A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is megerősítette a kiskérődzők pestise betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szervezet erről szombaton közleményben tájékoztatta az MTI-t.
A mi kis falunk Magyarország egyik legnépszerűbb sorozata, amely tele van humorral, felejthetetlen karakterekkel és ikonikussá vált pillanatokkal. De vajon mennyire részletesen ismered Pajkaszeg világát? Tudd meg most kvízünkkel, és derítsd ki, hogy te vagy-e a legnagyobb rajongó!
A hasnyálmirigyrák túlélési aránya igen alacsony, mert a hasnyálmirigy-problémákat nehéz észrevenni, így általában a tumort is csak későn diagnosztizálják.
Kifejezetten erősre sikerült 2024. második fél éve a budapesti újlakás-piacon, hiszen 5300 kétlakásosnál nagyobb házban épült lakást értékesítettek. Ezzel az egész évben eladott 8800 darab újépítésű ingatlan közel háromszorosa volt a 2023-as számnak. Az élen továbbra is a XIII. kerület áll, mellette a XI. kerület tudott ezer feletti értékesítést fe
Sikeresen lezárult a hibaelhárítás, és helyreállt a gázszolgáltatás a Nógrád és Pest vármegye mintegy 19 ezer fogyasztóját érintő vezetékhiba után. A földgázszállító szombat hajnalra felmérte és kijavította a hibát, az elosztó kora délutánig a háztartásokat is visszakapcsolta a gázhálózatra - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
A tavaly debütált Devotion illat férfi párja most végre megérkezett, ami ugyanakkora intenzitással ejti rabul az érzékeket, mint női megfelelője. Ismerd meg a Devotion For Men férfi parfüm történetét, garantáltan nem fogsz tudni ellenállni a csábításnak!
A tárca tájékoztatása szerint az összeg 96 százalékát a helyszínen beszedték, a 2024-ben regisztrált 9 ezer szabálysértés 99 százalékát külföldiek követték el. Fotó: ÉKM A közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi, valamint a hazai közúthálózat védelmét is célzó ellenőrzések során a feltárt szabálytalanságok több mint negyedét a gépjárművek tömeg- és
A magyar köztársasági elnök rámutatott: "Lehet, hogy merésznek tűnik a célkitűzés a szekularizáció, az elvándorlás és a demográfiai válság idején, de ez az egyedüli út, amelyen járni érdemes".
A Magyarországra látogató turisták egyik legnépszerűbb célpontja az Andrássy út. A főváros egyik szimbóluma magyarok és külföldiek számára egyaránt. De azt talán kevesen tudják, hogy milyen körülmények vezettek addig, hogy mai pompájában láthassuk. Ennek néztünk utána.
A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is megerősítette a kiskérődzők pestise betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A szociális párbeszéd erősítése és a munkavállalók érdekeinek védelme érdekében 499,98 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) - közölte a MASZSZ pénteken az MTI-vel.
A kormány öt évre felfüggeszti a kötelező átvételi ár inflációkövetését a "megváltozott piaci környezet" miatt. Tordai Bence szerint a háttérben egy Fidesz-Fidesz háború.
Házaspár közösen vette fel a kölcsönt. Egyikük igénybe veheti-e a teljes hitelösszegre a támogatást? Az igénylő fél 35 év alatti, de a házastárs elmúlt 35 éves, akkor is igényelhető a kölcsön? Amennyiben a házaspár nem egy munkáltatónál dolgozik, mindegyikük 35 év alatti, a közös névre szóló hitelszerződés alapján mindketten igénylik a teljes hite
Nepálban a kormány drasztikusan megemeli a Mount Everest megmászásához szükséges engedély díját, és tervez egy másik szigorítást is, ami az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint véget vethet egy korszaknak a világ legmagasabb hegyén.
A tévés Huszár Viktorral együtt elemezte a Csurran, cseppen sikerét. Havas azzal kapcsolatban is szkeptikus, hogy egyáltalán a rapper saját ötlete volt-e a szám.
Idén sok hazai családnál válhat aktuálissá egy új laptop beszerzése, mivel a 2025. október 14-én véget ér a Windows 10 operációs rendszer ingyenes terméktámogatása, amely az eMAG szerint sok ügyfelet sarkallhat arra, hogy újra cserélje a meglévő noteszgépét. Bár a Microsoft ingyenes frissítési lehetőséget biztosít az újabb Windows 11-re, az
A műanyagmentes élet nem egyszerű, sőt, a jelenlegi társadalmunkban szó szerint lehetetlen, hacsak nem magadnak termesztesz és tenyésztesz mindent, amit lehet. A mindennapokban viszont igenis tudsz azért tenni, hogy kevesebb műanyaghulladékot termelj, és a cél nem is a teljes mentesség, hanem az, hogy mindenki legalább egy kicsit, lehetőségeihez mé
A hazai energiabiztonság uniós szinten kiemelkedő, a folyamatos energiaellátás mellett Európa legalacsonyabb áram- és gázárait garantálja a kormány a magyar családok számára - hangoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán Jászberényben, ahol okos nyomásszabályozó állomást (telemechanizál
5 év, és lehet, hogy nem terem több paprika Magyarországon? Ez a vészjósló kérdés hangzott el a Kaponyás Ilona szaktanácsadó által szervezett szentesi szakmai napon. A rendezvény többek között a hajtatásban előforduló vírusproblémákról és az azok elleni védekezés lehetőségeiről szólt.
És nem elég, hogy hatalmas a forgalom - mindenhonnan mindenhova, és azon túlra is gondolatok cikáznak, az "autók" semmiféle közlekedési szabályt nem tartanak be. A sofőrök dudálnak egymásra, mint az őrült, káromkodnak, csapkodják a műszerfalat, ráncigálják a sebváltót, és mindeközben még a telefonjukon is lógnak - hangüzeneteket küldenek, hogy "kés
40 napja evez az óceánon, a cél Antigua és Barbuda, szerinte mostantól gyorsulni fog, egyrészt azért, mert kevesebb az élelem a hajón, ami így könnyebb.
A beteg és a hálótárs számára egyaránt zavaró, ha álmából rendszeresen kellemetlen köhögésre ébred. Az éjszaka folyamán jelentkező köhögés kiváltó okairól és kezeléséről dr. Hidvégi Edit, tüdőgyógyász nyilatkozott.
A volt német államfő 81 éves volt. 2010-ben önként mondott le hivataláról. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot és a Nemzetközi Valutaalapot is vezette.
Nem állít kevesebbet a szomszédos Szlovéniában székelő Elaphe Propulsion Technologies, minthogy megalkották az első elektromos kerékagymotort, amit akár nagy teljesítményű fékrendszerekkel együtt is lehetne használni. A Sonic 1 névre hallgató kerékbe épített villanymotor rendkívül vékony, így akár 400 mm-es fékrendszerek mögé is beszerelhető, ami a