José Raúl Mulino kijelentette, hogy a csatorna semleges, annak működésébe egyetlen más ország sem szól bele. Ugyanakkor sürgette a párbeszédet is az ügyben.
Nagyszabású rendőrségi akció a Bécs-Schwechat repülőtér 1A termináljának környékén: A "Heute" információi szerint egy utas a check-in pultnál akart bejelentkezni járatára. A férfi gyanúsan viselkedett, a rendőrségnek kellett közbelépnie. "A férfit kizárták a repülésből" - mondta Raimund Schwaigerlehner rendőrségi szóvivő a Heute kérdésére. A művele
A halál utáni lét kérdése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, minden vallásnak megvan a maga teóriája, de természetesen a tudomány is foglalkozik a témával.
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma tavaly – az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA adatai szerint.
Donald Trump béketeremtő és egyesítő szeretne lenni a világban. Meglátjuk, hogy ez mennyire fog sikerülni – mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora az InfoRádióban az új amerikai elnök első döntéseit értékelve.
A magyar tulajdonban lévő kis és közepes méretű vállalkozások támogatása a kormányzat mindenkori gazdaságpolitikájának a szíve közepe, és ez a jövőben is így fog maradni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pátyon.
Donald Trump amerikai elnök végrehajtási rendeletet írt alá az Egyesült Államoknak az Egészségügyi Világszervezetből (WHO) való kilépésének megkezdéséről.
Még csak nemrég, 2024 december 21-én vette kezdetét a csillagászati tél, a csillagászati tavasz csak a tavaszi nap-ép egyenlőség után, március 20-án kezdődik majd 2025-ben. A naptári tavaszt március 1-től számítjuk, a meteorológiai tavasz pedig akkor köszönt be, ha egy a többnapos időszak alatt az átlaghőmérséklet emelkedik és a délutáni maximum-hő
Január 20-án iktatták be hivatalába Donald Trump régi-új amerikai elnököt, s a nagyszabású ceremónián természetesen a politikus-üzletember 54 éves felesége, Melania Trump is megjelent, ám a first lady öltözéke láttán sokaknak leesett az álluk.
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) idén is megnyitotta virtuális kapuit a filmrajongók előtt, bemutatva hallgatóinak legkiemelkedőbb vizsgafilmjeit a METUSCOPE Online Filmszemlén. Az esemény lehetőséget nyújt arra, hogy közel 50 animációs és 40 élőszereplős rövidfilmet fedezz fel, melyeket már magyar és nemzetközi filmfesztiválokon is elismeré
Egy papíron alacsony forgalmat bonyolító tetoválószalont ellenőriztek a navosok. A megrendelt tetoválás elkészült, de a nyugtaadással problémák adódtak. A navosok kockázatelemzés alapján kezdtek vizsgálódni egy gyanúsan alacsony forgalmú tetoválószalonnál. A szolgáltatás részleteit üzenetküldő alkalmazásban beszélte meg a NAV a szalonnal, m
2025-ben is bizonytalan lehet a gazdasági környezet a világban, amit rövid távon leginkább Donald Trump vámpolitikája okoz. Magyarországon az év második felében indulhat be a növekedés, amit a három nagy gyár (BYD, BMW, CATL) hamarosan induló termelése és a belső fogyasztás élénkülése táplálhat elsősorban – hangzott el az Equilor Befektetési Zrt. m
Elszabadultak az indulatok Montecitóban Meghan Markle és Harry herceg miatt: a helyiek fellázadtak a sussexiek ellen, elmondásuk szerint ugyanis tűrhetetlen, amit a környéken csinálnak.
Az MKT Európai Uniós Szakosztálya által szerveztet esemény 2025. február 3-án, hétfőn 17 óra 30 perctől a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján látható.
Donald Trump beiktatásának örömére partit rendezett Budapesten néhány Fidesz-közeli ember, köztük Bayer Zsolt, Huth Gergely és Pataky Attila. Szabadabb lélegzést, megmaradt normalitást várnak Trumptól.
Donald Trump elnök bejelentette, hogy a globális társasági minimumadó-megállapodás nem hatályos az Egyesült Államokban, ezzel kivonta Amerikát a 2021-es megállapodásból, amelyet még a Biden-kormány közel 140 országgal tárgyalt le.
A sötét fejfedő szinte teljesen eltakarta a first lady arcát. Sokak szerint a McDonald's egyik reklámfigurája, mások szerint a Pizza Hut logója ihlette a viseletet.
A mesterséges intelligencia korában a marketing számos területe is sokféle új kihívással és lehetőséggel szembesül, a „megszokott” és kívánatos brandek szimpla elérése már nem elegendő a vásárlóknak – többek között ez olvasható a Marketing Döntéshozók Klubja által összeállított, a marketing és kommunikáció idei várható trendjeiről szóló elemzésben.
Donald Trump beiktatásának örömére partit rendezett Budapesten néhány Fidesz-közeli ember, köztük Bayer Zsolt, Huth Gergely és Pataky Attila. Szabadabb lélegzést, megmaradt normalitást várnak Trumptól.
A vállalat frissen kiadott reakciója szerint az elmúlt napokban több félinformáció, illetve valótlanság jelent meg a sajtóban a gárdonyi zártkertben történt olajszivárgás kapcsán. Fontos megjegyezni, hogy a Mol észlelte először a Százhalombatta és Pécs közötti, 190 km hosszú termékvezetékén az üzemanyag szivárgást 2024 szeptemberében, majd október
A kórházakban fekvő gyermekek számára csokipapírban érkező törődés a gyógyító csokoládé, melyből mintegy 20.000 táblát gyűjtött közel 100 gyűjtőhely az országossá nőtt akció 12. évében.
A kőolaj ára enyhén süllyedt ma reggel, miután tegnap a piac megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy Trump elnök nem azonnal kívánja az Európa és Kína elleni vámokat bevezetni.
Esapekka Lappi mellé Enni Mälkönen ül be a kövezkező szezonban, a WRC-ből távozó finn pilóta hazája bajnokságában versenyez egy Škodával. Január elején még arról számolt be Esapekka Lappi, hogy bizonytalan a jövője, tárgyal a Hyundai csapatával, amellett további lehetősége is vannak. Nos, a Hyundai-szerződés végül a jelek szerint kútba esett, a WRC
Hadházy Ákos kedd reggel úgynevezett online Korrupcióinfót tartott. Videókonferenciáján arról beszélt, kinek a zsebébe vándorol az Uzsoki Kórház VIP-részlegén kasszírozott rengeteg pénz.
Több alacsony kihasználtságú európai és észak-amerikai autógyár bezárására vagy eladására kerülhet sor az idén, mivel az autógyártók kapacitásfelesleggel küzdenek, miközben nő az árverseny - közölte a Gartner kutató- és tanácsadó cég csütörtökön.
Kft. szünetelteti az eddigi főtevékenységét, az 5630 (teáor) italszolgáltatást, amihez pénztárgép használata is szükséges volt (egyéb tevékenységet továbbra is végez). Az önkormányzaton kívül kell-e még máshová, például a NAV-nak jelenteni a szüneteltetést? – kérdezte olvasónk. Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő válaszolt.
A Tesla Model Y után a BYD Atto 3 is túllépte a félezer igénylést a cégek zöldautó-beszerzéseit ösztönző pályázaton. A kínai gyártó terméke sokáig vezette a legkeresettebb típusok listáját. A Model Y hosszú felzárkózás után tavaly előzött, és elsőként érte el az 500 darabot. Az éllovas azóta magabiztos előnyt épített ki, már 529 járműnél tart a leg