2025. január 21. kedd

jan. 21
0:57
Ezért betegedhetünk meg könnyebben akkor, ha nem alusszuk ki magunkat (EgészségKalauz)
A kevesebb, mint hat órát alvóknál 4,2-szer nagyobb a megfázás kialakulásának kockázata.
jan. 21
1:21
Sírva fakadtak a bevándorlók Donald Trump döntése miatt: erre eszméltek rá a határnál várakozva (Blikk)
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Donald Trump korábban azt ígérte, a hivatalba lépése utáni első percekben megkezdődik az amerikai történelem legnagyobb deportálási művelete. A beiktatási beszédében hangsúlyozta, hogy minden, az országba történő illegális belépést leállítanak, és több millió bűnözőt visszatoloncolnak oda, ahonnan jöttek, ezzel párh
jan. 21
1:21
Az EU a WTO-hoz fordul Kína uniós szabadalmi jogdíjakkal kapcsolatos lépése miatt (ProfitLine)
Az Európai Bizottság konzultációt kért a Kereskedelmi Világszervezettől (WTO), hogy elérje a Kína által a szellemi tulajdon területén folytatott tisztességtelen és illegális kereskedelmi gyakorlatok megszüntetését.
jan. 21
1:39
Így zajlott Donald Trump beiktatása (Telex)
Korábbi amerikai elnökök és techmilliárdosok az eskütételen, beszéd a washingtoni kongresszusban, újabb beszéd a rajongói előtt egy sportarénában, és az első elnöki rendeletek aláírása. Képekben is mutatjuk, hogyan zajlott Donald Trump második beiktatásának a napja.
jan. 21
2:09
Az 5 leggyakoribb kültéri világítási hiba (InStyle Men)
A kültéri világításnak minden évszakban kiemelkedő szerep jut: télen az ünnepi hangulat fényét emeli – szó szerint –, nyáron pedig a kellemesen meleg estékét. A következő gyakori hibák elkerülésével igazán tökéletes hatást érhetünk el.
jan. 21
2:15
Laky Zsuzsi imádja a budiszelfit (Blikk)
Kamasz lett Laky Zsuzsin nagyobbik lánya, aki – mint ilyenkor megszokott – egyre kevésbé igényli a szülei társaságát.
jan. 21
2:21
Reptéri parkolás: mi a fontos, az ár vagy a biztonság? Erre érdemes figyelni! (ProfitLine)
Közelség és biztonság – általában ez a két legfontosabb szempont azok számára, akik repülőtéri parkolóban hagyják az autójukat utazásuk idejére. Az őrzött parkoló és az ingyenes transzfer ma már alapelvárás, de vannak parkolók, ahol egyes műszaki problémák esetén is azonnali segítséget kaphatunk.
jan. 21
2:27
Hatalmas buli és súlyos döntések: tízezrek vártak Donald Trumpra a Capital One Arenában (Blikk)
Donald Trump a beiktatását követően, immár az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökeként a Capital One Arenába is ellátogatott, ahol több tízezer szimpatizánsa vár rá. Amellett, hogy egy nagyszabású ünnepségnek adott helyet az aréna, Trump fontos döntéseket is meghozott itt.
jan. 21
2:33
Csalódtál a szálláshelyben? Bizonyítsd (InStyle Men)
Az olaszoknál egy törvényjavaslat szerint nem írhatna mindenki csak úgy értékeléseket, az influenszereket is megpiszkálják.
jan. 21
2:51
Szakmai továbbképzések indulnak a Nemzetközi Oktatási Központban (ProfitLine)
A 2021-2027-es időszakra vonatkozó Belső Biztonsági Alap Plusz támogatásával a Nemzetközi Oktatási Központ 330,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a BBA Plusz_1.2.1-24 "Bűnügyi adatcsere terén szakmai továbbképzések és szakértői ismeretbővítés" c. felhívás keretében.
