2025. január 21. kedd

jan. 21
5:57
Már az okostévé is lehet edző (Mínuszos)
A WHO ajánlása szerint heti legalább 150-300 perc közepes intenzitású mozgásra, 75-150 perc intenzív fizikai aktivitásra vagy a kettő kombinációjára lenne szükségünk. Az otthonunkban már most megtalálható, alapvetően másra használt elektronikai eszközeink is a segítségünkre lehetnek abban, hogy javítsunk fizikai állapotunkon. Edzőterem a televíziób
jan. 21
5:57
Ijesztő hangot hallottam anyósomék hálószobájából, amikor belestem az ajtón, akkor letaglózó dolgot láttam meg (Promotions)
Azóta is cipelem magammal a szörnyű titkot, a férjem sem sejti.
jan. 21
5:57
Bejött az online vásárlóknak a BNPL (MMonline)
Szakértői becslések szerint az elmúlt 1 évben már több mint 20 ezer vásárló fizetett Buy Now Pay Later szolgáltatás segítségével, mintegy 1 milliárd forint összértékben. Magyarország piacvezető webshopjai közül már jónéhány elérhetővé tette a BNPL fizetési módot, a nyugat-európai internetes kereskedelemben pedig már a 20 százalékot is eléri a bevez
jan. 21
5:57
Csillapul a madárinfluenza, feloldják a körzetek jó részét (Agrárágazat)
Feloldják a megfigyelési körzetek jó részét négy vármegyében, miután december óta csillapul a madárinfluenza-járvány.
jan. 21
5:57
Hogyan lett Budapest tengeri kikötő? (Helló Magyar)
Fiume volt az egyetlen tengeri kikötőnk? Dehogy, hiszen ott volt Budapest is!
jan. 21
5:57
Arte: Felveheti a harcot az EU Elon Musk befolyása ellen? (Telex)
Elon Musk egyre komolyabb politikai befolyásra tör Európában: álhíreket terjeszt és szavazásra buzdít.
jan. 21
5:57
Kiadták a frissített riasztást: kedden jégpáncél borítja be az országot (naphire.hu)
Ónos eső veszélye miatt keddre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Tolna vármegyék területére a HungaroMet Nonprofit Zrt.
jan. 21
5:57
Ennyi időt kell hagyni a bőrápolási rutin egyes lépései között (in.hu)
Míg egyes szakértők kitartanak amellett, hogy a különböző bőrápoló termékeket egymás után azonnal fel lehet kenni, mások kitartanak amellett az álláspont mellett, hogy a maximális hatás érdekében várni kell a következő lépés felvitelével.Ahogy Dr. Whitney Bowe bőrgyógyász egy videóban kifejtette, "nincs pontos tudomány" arra vonatkozóan, mennyit vá
jan. 21
5:57
Ezért érdemes magaddal vinni zuhanysapkát az utazásra (Roadster)
Most nem a rendeltetésszerű használatról van szó.
jan. 21
5:57
Melania Trump is beszállt a kriptovilágba (Igényesnő.hu)
Nemcsak Donald Trump, hanem felesége, Melania Trump is belépett a kriptovaluták világába. Melania a közösségi médiában jelentette be saját kriptovalutáját, amely a MELANIA nevet kapta.
jan. 21
5:57
8 csizma fazon, amit tavasszal is hordasz – érdemes beszerezni a leárazásokon! (Bien)
Tavaszra készülve érdemes kihasználni a leárazásokat, hogy a szezon legstílusosabb darabjait kedvező áron szerezhessük be. A csizmák nemcsak praktikusak, hanem igazán divatosak is, ha jól választjuk meg őket. Számos darab közül válogathatunk, amelyek frissítik a megjelenésünket, miközben kényelmesek is.
jan. 21
6:03
Rogán Antal már megint magyarázkodhat (Privátbankár)
A csak a siker hirdetésére képes propagandaminiszter most éppen amiatt, hogy Európa 43 országa közül mindössze nyolcban volt magasabb az éves infláció decemberben, mint Magyarországon. Az Európai Unióban pedig csak kettőben, Lengyelországban és Romániában. Pedig nálunk a hatodik legmagasabb a jegybanki alapkamat, vagyis a meglóduló fogyasztóiár-ind
jan. 21
6:09
Autóval Ausztriába: fontos változás az utakon (Infostart)
Január elsejével jelentős változások léptek életbe az osztrák közlekedési szabályokban és a díjazásokban is.
