Újabb tőkeemelést hajtott végre az állam abban a bankban, amelyen keresztül kölcsönbe adtuk a kínai hitel felét, ráadásul szuperkedvezményesen. Mi történt? 9,345 milliárd forinttal emelték az Eximbank tőkéjét, mégpedig a költségvetésben az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások terhére – írja a 24.hu. A tőkeemelésről Nagy Márton nemzetgazdasági mini
Látogatási időn kívül, részegen jelent meg egy férfi a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, hogy meglátogassa édesanyját. Az osztályvezető orvossal szóváltásba keveredett, majd fegyvert rántott. Bár több lövés is eldördült, személyi sérülés nem történt. Azt ügyben most született ítélet.
Bár a 2024-es költségvetést eredetileg 2,9 százalékos hiánycéllal tervezték meg, még messze vagyunk a teljesítésétől. A GDP-arányos hiány 2024. III. negyedévben 3,0 százalékos volt, az első három negyedévben pedig 3,5 százalékos lett.
A szilveszteri petárdák mellé berobbant a "hír": előre hozott választás lehet 2025-ben Magyarországon, mivel a költségvetés tartalmaz 8.4 milliárd forintot országgyűlési választások céljára. A Nemzeti Választási Iroda tisztázta a "durranást": közlése szerint a 2026-os választások előkészületeire már idén költeni kell.
A kitűzött célhoz képest valamivel kevesebb repülőgépet adott át az Airbus a tavalyi évben, de így is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott tekintettel az repülpőgépipar helyzetére, különösen az év utolsó hónapja volt erős.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 461,09 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 79 787,75 ponton zárt csütörtökön.
Az Európai Központi Bank csütörtökön közzétett adatai szerint az euróövezet vállalatainak és háztartásainak nyújtott hitelállomány novemberben is csak szerény ütemben nőtt. Ez újabb jele annak, hogy a blokk gazdasága nem zárta jól az évet - számolt be a Reuters.
A létavértesi tragédia után, ahol egy kétgyerekes családapa vesztette életét, most egy nagyon hasonló esetről számoltak be Üllőről. Egy 33 éves, szintén kétgyermekes apa halt bele a tűzijáték okozta sérülésekbe. A jelentések szerint egy olyan pirotechnikai eszközt használt, ami Magyarországon nem is engedélyezett. A halálesetnek gyanúsítottja is va
Három huszonéves lány megálmodta 30 éve, ma már a nemzetközi reklámgyártás csúcsa ez a magyar service cég, amit jelenleg az a Lászlóffy Vivien vezet, aki 2018-ban szerepelt az amerikai Forbes 30 under 30 válogatásában. Az alapoktól kellett beletanulnia a reklámfilmkészítés gyártási folyamataiba, és ebben még Danny De Vito is segítségére volt. Vivie
2025. január elsejétől a minimálbér havi bruttó 290 800 forintra, míg a szakképzettek garantált bérminimuma 348 800 forintra emelkedett. Mennyi ennek a nettója? Milyen állami juttatások emelkednek ezzel a döntéssel?
Csütörtökön, az idei év első kereskedési napján jelentős gyengülést szenvedett el a forint. A fő ok a dollár erősödése, és az ezzel szinte automatikusan együtt járó feltörekvő piaci devizagyengülés. Ahogy az lenni szokott, a forint ilyenkor alulteljesítő, és a régiós devizákhoz képest is gyengült. A tegnap esti genge szintekről indul a nap.
A gyerek a földön fetrengve üvölt, a szülő szégyenében majd elsüllyedve próbálja vonszolni, körülöttük rosszalló pillantások. Nagyjából ez az a jelenet (és még néhány variánsa), ami eszünkbe jut, ha meghalljuk a dackorszak kifejezést. De tényleg annyira rémes dolog lenne a rettegett a dackorszak? Peer Krisztina gyermekpszichológussal beszélgettünk.
Néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy 2-3, de legfeljebb 5-7 évente váltsunk munkahelyet, ma pedig már az hangzik irreálisan, ha valaki az első vagy a második munkahelyéről szeretne nyugdíjba menni.
A Roshen Corporation, Ukrajna egyik legnagyobb édességgyártója, bezárta budapesti Bonbonetti üzemét. Ez már a második gyárbezárás, amelyet a vállalat Magyarországon végrehajtott. A lépés hátterében a csökkenő termelés és a nyereség elmaradása áll - tudósított az Interfax.