jan. 21
2:57
Jól jön, ha ma a Rák elég nyitott (Karrier Trend)
Az Ikrek kerülje a félreérthető helyzeteket és a Bak nyissa ki a szemeit. Ki tudja?! Karrier horoszkóp: 2025.01.21. KosA mai napon lehetőséged nyílik arra, hogy kreatív ötleteiddel kitűnj a munkahelyeden. Ne habozz megosztani innovatív javaslataidat kollégáiddal és feletteseiddel, mivel ezek elősegíthetik szakmai előmeneteledet. Bika A munkahelyede
jan. 21
3:03
Így serénykedik a konyhában Bangó Margit (Blikk)
Ha nem a színpadon énekel, a legszívesebben a konyhában tölti az idejét Bangó Margit, aki tetemes mennyiségű ételt készít a családja számára. Van kire főznie, hiszen a lánya mellett négy unokája és jó pár dédunokája is van, s valamennyien rendszeresen megfordulnak nála vendségben.
jan. 21
3:21
10 százalékkal haladta meg korábbi csúcsát a használtautó-piac 2024-ben (ProfitLine)
Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, 909 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2024-ben. Ez az érték 10,2 százalékkal haladta meg az eddigi rekordot: 2022-ben 825 ezer volt a belföldi átírások száma. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma egy évtized alatt közel a duplájára emelkedett.
jan. 21
3:21
Hihetetlen: Így nézett ki Kamilla fiatalon, amikor elrabolta Károly szívét (Joy)
Kevesen tudják, de első látásra egymásba szerettek!
jan. 21
3:27
Mire számíts ezen a héten a benzinkutakon? (Igényesférfi.hu)
Az elmúlt hetekben tapasztalt emelkedő tendencia megszakad a héten.
jan. 21
3:33
A Harry Potter rendezője elmondta, mit gondol a készülő sorozatról (InStyle Men)
Chris Columbus kíváncsian várja, mit hoznak ki a szériából a készítők.
jan. 21
3:51
Az év lúzere – Egy megzakkant tolvaj nekiment egy rendőrnek (ATV)
A lopást elkövető férfi megtámadta a vele szemben intézkedő rendőrt, így a rendőrség és a nyomozó ügyészség is nyomozást indított ellene.
jan. 21
3:51
Ügyvezetőt cserélt a Kifli… két év után újra (Forbes)
Az év végi hajrában cserélték le az online szupermarket főnökét, utódja a cseh Kifli vezetője, Martin Beháň. Mi történt?
jan. 21
3:51
Ennél ma már nem láthat aranyosabbat: imádnivaló fotó készült Kulcsár Edina és G.w.M. kisfiáról (naphire.hu)
Kulcsár Edina és G.w.M. legkisebb fia már fél éves. A kis Dinról most az édesapja osztott meg egy imádnivaló fotót a közösségi oldalán.
jan. 21
3:57
Kerkez Milos túl drága az MU-nak (Igényesférfi.hu)
Úgy tűnik, a Manchester United más irányba fordul az átigazolási piacon. Az angol klub állítólag nem a magyar válogatott Kerkez Milos, hanem egy fiatal dán balhátvéd, Patrick Dorgu szerződtetésére koncentrál a téli átigazolási időszakban.
jan. 21
3:57
Dávid király városában, Jeruzsálemben fedeztek fel szenzációs dolgot a régészek (Promotions)
Óriási szerkezetet rejtett a domb oldala.
jan. 21
3:57
Hány szögű a hópehely? Mitől (nem) színes a hó? – Téli hópehelykisokos (egy.hu)
Az első hópelyhek minden évben megállásra késztetnek. Hiába fordul ugyanis a naptár decemberre (vagy már januárra), a tél valahol mégiscsak az első hóval kezdődik, s tart egészen a legelső hóvirág zöld fejének kibukkanásáig. De hol van az még… A tenyerembe hulló pelyhek alig adnak időt a rácsodálkozásra, néhány pillanat alatt vízzé változva folynak
jan. 21
3:57
Mariska Hargitay a nemi erőszak túlélőinek szószólója (Igényesnő.hu)
Mariska Hargitay neve talán kevésbé ismert Magyarországon, pedig a hollywoodi színésznő nemcsak a szakmájában ért el kiemelkedő sikereket, de emberi jogi aktivistaként is figyelemre méltó munkát végez. A magyar származású Mickey Hargitay és Jayne Mansfield lánya gyermekként is büszkén ápolta magyar gyökereit és ma is folyékonyan beszél magyarul.
