Călin Georgescu, aki korábban magát rendszerellenes és független elnökjelöltként mutatta be, a legújabb hírek szerint, valójában szoros kapcsolatban állt a kommunista rendszer titkosszolgálataival.
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet számolni éves összevetésben, ami meghaladja a múlt évi nyers adat szerinti 0,5 százalékos emelkedést. Számos inflációs kockázat látható, így a pénzromlás üteme 4 százalék körül lehet az idén – egyebek mellett ez derül ki Németh Dávid, a K&H vezető elemzőjének prognó
Kihirdették a francia Oscarnak tartott César-díjak jelöltjeit: tizenhárom kategóriában összesen tizennégy jelölést kapott a Monte Cristo grófja legújabb adaptációja. Idén adják át ötvenedik alkalommal Franciaország legrangosabb filmművészeti elismerését, a César-díjakat. Matthieu Delaporte és Alexandre de la Patellière tavaly bemutatott Dumas-adapt
Igazi rocksztár lett szülővárosában, Sevnicában és még a helyi turizmust is felpörgette Melania Trump. Nyolc év telt el azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és felesége először beköltözött a Fehér Házba, ami történelmi esemény volt, hiszen Melania lett az első, aki honosított állampolgárként vált az Egyesült Államok first ladyjévé.
Hazánk egyik legnagyobb, leghosszabb folyója a Tisza, megannyi történetben, regényben, versben szerepel és fontos történelmi események köthetők hozzá. Te mennyit tudsz az egyik legjelentősebb vizünkről? Töltds ki a kvízünket és tanulj a Tiszáról!
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A sorrendet a mafab.hu az alapján állította össze, hogy több tízezer adatlapmegnyitás során a hazai nézők mely címekre kerestek rá a legtöbben. A tíz legnépszerűbb film adja ki a 100 %-ot. Ennek tükrében az Avatar 3-at várják a legtöbben. James Cameron eposza idén decemberre várható a hazai mozikban. Második helyen a Mission Impossible –
A Mandarin Oriental új szintre emeli a luxusnyaralás fogalmát Santorini szigetén: a Villa Aegean nem csupán egy exkluzív nyaralóhely, hanem egy építészeti mestermű is, amely a vulkanikus sziget esszenciáját ragadja meg.
Ha halhatatlan lehetnél, akarnád? A titkot évszázadok óta kutatják, néhányan belehaltak, mások hatalmas vagyont öltek bele. Ezúttal a tudomány tényleg áttörés előtt áll?
Veiszer Alinda legutóbbi vendége Reisz Gábor rendező volt, aki az NFI hosszadalmas forgatókönyv-fejlesztéséről, az SZFE modellváltásának hazugságairól és édesapja halála utáni időszakról is beszélt a műsorban.
A klasszikus vagy komolyzenétől sokan már csupán az elnevezése miatt is óckodnak, pedig amellett, hogy gyönyörű muzsikák tartoznak ebbe a kategóriába, számos pozitív tulajdonságuk is van a lélekre, sőt a fizikumunkra nézve is. Arról már valószínűleg hallottál, hogy mennyire divatba jött a babákkal már akkor Mozart zenéjét hallgattatni, amikor még é
A Konyhafőnök után a Séfek Séfe jól bevált triója is átalakul. Információink szerint a TV2 gasztro-tehetségkutatójának idei, hetedik évadában Wolf András már nem lesz az ítészek között. Helyét úgy tudjuk, hogy hosszas keresgélés után Gianni Annoni veszi majd át, aki tizenhat év után tér vissza a képernyőre.
A valóságtól elrugaszkodottnak tartja a Híradónk által megkérdezett szakértő a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozását, hogy 2025 második felében 3 százalék felett lehet a gazdasági növekedés. A kormány egyébként először a tavalyi évvel kapcsolatban is optimista volt, hiszen előzetesen 4 százalékos bővüléssel számoltak, de az végül a KSH adatai al
Már évtizedek óta egy hangulatos dunaharaszti házban éli mindennapjait Csocsesz. A mulatóssztár egyik legnagyobb büszkesége egy hatalmas akvárium, ami a nappalijának ékköve. A gyönyörű halak látványa számtalan emléket ébreszt benne, hiszen annak idején egy egész vállalkozást épített fel különleges állatokra.