Több terrortámadás rázta meg a világot az év végi ünnepi szezonban. A merényletek számos halálos áldozatot követeltek. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint várhatóan 2025-ben sem lesz kevesebb ilyen típusú eset. A klinikai szakpszichológus pedig azt hangsúlyozta, a merényletek olyan rendezvények ellen irányultak, amelyek a közösség összetartó
Magyarországon általában magasnak tartjuk a termőföldek árát, pedig ezekkel még Eu-s viszonylatban is a sereghajtók közé tartozunk. Vajon milyen kultúrát érdemes termeszteni 68 milliós földeken?
2024 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 33 ezer fővel, 4 millió 679 ezer főre mérséklődött. 2024 novemberében a munkanélküliek száma 221 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az RTL tegnap egy váratlan műsorváltozást hajtott végre: a csütörtöki Fókusz elmaradt a Pokoli rokonok indulása miatt. Az egy órával korábbi kezdésre azonnal reagált a TV2 is, így 19:45 helyett jóval hamarabb indult el a Házasság első látásra. Még a Tények Plusz adását is felfüggesztették, hogy felvegyék a versenyt a konkurens csatornával, így előr
Az almafák metszése az egyik legfontosabb kerti munkák közé tartozik, amely jelentősen hozzájárulhat a fa egészséges fejlődéséhez és a bő terméshozamhoz. Az időzítés kulcsfontosságú, hiszen a helytelen időpontban végzett metszés kárt tehet a fában. De vajon lehet-e januárban metszeni az almafát?
Káoszt okoz a DÁP és az Ügyfélkapu+ bevezetése a könyvelők szerint - írja az Infostart. Továbbra sincs benne a digitális aláírás a Digitális Állampolgárság alkalmazásban, az Ügyfélkapu+ sincs készen és az elektronikus ügyintézésre kötelezettek felének vagy képességbeli vagy akaratbeli problémái vannak az átállással - mondta Ruszin Zsolt a Magyar K
Valamivel kedvezőbben alakult a harmadik negyedév a költségvetés szempontjából, így az ismert adatok alapján van esély arra, hogy teljesüljön a GDP-arányos 4,5 százalékos kormányzati hiánycél.
Fotó: Magyar Suzuki A korábbi évekhez képest 2024 eseménydús, de tervezhető év volt az autószektornak. A Magyar Suzuki rugalmasan kezelte azokat a váratlan helyzeteket, amelyek hatással voltak a stabil működésre. A legnagyobb kihívást az ellátási láncok sérülékenysége okozta (Vörös-tengeri krízis). A Magyar Suzuki beszállítóival együtt azon dolgozo
A kormányzati szektor III. negyedévi hiánya 621 milliárd forint volt, a GDP 3 százaléka. Az egyenleg 133 milliárd forinttal, 0,9 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megakadályozná az Egyesült Államok a US Steel felvásárlását, Joe Biden már döntést hozott erről a The Washington Post értesülései szerint. A lépés jelentős hatással lehet az amerikai acélipar jövőjére és a nemzetközi üzleti kapcsolatokra - írta a Cnbc.
Informatikai fejlesztésekre és karbantartásokra, választási próbákra, a levélben szavazók regisztrációról szóló tájékoztatására, a választási iroda tagjainak képzésére, tájékoztató kampányok elkészítésére kötik le az idei büdzsében a jövő évi választások előkészítésére előirányzott 8,4 milliárd forintot. Ezekhez hasonló célokra fordították a június
Bővülnek a családi támogatások, a kormány 2025-ben is a családokért dolgozik - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Soha még ilyen jelentős pénzügyi vagyonnal nem bírtak a háztartások, mint manapság. Ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint érdemes kritikával szemlélni a jegybank friss kimutatásait.
Kisebb csökkenéssel zárták az év első kereskedési napját csütörtökön az irányadó amerikai indexek az ázsiai tőzsdéken pedig vegyes a kép ma reggel: a japán tőzsde még zárva tart, a hongkongi részvénypiacon jó a hangulat, a kínai index viszont nagyobbat esett. Az európai tőzsdék lefordultak a nyitást követően, de érkeznek ma még fontos makroadatok,