jan. 21
3:57
Napi horoszkóp 2025 január 21 – Eljött a lassítás ideje (Bien)
Kos napi horoszkóp Ma igazán érezheted, hogy a dolgok kezdenek felpörögni körülötted. Az energiáid a tetőfokára hágnak, és úgy érzed, bármire képes vagy. Ne feledd azonban, hogy a túlzott lelkesedés néha több kárt okozhat, mint hasznot. A kapcsolataidban most különösen fontos az őszinteség. Ha van valami, amit eddig elhallgattál, itt az idő, hogy m
jan. 21
4:21
Tovább bővülhet a határátkelők száma Romániával (Infostart)
A magyar és a román kormányzat is elkötelezett a kétoldalú együttműködés fejlesztése mellett, amiből mind a két fél sokat profitálhat; tervben van a határátkelőhelyek számának további bővítése is a hosszú várakozási időkből fakadó bizonytalanságok kiiktatása érdekében – közölte külgazdasági és külügyminiszter Bukarestben.
jan. 21
4:21
Riasztották az országot: ónos esővel érkezik a pokol (AC News)
Másodfokú figyelmeztetést léptettek érvénybe számos vármegyében: nemcsak ónos eső, hanem fagyott eső is jöhet.
jan. 21
4:27
Kemény össztűz zúdult A brutalistára (Igényesférfi.hu)
Lenyűgöző sikernek bizonyult Brady Corbet számos magyar vonatkozással rendelkező történelmi drámája, A brutalista, mely újabb Oscar-díjat hozhat az 51 éves Adrien Brody számára. Nemrég azonban heves támadások kereszttüzébe került a produkció, mégpedig a mesterséges intelligencia használata miatt.
jan. 21
4:27
Horoszkóp - január 21: most nagyon figyelned kell erre egész nap (Promotions)
Figyelj a jelekre, mert egy kis változás nagy hatással lehet rád!
jan. 21
4:27
Ártalmas vagy áldás a konyhánkban? (Magyar Hírlap)
A mikrohullámú sütő valódi hatása az egészségre.
jan. 21
4:27
Gyógynövényes praktikák meghűlés és influenza ellen (Magyar Mezőgazdaság)
Ezeknél a vírusos betegségeknél legtöbbet a természet erői tehetnek értünk. Ezért most arról lesz szó, hogy mikre érdemes odafigyelni, illetve hogyan tudjuk támogatni szervezetünket ezekben a küzdelmekben.
jan. 21
4:27
Nem, nem viccelünk: Joe Biden még az utolsó pillanatban is kiakasztotta a fél országot (naphire.hu)
Joe Biden az elnöksége utolsó pillanatában még megkegyelmezett az egész családjának.
jan. 21
4:27
Az erő benned és a growth mindsetben van (Karrier Trend)
Érezted már úgy, hogy valamivel megbíztak és ahelyett, hogy erre elismerésként tekintettél volna, sokkal inkább az az érzés dübörgött benned, hogy ezt nem tudod megcsinálni? Gyakorold a growth mindsetet! A growth mindset, vagyis a fejlődési szemléletmód egy olyan gondolkodásmód, amely azt feltételezi, hogy az ember képességei, intelligenciája és ké
jan. 21
4:27
Ilyen függönyfrufrut válassz az arcformádhoz – a legelőnyösebb fazonok (Bien)
A függönyfrufru népszerűsége töretlen, ez pedig részben annak is köszönhető, hogy nagyon könnyen variálható. Ha idén te is szeretnél újítani valamit a megszokott frizurádon, de eddig nem merted bevállalni a frufrut, akkor érdemes ezzel a típussal elkezdeni.
jan. 21
4:27
Mindössze 318 ember lakja a világ legkisebb fővárosát (Drive)
Általában az országok fővárosaivá a legnagyobb és legnépesebb központok válnak, a Csendes-óceán közepén fekvő Palauban viszont egy kicsit más a helyzet. Ugyan a kezdetekben Palau fővárosa is legsűrűbben lakott települése volt, de egy váratlan fordulat miatt 2006 óta a csupán 390 főt számláló Ngerulmud viseli ezt a címet.
