetekben már többen is beszámoltak arról, hogy a szokásosnál jóval korábban előbújt a földből sokunk kedvence, a medvehagyma.
Ekkor ajánlott elvégezni a téli lemosó permetezést, nehogy lemaradj róla! Sokunkat érdekel a kérdés, hogy valójában mikor és a gyümölcsfák milyen állapotában ajánlják a téli lemosó permetezést? Olvastam olyat, hogy a fák téli, teljes nyugvó állapotában, de olyat is, hogy rügypattanáskor vagy utána kell elvégezni. Melyik lehet az igaz? Ajánlott: Nem
A bajtársiasság és a csapatszellem szigete volt a McLaren az előző évben a vezetők szerint, de változtat-e ezen, ha két versenyzőjük idén nemcsak házi párharcot, hanem egyben bajnoki csatát is vív majd egymással?
A renkordnézettség rengeteg új támogatót is hozott az oknyomozó portálnak. Nem érzékelik, hogy a titkosszolgálat rájuk szállt volna, de a Pegazus esetében sem vették észre az érdeklődést.
Az európai központ azt mondja, ők nem tudtak róla, Stohl András szerint "ez már régen le van játszva". Pedig csak tegnap sikerült lelőni a Nissan nőgyalázó reklámjait.
Havas Henrik a napokban a Honvédkórházban járt, s elképedt az ottani zsúfoltságon. Fél óráig leülni sem tudott a váróban, pedig megoperálták a térdét. A 75 éves újságírónak ráadásul időpontja is volt, mégis 1 óra 40 perc csúszással végzett a vizsgálaton. Úgy döntött, legközelebb magánintézménybe megy.
A csabai kolbász hungarikum és sokak kedvenc csemegéje, amitől az ételek is finomabbak lesznek. A kolbászkészítés szorosan összekapcsolódik a disznóvágással, és Békésben gyakran előfordul, hogy egy vágásra kimondottan azért kerül sor, hogy abból semmi más, csakis kolbász készülhessen. Nem csoda, hogy Békéscsabán és Gyulán is fenséges kolbászokat ké
A JPMorgan Chase, a legnagyobb amerikai bank vezérigazgatója, Jamie Dimon határozottan elutasította a munkavállalók azon kérését, hogy a bank lazítson a kötelezően ötnapos irodai munkavégzésen. Dimon - egy a Reuters által megszerzett felvétel szerint - ellentmondást nem tűrően az irodai jelenlét mellett érvelt, a hatékonyságot hiányolja és változás
Decemberben az építőipari termelés volumene 0,7%-kal meghaladta az előző havi szintet, ezzel valamit javított az ágazat összképén. A teljesítmény még így is 4,2%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, 2024 egészében pedig 0,4%-os visszaesést jelez a Központi Statisztikai Hivatal. Két év alatt 6%-kal zsugorodott az ágazat.