A felvásárlást hónapok óta nyíltan ellenző Biden annak ellenére dönthetett az üzlet meghiúsítása mellett, hogy több vezető tanácsadója is a felvásárlás mellett érvelt az elmúlt hónapokban.
Noha január 1-jén életbe lépett egy nagyobb drágulás, az csak a kezdet volt a jelek szerint. A benzin és a gázolaj is tovább drágul a magyarországi kutakon 2025 első hétvégéjén.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a hazai üzemanyagárak decemberben is kedvezően alakultak a szomszédos országokban tapasztalható átlagárakhoz viszonyítva.
Decemberben a BYD új havi rekordot ért el, 509 440 plug-in hibrid és tisztán elektromos személygépkocsit adott el. A kínai cég e-autó-értékesítései egy év alatt 41 százalékkal nőttek. A BYD tavaly összesen 4,25 millió személygépkocsira növelte az autóeladások számát. Az erős növekedés egyebek mellett a bőkezű állami támogatásoknak és a vás
Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek kulcsszerepe lehet az ukrajnai háború lezárásában, és segíthet megállítani Vlagyimir Putyin orosz elnököt – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A kormány nemrégiben bejelentette, hogy átalakítja a béren kívüli juttatások rendszerét: a 35 év alatti fiatal munkavállalók számára a kedvezményes adózású, évente 450 ezer forintig terjedő juttatási keret mellett havi 150 ezer forintos lakhatási támogatás is elérhetővé válik. Emellett a SZÉP kártyára érkező összeg legfeljebb felét lakásfelújításra
Ugye te is emlékszel filmekből, mesékből olyan jelenetekre, amelyekben a szereplők lemerültek a tenger mélyére, és elképesztő maradványokra bukkantak? Bár általában ritkábban kapnak figyelmet, bizony a gleccserek is hasonlóan sok érdekességet rejtenek, attól pedig talán még különlegesebbek, hogy jellemzően az olvadásukkor kerülnek felszínre mondjuk
Egykori szlovák államfő, filmrendező, író, a magyarnóta lelkes kedvelője és művelője Rudolf Schuster, akit január 4-én, 91. születésnapján zenés- és portréműsorokkal ünnepel a Duna World.
A Lidl Magyarország a VeganuárTm 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett. A vegán étrend kipróbálására buzdító egy hónapos kihívás ugyanis egybevág az áruházlánc céljaival, az egészségtudatos és fenntartható táplálkozás ösztönzésével. A Lidl ennek érdekében folyamatosan bővíti a saját márkás vegán termékeinek kínálatát, és törekszik arra, hogy h
2025-től még alig észrevehető változást hoz az okosmérős áramfogyasztók életébe az idősoros elszámolás bevezetése. Azonnali könnyítésként jövőre megszabadulnak a mérőállás diktálásának terhétől, napi felhasználásuk alakulását pedig online felületen is nyomon követhetik majd - hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (Em
Negyven megawatt kapacitású napelempark és a kapcsolódó tárolókapacitás fejlesztéséhez biztosít forrást a Trustify Befektetési Alapkezelő Kiskunhalason - közölte a társaság kommunikációért felelős ügynöksége az MTI-vel hétfőn.
A hazai cégek február óta igényelhetnek járművenként 2,8-4 millió forint támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárdos keretösszeg több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét már ki is fizették a nyerteseknek. A közlekedés zöldítését ösztönző program
A Halászbástya Budapest egyik legismertebb műemléke. A mai Halászbástyát az építkezés teljes befejezését követően, 1905. október 9-én adták át a fővárosnak. Eltelt közel 120 év és turisták milliói nézhették innen a gyönyörű kilátást. Ingyen. Aztán január 1-jén pedig megjelent a kordon, és tábla is hirdeti, hogy mostantól 1500 forintos jegy megfizet
Sulyok Tamás köztársasági elnök Facebook-posztban köszöntötte a schengeni övezethez csatlakozó Romániát és Bulgáriát, hozzá egy olyan "stilizált" térképet csatolt, amelyen Koszovó Szerbia részeként volt ábrázolva.
A dízelüzemanyag havi átlagára Magyarországon 633 forint volt, amely 3 forinttal, 0,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint a szomszédos országok 636 forintos átlagértéke.
A magyar filmgyártás a kezdetektől fogva különleges alkotásokkal járult hozzá a világ filmművészetéhez. Ezek a legendás filmek nemcsak művészi értékükkel emelkednek ki, hanem mély érzelmeket és gondolatokat is közvetítenek.
Köszönhetően a forint gyengülésének, és annak, hogy emelkedik a Brent olaj ára. Mi történt? Szombattól emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 2-2 forinttal. Ez leginkább a forint dollárral szembeni gyengülésének és a Brent olaj hordónkénti áremelkedésének köszönhető – írja a Holtankoljak.hu. Kontextus. Nem csak a forint gyen
Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek kulcsszerepe lehet az ukrajnai háború lezárásában, és segíthet megállítani Vlagyimir Putyint – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Zelenszkij az ukrán televíziónak adott, csütörtök este sugárzott interjúban úgy fogalmazott: Donald Trump "képes rá, hogy megállítsa Putyint, vagy reálisabban fog
A személyautók piaca 2024-ben jelentős növekedést mutatott Magyarországon, 2024-ben 121 607 személyautót regisztráltak az országban, 13 százalékkal többet az előző évinél - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken.
Óriási felháborodást keltett, hogy az év első napján fekete kordont húztak fel a Halászbástyánál, és csak 1500 forint megfizetése után lehetett csodálni a dunai panorámát.
A néhai uralkodónőnek nem igazán tetszett Meghan Markle viselkedése a sussexiek esküvője előtt, és bizony Erzsébet nem is hagyta szó nélkül menye elviselhetetlen dolgait és hisztijeit.