jan. 21
6:15
Te is így írod alá az üzeneteket? Akkor ne csodálkozz, ha sokan nem kedvelnek (Femcafe)
Ha ilyet tapasztalunk magunkon vagy másokon, érdemes elgondolkodni azon, milyen üzenetet szeretnénk közvetíteni, és hogy a kommunikációs stílusunk valóban összhangban van-e a céljainkkal.
jan. 21
6:15
Újabb villanyautós startupot ért el a vég (Villanyautósok)
Neves partnerekkel dolgozott együtt, de nem bírta tovább fizetni a számlákat.
jan. 21
6:15
Olcsóbban vásárolhatsz autópálya-matricát, csak kérelmezni kell: itt a kedvezményezettek listája (Hóvége)
A nagycsaládosok és mozgáskorlátozottak kedvezményesen vásárolhatnak autópálya-matricát, mutatjuk hogyan lehet igénybe venni a kedvezményt.
jan. 21
6:21
Egyre nagyobb veszélyben lennének a forintjaink? (Menedzsment Fórum)
A forgalomban lévő készpénzállomány decemberben átlépett egy lélektani határt, 9 ezer milliárd forint fölé ment. Az okokról a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) kérdeztük.
jan. 21
6:21
Ez nem sci-fi, ez már a gépek valóságos háborúja Ukrajnában (Infostart)
A múlt hónapban Harkivtól északra egy olyan hadművelet zajlott, amely könnyen bekerülhet a történelemkönyvekbe.
jan. 21
6:21
Brutálisan csökkentetik az állami finanszírozású helyeket az egyetemeken (ProfitLine)
A sajtóból értesülhettünk, hogy a kormány radikálisan visszavágná az államilag finanszírozott helyek számát a felsőoktatásban.
jan. 21
6:21
Velence nem felejti a tragikus balesetben elhunyt világklasszis kézilabdázót (HírTV)
Velence mélyen őrzi Kulcsár Anita, a kézilabda történetének egyik legnagyobb alakjának emlékét, aki 2005. január 19-én egy tragikus balesetben hunyt el - számolt be a Fejér Vármegyei Hírportál.
jan. 21
6:21
Sokszor maguk az anyák sem értékelik valódi munkának a kisgyerekkel otthon töltött időt, így ők is zavarban vannak, hogy mennyit várhatnak el a "valódi"… (Glamour)
Annak ellenére, hogy már a legtöbb gyerekes anya éppúgy teljes állásban dolgozik, mint a partnere, még mindig nagyon gyakori, hogy a házimunka és a gyereknevelés nagy része is rá hárul. Ez olyan extrém irányba is eltolódhat, hogy bár házasságban vagy párkapcsolatban él, a pénzügyeket kivéve tulajdonképpen egyedülálló szülőnek számít.
jan. 21
6:21
Bagolyszámlálásra föl! (Magyar Hírlap)
Kinyílik idén is az MME leltárkönyve.
jan. 21
6:27
Hol lesznek nagyberuházások és hol a legnagyobb az országban a munkanélküliség? (HR Portál)
A magyar kormány az ország újraiparosításának részeként az elmúlt években több nagy beruházást is bejelentett. Ilyen a debreceni CATL és BMW, a szegedi BYD, az ácsi, nyíregyházi, iváncsai vagy gödi akkumulátor gyárak. Mivel alacsonyan képzett munkaerő is be tudja tölteni az ezekben a gyárakban létrejövő pozíciókat, így térbeli elhelyezkedés szempon
jan. 21
6:27
Pénzeső hullik a magyar családokra, már meg is kezdődtek a kifizetések (ATV)
Körültekintő költésre buzdítja a kormány az állampapír tulajdonosokat. Az év elején 1700 milliárd forintot fizetnek ki a családoknak kamatok formájában. A Híradónknak nyilatkozó szakértő úgy látja, a kabinet célja, hogy a megmozdult pénztömeg itthon maradjon, az állampapír az adósságfinanszírozást is segítheti. Közben egy felmérés rámutat, az állam
jan. 21
6:27
A nagy Suzuki SX4/S-Cross körkép: melyik generáció a legjobb vétel? (Autónavigátor)
Semmi kiemelkedő sincs abban, amit az Suzuki S-Cross képvisel, sőt. Ennek ellenére mégis tele van vele az ország, konkrétan az
jan. 21
6:27
CES 2025 – A Suzuki is ott volt az újdonságaival! (NRGreport)
Azon a kiállításon, ahol debütált a VHS kazetta, a CD, az Xbox és minden jelentős elektronikai újdonság, elsőként vett részt a Suzuki. De nem csak a mi autómárkánk volt „első bálozó”.
