A rajongók hamar kiszúrták, hogy Katalin hercegné múlt heti Royal Marsden kórházban tett látogatása során egy igazán különleges ékszert viselt. Az úgynevezett örökkévalóság gyűrűt Vilmos hercegtől kapta és most az is kiderült, mennyibe került.
A Demján Sándor Program részeként az Exim-nél meghirdetett "Jövő Exportőrei Beruházási Hitel" keretében már 52,7 milliárd forint értékben fogadott be hiteligényeket a finanszírozó – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Magyarország is elnyerte az átmeneti QDMTT Safe Harbour státuszt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közzétett listán szereplő országok belföldi kiegészítő adói az előzetes elemzés alapján megfelelnek a globális minimumadó szabályainak, ezért a Magyarországon is működő multinacionális vállalatcsoportok a Magyarországon
Elindult Elon Musk Kormányzati Hatékonysági Minisztériumának (Department of Government Efficiency, röviden DOGE) hivatalos honlapja, ezzel együtt pedig a dogecoin árfolyama is kilőtt, mivel a weboldal logója a coin híres kutyáját ábrázolja.
A lenmag áldásos hatása egyre inkább ismeretes a tudomány számára. Bátran kijelenthetjük, hogy az egyik legolcsóbb superfoodunk. De milyen szerepe van a hajápolásban?
Az Ukrajna elleni orosz háború "nagy bajba" sodorta a Kreml vezetőjét, Vlagyimir Putyint, mondta Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságíróknak. A Politico összefoglalója idézi Trump elnököt, aki szerint "Zelenszkij ukrán elnök azt mondta nekem, hogy alkut akar kötni, nem tudom, hogy Putyin megteszi-e… Lehet, hogy nem. Szerintem alkut kellene kö
Azt mindenki látja az agráriumban, hogy az összes termelési tényező tartós megváltozása új korszakba lendít minket. Persze nem mindenkit – sajnos. Ha viszont ezt a folyamatot a repcetermesztés szemüvegén keresztül nézzük, érdekes következtetésre van módunk.
Elfyn Evans pályafutása során tizenharmadszor indul a Monte-Carlo Rallyn, eddig egy WRC2-es győzelem a legjobb eredménye, a WRC-ben második helyig jutott. Az előző évben világbajnoki második Elfyn Evans győzelmekért és bajnoki címekért szeretne harcolni a 2025-ös WRC-szezonban, a Monte-Carlo Rallyn pedig a a körülményekhez való alkalmazkodást tartj
Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentése a legfertőzőbb, élelmiszer útján is elkapható betegségeket rangsorolta.
Eldőlt, hogy nagyszabású ingatlanfejlesztés indulhat a következő években a rákosrendezői rozsdaövezetben. A jelenlegi információk szerint az egyesült arab emírségekbeli Eagle Hills ingatlanfejlesztő vállalat közel 51 milliárd forintért veszi meg a területet, amelyen a tervek szerint 5 milliárd euró, azaz több mint 2000 milliárd forint értékű beruhá
A világ vezérigazgatóinak közel 60 százaléka arra számít a következő 12 hónapban, hogy a globális gazdasági növekedés felgyorsul, 42 százalék pedig a dolgozói létszám 5 százalékos növekedésével is kalkulál – áll a PwC 28.
Donald Trump tegnapi beiktatását követően az amerikai elnök azonnal munkához látott, és több fontos intézkedést is belengetett, amik hatással vannak a mai piaci folyamatokra is: például közölte, hogy nemzeti energetikai vészhelyzetet hirdet, amelynek célja a hazai fosszilis tüzelőanyag-termelés növelése és egyben a klímacélok háttérbe szorítása. Az
Az ország egyik leggazdagabb és leghíresebb üzletembere, Jákob Zoltán nemrégiben a Nagy Ő című műsorban kereste élete szerelmét, és bár akkori próbálkozása nem járt sikerrel, máig nem tett le arról, hogy megállapodjon a tökéletes nő mellett.