A hétvégén búcsút inthetünk a januári tavasznak, vasárnap ugyanis hidegfront érkezik, amely havazást hoz az északi és északkeleti tájakon. Az Észak-Alföldön és a hegyvidékeken több centiméter hóra számíthatunk, míg más területeken napsütéses, ám szeles időjárás vár ránk.
Hogyan lehetne alakítani a hazai fogyasztói szokásokat, újra népszerűvé tenni például a régi korokban ínyencségnek számító galambhúst, vagy miért lenne jó, ha olyan újdonságokat is kipróbálnánk, mint például a strucchús? A Magyar Közgazdasági Társaság ''étvágy- és kedvcsináló'' kerekasztal-beszélgetésén jártunk.
Továbbra sem zökkenőmentes a beruházásélénkítő program, ezúttal utólagos engedményt tett az MGFÜ a pályázatban résztvevők egy részének. Van, aki szerint ez szükséges változtatás volt, mások szerint nem fair a változtatás.
Történelmi árverésen 3,7 millió dollárért, azaz közel 1,5 milliárd forintért vásárolták meg az első Chevrolet Corvette ZR1-et. Az elképesztő összeget jótékony célra fordítják. Elárverezték a világ egyik leggyorsabb és legerősebb sportautójának, a Chevrolet Corvette ZR1-nek az első példányát. Az esemény a neves Barrett-Jackson árverésen zajl
Ismét bővült a Digitális Állampolgár applikáció funkciótárháza, mely ezúttal elsősorban azoknak jöhet jól, akiknek banki vagy egészségügyi ügyintézés során kell igazolniuk bizonyos adataikat.
Hatalmas lék keletkezett a politikai karanténon, és most már a kereszténydemokraták propagandasajtója mindezt úgy akarja beállítani, mintha a CDU és az AfD együttműködése természetes jelenség lenne.
A brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott népszavazáson a résztvevők 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt. Nagy-Britannia öt évvel ezelőtt, 2020. január 31-én távozott az EU-ból, majd 11 havi átmeneti időszak után az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett.
A Rákok valakinek a segítségére sietnek, a Vízöntők pozitív eredménynek örülhetnek, de vajon neked mit üzennek a csillagok? Kattints és olvasd el a szombati horoszkópot!
Legendás jelenet, hogy egy hölgy nem tudja kinyitni a befőttesüveget, aztán szól a párjának, de ő se tudja lecsavarni a tetejét. Nos, nem erővel kell ilyenkor kinyitni.
A demencia egy igen ijesztő betegség. Mivel főként az idősebbeket érinti, fiatalabb korunkban gyakran nem is foglalkozunk vele. Pedig már ekkor is érdemes lenne odafigyelni az életmódunkra, étrendünkre, ha szeretnénk elkerülni a későbbiekben a bajt.
Együttműködési megállapodást kötött az SAP Hungary és a Pécsi Tudományegyetem. A világ vezető integrált vállalatirányítási rendszerének használatát és fejlesztését évek óta oktatják az egyetem hallgatóinak, a mostani együttműködéssel új szakterületeknek,
Sokan vagyunk, akiknek a "még több dolgot kellene csinálnom" listája eléggé hosszú. A titok a prioritásokban rejlik, és van egy dolog, amit megtehetsz, hogy egyszerre több célt is elérj. A nyújtás (igen, azok az egyszerű hajlító és nyújtó mozdulatok, amiket a tornaórákon csináltunk) nemcsak segít a mozgásra való felkészülésben, hanem enyhítheti a h
A belga királyi palota közlése szerint Bart De Wevert az éjszaka Fülöp király is fogadta, sajtóforrások szerint pedig akár már hétfőn beiktathatják kormányfői tisztségébe.
A Tisza Párt már nemcsak az ellenzéki, hanem a pártválasztásukban bizonytalan szavazók többségnél is vezet – derül ki a Publicus Intézet legújabb felméréséből. Magyar Péter Híradónknak azt mondta ő közvélemény-kutatások helyett választásokat szeretne nyerni, de szerinte egyfajta tendencia már kiolvasható ezekből az eredményekből. A Fidesz viszont ú