jan. 21
6:27
Együttműködési megállapodást kötött a Messer a Pécsi Tudományegyetemmel (Márkamonitor)
A Pécsi Tudományegyetem és a Messer hosszútávú, hidrogéntechnológiára vonatkozó együttműködési megállapodást kötött, amelyet Prof. Dr. Miseta Attila János rektor, Decsi István kancellár és Bohner Zsolt, a Messer ügyvezető igazgatója írtak alá. A felek célja, hogy az együttműködést elmélyítsék az oktatásban és kiterjesszék az egyetemen folyó fejlesz
jan. 21
6:27
Az elmúlt 25 év legnézettebb magyar filmje (Igényesférfi.hu)
Herendi Gábor a Futni mentem hivatalos közösségi média oldalán, egy rövid videóban jelentette be, hogy legújabb filmjére eddig mintegy 547 ezren váltottak jegyet, ezzel az utóbbi 25 év legnézettebb magyar filmje lett.
jan. 21
6:27
Gyerekszoba sincs (Magyar Hírlap)
Aki eddig nem hallott volna arról, ki az a Simon Omaník, az mostantól, ha a derék tizenkilenc éves szlovák fiatalemberről sokat nem is, de az általa keltett botrányról szinte mindent megtudhat.
jan. 21
6:27
Pataky Attila Orbán Viktoros pólóban üzente meg Trumpnak ezt a kemény mondatot, sokak tetszését elnyerte (Promotions)
Pataky Attila egyértelműen fogalmazott Donald Trump beiktatásával kapcsolatban.
jan. 21
6:27
Négy milliós tipp a 4 milliós munkáshitel felhasználására (Bank360 blog)
A munkáshitel szinte kihagyhatatlanul kedvező lehetőség annak, aki nem elvásárolja, hanem még fialtatni is tudja. Milliókat spórolhat a fiatal, ha saját vagy családi hitel kiváltására használja fel. Befektetésnek is jó a 4 millió, önerőként is felhasználható lakáshitelhez.
jan. 21
6:27
Gazdálkodási Napló – januári hajrá az Araszt használva! (Agrárágazat)
A mezőgazdasági adminisztráció is lehet gyors, praktikus, jogilag és szakmailag pontos – az Arasz megbízható társ.
jan. 21
6:27
"Nem fecske módra kell átsuhanni a könyvön" – Móra Ferencné szakácskönyve (egy.hu)
Nagy írónk, Móra Ferenc felesége tékozlóan gazdálkodott: elzsúrozott egy egész életművet. Míg férje halhatatlan műveit vetette papírra, addig ő sütött-főzött, majd újra sütött és sütött, roskadoztak az asztalok a tekintélyes vendéglátások alkalmával, tudományát pedig meg is írta. Szakácskönyve határtalanul népszerű lett nyomban, és nem csak a férjé
jan. 21
6:27
Win-win technológia a csemegekukorica termesztésében (Magyar Mezőgazdaság)
A csemegekukorica különleges helyet foglal el a hazai növénytermesztésben és élelmiszeriparban: az eredményes és hatékony csemegekukorica-termesztés kiindulópontja a megfelelő hibrid megválasztása.
jan. 21
6:27
Döbbenetes: így gratulált az ukrán elnök a beiktatott Donald Trumpnak (naphire.hu)
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő gratulált Donald Trumpnak és az amerikai népnek az új elnök beiktatásához.
jan. 21
6:27
Kutyahoroszkóp. A kutyádnak is van csillagjegye, vajon mi jellemző rá? (Bien)
Tudod, mikor van a kutyád szülinapja? A blöki életében valószínűleg ez a nap is olyan, mint a többi, hiszen ők máskor is pontosan ennyire örülnek az eldobott labdának vagy egy kis hasvakargatásnak, de az ezotériával foglalkozók szerint a kutya személyiségére is hatással van a csillagjegye. Állatot magadhoz venni hatalmas felelősség, ezért azt semmi
jan. 21
6:27
A technológia felforgatja a munkaerőpiacot a következő években (ICT Global)
Technológiai változások, geoökonómiai széttöredezettség, gazdasági bizonytalanság, demográfiai változások és a zöld átmenet. Ezek lesznek a globális munkaerőpiac legfontosabb tényezői a következő öt esztendőben a Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint.
jan. 21
6:33
Fontos változás jön az Erste Banknál: minden ügyfél érintett (Infostart)
A pénzintézet bejelentette, hogy március végéig minden felhasználónak újra kell aktiválnia a George mobilbanki alkalmazást, ellenkező esetben nem tudja tovább használni.