Az EU négy vezető autópiacából háromban csökkentek az eladások, egyben pedig nőttek. Spanyolországban 7,1 százalékos emelkedést jegyeztek föl 2024-ben, míg Franciaországban 3,2 százalékkal, Németországban 1 százalékkal, Olaszországban pedig 0,5 százalékkal csökkent az új autók értékesítése. Az ACEA honlapja. Képernyőfotó A kizárólag akkumulátorró
A főpolgármester szerint ezt a kormány által visszautalt szolidaritási hozzájárulásból fogják finanszírozni, mivel a bíróság döntése értelmében 28 milliárd forint van az államkincstárnál, ami Budapestet illeti.
Az influenza elleni védekezés egyik eszköze a fertőzés terjedésének a lelassítása – írta közleményében a Békés Vármegyei Központi Kórház. Ennek érdekében intézményünkben az alábbi rendszabályok léptek érvénybe 2025. január 22-től: – Kötelező maszkhasználat az intézmény területén. A maszkhasználat az udvaron, nyílt levegőn nem, de minden zárt térben
Ma már mindhárom lakás-takarékpénztárnál lehetséges elektronikus csatornákon keresztül is szerződést kötni, amely mind a szolgáltatók, mind az ügyfelek számára előnyös. Azoknak azonban, akik nem biztosak a dolgukban, változatlanul hasznosabb lehet a személyes konzultáció, hiszen a lakás-előtakarékosságnál hosszú távú elköteleződésről van szó.
Egy ismeretlen felé robogó gyorsvonaton ülünk egy hatalmas nemzetközi kutatás szerint. Az IPBES nevű kormányközi szervezet több száz oldalas Nexus jelentéséből kiderül, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a globális környezeti és társadalmi válságok, például a víz- és élelmezési gondok és az éghajlatváltozás. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótud
Vajon Brüsszel lesz az új Washington? Európába fognak átköltözni a balos-woke globalisták? Mit fog erre lépni Elon Musk és Mark Zuckerberg? A videóból mindez kiderül!
Jákob Zoltán, Magyarország egyik leggazdagabb embere, most újra a figyelem középpontjába került. A milliárdos üzletember Király Lindával csókolózott egy rendezvényen, ami azonnal felkavarta az állóvizet.
Mi lenne, ha már most tudnád, mely napokon mosolyog rád leginkább a szerencse 2025-ben? Az asztrológia és a numerológia szerint az év bizonyos napjai különösen kedvezőek lehetnek számodra. Nézzük, milyen napok ígérnek sikert, boldogságot és harmóniát!
Donald Trump hivatalba lépésének első napján nem tett említést a kriptoeszközökről, ami eladási hullámhoz vezetett az előző napi optimista lendület után. Annak ellenére, hogy kampánya során többször is konkrét említéseket tett a digitális eszközök támogatásáról, az elnök legelső intézkedései között nem szerepeltek a kriptoval kapcsolatos végrehajtá
A külföldi befolyás Elon Musk miatt lett téma az Európai Parlamentben, a Fidesz szerint egy uniós jogszabály a politikai cenzúra eszközeként is szolgálhat.
Kiberbűnözők új módszerrel próbálják kikapcsolni az Apple iMessage beépített adathalászat elleni védelmét, és rávenni a felhasználókat, hogy engedélyezzék a letiltott adathalász linkeket.
Svédország a világ leginkább készpénzmentes gazdaságainak egyike, ám ma a svéd jegybank alelnöke, Aino Bunge, a készpénz védelmének szükségességére hívta fel a figyelmet - írja a Reuters.
Kevesen tudják, de az Egyesült Államok firsty ladyjének van egy nővére, aki egyébként annak ellenére, hogy állítólag nagyon szoros kapcsolatot ápol Melaniával, már 20 éve nem mutatkozik a nyilvánosság előtt.
Egy esküvő megszervezése és lebonyolítása nem egyszerű feladat, különösen abban az esetben, ha a pénztárcánkat is szeretnénk megkímélni. Szakértők szerint erre az idei évben nem nagyon lesz lehetőségünk: bár drasztikus áremelésre nem kell számítanunk, a ceremóniák összköltsége így is drágulni fog.