Egykor a nagymamák játéka volt, ma népszerűbb, mint valaha. Pop-up klubok, luxushotelek és designmárkák is meglátták már a madzsongban rejlő lehetőségeket.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (Momsz) a nyilvánossághoz fordulva fejezte ki felháborodását amiatt, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vidékről a fővárosba érkező dolgozói mindössze 2 db szendvicset kapnak a 16 órás szolgálatuk idejére. A szervezet a lakosság segítségét kéri.
közösségi médiavállalat, az X (korábban Twitter) beleegyezett, hogy körülbelül 10 millió dollárt fizet Donald Trump amerikai elnök perének rendezésére – közölte a The Wall Street Journal. A per alapja az volt, hogy a platform 2021 januárjában letiltotta Trump elnök fiókját, miután támogatói január 6-án megrohamozták az Egyesült Államok Kapitóliumá
Bereczki Zoltán ma már kétszeres édesapa: első lánya, Zorka 2007-ben látta meg a napvilágot, kisebbik gyermeke, Flóra pedig 2021-ben született meg. A neves énekes-színész most elárulta, milyen kapcsolatot ápolnak egymással a csemetéi.
Az alábbi Valentin-napi parfüm összeállításunkban ezúttal érzéki, virágos, édes és játékos illatokat hoztunk el számodra, melyek tökéletes ajándékok lehetnek a szerelem ünnepén.
A szerdai általános kihallgatáson Ferenc pápa megismételte állandó felhívását a békéért – írta beszámolójában a Vatican News, hozzátéve a pápa felszólította a híveket: imádkozzatok a békéért, vezekeljetek a békéért. A szerdai általános kihallgatáson Ferenc pápa a zarándokok köszöntése során külön is üdvözölte üdvözölte a gyulafehérvári főegyházmegy
A globális klímaváltozás sajnos hazánkat sem kíméli. Ez ugyanakkor sok esetben nem egyértelműen a melegedés irányába mutat, az általában csak az éves átlagok vizsgálata során tűnik fel.
Egy ideje vidékről is a fővárosba rendelhetnek mentőegységeket, annyira megnövekedtek az esetszámok Budapesten. Az itt szolgálatot teljesítő mentősöknek egyébként sincs könnyű dolguk, emellett úgy tűnik, az OMSZ sem gondoskodik megfelelően az ellátásukról.
Csütörtökön 9.01-től a 3.44 km-es Umea City szakaszon rendezik meg a Svéd Rally shakedownját, melyet bárki élőben követhet. Az élő közvetítés során a shakedown első teljesítését lehet nyomon követni. Minden információ a végül eredeti útvonalán haladó Svéd Rallyról itt olvasható: Svéd Rally 2025 – Minden infó egy helyen A videó itt található:
Minél korábban fedezik fel, diagnosztizálják a májbetegségeket, annál hatékonyabb és gyorsabb lehet a gyógyulás, és annál jobban támogathatjuk a májunkat abban, hogy saját magát is regenerálja.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése reggel hét órára 401,32 forintra csökkent az előző este hat órai 402,93 forintról. A dollár jegyzése 384,62 forintra csökkent 388,45-ről, a svájci franké pedig 422,06-ra 425,17 forintról.
Ma reggel az ázsiai tőzsdék jellemzően emelkednek, még mindig kitart DeepSeek-hatás, a befektetők azt árazzák, hogy igencsak versenyképesek a kínai mesterséges intelligencia fejlesztések, emiatt emelkedtek nagyot az elmúlt napokban a kínai tech cégek részvényei. A nemzetközi piacokon a befektetők még mindig emésztik a szerdán megjelent, vártnál ma
A thai főváros vadonatúj fejlesztésű One Bangkok városnegyede látványos reflektorfényt biztosított az új biztonsági autó világpremierjének. A MotoGP szezonnyitó eseménye egy lélegzetelállító parádéval vette kezdetét, amelyen az új BMW M5 Touring MotoGP Safety Car a közösségi médiában élőben közvetítve, rajongók gyűrűjében vezette fel a sorozat vers
Az 50 éves énekesnő, Judy és a párja, Krisztián közösen nyilatkoztak a kapcsolatukról. Mindketten biztosak abban, hogy egymás mellett szeretnék leélni az életüket, ám egyikőjük sem ragaszkodik ahhoz, hogy ezt hivatalos formában is megerősítsék. Egy közös gyerekre viszont mindketten nagyon vágynak még.
Szaúd-Arábiában jöhet létre az első Trump-Putyin találkozó az új amerikai adminisztráció idején - ezt Donald Trump amerikai elnök közölte szerdán újságírókkal a Fehér Házban.
Kína hosszú kihagyás után ismét újrakezdi a 30 éves államkötvények kibocsátását Hongkongban, amely jelentős lépés a külföldön denominált jüan kötvények terén. Az intézkedés új benchmarkot állít be az offshore kibocsátók számára és támogatja a jüan likviditásának szabályozását a nemzetközi piacokon – írja a Bloomberg.
Az NCAP foglalkozási köre az elmúlt időszakban igencsak kibővült. A legismertebb tevékenységük természetesen a töréstesztek végzése, majd azok értékelése. Tavaly
Megjelent az Integrator FM ipari podcast legújabb epizódja. Kapjon javaslatokat munkaerőpiaci, minőségbiztosítással és megbízhatósággal kapcsolatos kihívásaira a legfrissebb részből, mely az automatizációs és robotikai megoldásokra fókuszál!
Időnként felmerül Magyarországon a legkisebb névértékű érme megszüntetése, s most, hogy Donald Trump amerikai elnök - a spórolás jegyében - elrendelte az egycentes érmék beszüntetését, a kérdés idehaza is aktuálissá vált.
Az univerzumban valósággal hemzsegnek az átmeneti, látszólag nehezen megmagyarázható események, amelyek jellemzően a fekete lyukak kitörései által okozott energiavillanásoknak, vagy épp a szupernóvák formájában felrobbanó csillagoknak köszönhetőek. Bár ezeket a csillagászok viszonylag könnyen be tudják azonosítani, egy hasonló kozmikus robbanás nem