jan. 21
6:33
7 cipőtrend, ami már nem lesz divatos 2025-ben - mutatjuk, mik jönnek helyettük! (InStyle)
A már jól megszokott módon az új évvel járó változások a cipőtrendekre is hatással lesznek majd.
jan. 21
6:33
Itt a legerősebb változat ebből a BMW-ből, 328 km/h-t is tud (Haszon.hu)
A BMW saját tuningcégeként is aposztrofált Alpina idén 60 éves, és erre az alkalomra új modellt dobott a piacra. 634 lóerő, 328 km/h végsebesség, mindez közel 100 millió forintnak megfelelő euróért. Az autót egy 4,4 literes V8-as biturbó benzinmotor hajtja. Teljesítménye 634 lóerő, csúcsnyomatéka 850 Nm. A fejlesztéseknek köszönhetően az Al
jan. 21
6:33
Európa 100 legjobb étele közé egyetlen magyar sem fért be (Drive)
A nemzeti ételekre fókuszáló Taste Atlas idén is elkészítette Európa legjobb fogásairól, gasztronómiai termékeiről szóló ranglistáját. Ugyan világszinten húslevesünk ott volt a toplistában, Európát nézve a többi ország konyhája még a vasárnapi ebédek kedvencét is ledominálta.
jan. 21
6:39
Motorhibák miatt kerülhet bajba a GM (autopro)
Az Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala (Nhtsa) előzetes vizsgálatot indított 877.710 General Motors (GM) által gyártott jármű ellen, miután motorhibával kapcsolatos jelentéseket kapott.
jan. 21
6:39
Kiszivárgott egy otthoni szexvideó a Házasság első látásra Szabijáról (SzMo)
Kellemetlen helyzetbe került a TV2 házasodós realityjének szereplője. Állítása szerint feltörhették a számítógépét, a netre felkerült szexvideó akarata ellenére szivárgott ki.
jan. 21
6:39
Ötven év felett már nem elég csak hidratálni (Magyar Hírlap)
Íme néhány hidratálási hiba, amit jobb elkerülni.
jan. 21
6:39
Ekkora gázáremelést hozna, ha az ukránok kárt tennének a Török Áramlatban (Növekedés)
A Török Áramlat ma az egyik legfontosabb energetikai infrastruktúra, amely biztosítja Európa, különösen Közép- és Délkelet-Európa gázellátását, ezáltal Magyarország energiabiztonságának is az egyik legfontosabb pillére. A vezeték ugyanakkor kiváló célpont is, ahogy azt a múlt héten láthattuk. Az ukrán dróntámadást ezúttal semlegesítette az orosz lé
jan. 21
6:39
Dopeman Majka új klipjéről: A legnagyobb üzlet Orbánékat csesztetni (Telex)
A rapper szerint ha valaki erre a vonatra felszáll, jön a népszerűség.
jan. 21
6:39
Nyakfájás és hátfájás ellen - ezt a 4 gyakorlatot otthon is végezheti (EgészségKalauz)
Egész nap a gép előtt görnyedni nagyon megerőltető a testünk számára, de nem kell, hogy az ülőmunka egyet jelentsen a hátfájással! Már azzal is sokat tehetünk magunkért, ha pár perc mozgást beiktatunk a sűrű munkanapokba.
jan. 21
6:45
Fagyos idő és ónos eső: kemény órák következnek (Blikk)
Kedden is marad a szürkés, párás, helyenként ködös idő. Ám ma veszélyes időjárásra is kell számítani, ugyanis a lehulló ónos eső jégpályákká alakíthatja az utakat. Az ország egészére figyelmeztetést adtak ki a csapadék miatt, ami egyes megyékben másodfokú. A hőmérséklet végig fagypont körül marad.
jan. 21
6:45
Ez a gyerekek top 5 félelme a terapeuta szerint (Femcafe)
Minden gyerek más, és mindegyiknek egyéni támogatásra van szüksége. Ha türelmesek vagyunk, és segítünk nekik a megértésben és feldolgozásban, akkor egészségesebb, magabiztosabb felnőtté válhatnak.
jan. 21
6:45
A magyar útlevél továbbra is a világ legerősebbjei között szerepel (Hamu és Gyémánt)
A londoni székhelyű Henley & Partners (tanácsadó cég, amelynek a szakterülete a befektetések és állampolgársági ügyek intézése) rendszeresen rangsorolja a világ legerősebb útleveleit. Tavaly is beszámoltunk arról, hogy melyek lettek a világ legerősebb iratai, melynek adatai alapján az idei lista nem tartogat túl sok meglepetést.

Keresés