jan. 21
4:33
Így fokozza a vörös hús a demencia rizikóját (InStyle Men)
Egy friss kutatás arra mutat rá, mennyivel frissebben tarthatjuk az agyunkat, ha csökkentjük a fogyasztást.
jan. 21
4:39
Láthatatlan technológia teszi biztonságosabbá az autókat (autopro)
Ez az innováció a vezető és az utasok biztonságát kívánja növelni a biometria, azaz biológiai jellemzők alapján történő felismerés segítségével.
jan. 21
4:45
Száműznek a boltokból bizonyos termékeket (Infostart)
Az Európai Bizottság a közeljövőben javaslatot tervez tenni az úgynevezett "örökké tartó vegyi anyagok" (PFAS-ok) használatának betiltására a fogyasztási cikkekben.
jan. 21
4:45
Dopeman ezt gondolja Majka kormánykritikus daláról: "A legnagyobb üzlet Orbánékat csesztetni" (Blikk)
Három nap alatt már több mint hárommilliós megtekintésnél jár Majka új dala, a Csurran, cseppen, amelyben Bindzsisztán diktátora egy igazságszérum beadása után kitálal a korruptságáról és a bűncselekményeiről. A dalpremier után azonnal felrobbant a közösségi média is: átlagemberek, hírességek, közéleti személyiségek érezték úgy, reagálniuk kell a d
jan. 21
4:45
Erős évet zárt a Budapest Airport (MMonline)
2024 a Budapest Airport történetének minden korábbi rekordját megdöntötte; 17,6 millió utas és közel 300 ezer tonna légiáru fordult meg 2024-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, előrevetítve a következő évek robosztus utasszám-növekedését és megszilárdítva a repülőtér régiós elosztóközpont szerepét. A VINCI Airports hálózat részeként működő B
jan. 21
4:51
Pénteken kezdődik az erdei fülesbagoly-telelőhelyek országos felmérése (Vital)
Pénteken kezdődik és január 27-ig tart az erdei fülesbagoly-telelőhelyek országos felmérése, amelyhez a lakosság segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Erdei fülesbagoly telelőhely felmérést hirdetett az MME
jan. 21
4:51
Egy terjedő vírus miatt bele is halhat a házi kedvenced, ha így adod neki az ételt (Femcafe)
Sajnos elpusztulhat a kutyád, vagy a macskád, ha nem figyelsz oda erre, ráadásul az emberre is veszélyes lehet a dolog.
jan. 21
4:51
Gyerekrablásért cibálják bíróság elé a vétlen nagyszülőket (AC News)
A magyar nagyszülők csak a kocsiban felejtett játékot akarták oda adni az unokának, de az osztrák gyámhatóság gyerekrablást látott benne.
jan. 21
4:57
Vigyázz, ezek az ételek rákot okozhatnak! (Agroinform)
A kockázat növelhető és csökkenthető is az elfogyasztott élelmiszerekkel.
jan. 21
4:57
Segítséget kért a rendőröktől egy nő, de állítólag brutálisan bántalmazták Szlovákiában (ATV)
Vizsgálat indult, miután Szlovákiában egy rendőr állítólag bántalmazott egy nőt.
jan. 21
4:57
Ezért nem lehetett soha amerikai elnök a 70 éves Kevin Costnerből (Igényesférfi.hu)
Domborított Robin Hoodként, táncolt a farkasokkal, legyőzte Al Caponét, Superman édesapjának bőrébe bújt, és még a Kennedy-merénylet rejtelmeiben is elmerült: január 18-án ünnepelte hetvenedik születésnapját Kevin Costner, az amerikai filmművészet fenegyereke.
jan. 21
4:57
Milyen betegség támadhatta meg a babérmeggyet télen? (Agrofórum)
Babérmeggy sövényeimen szokatlan elváltozások láthatók: levelei fodrosak, hullámosak lettek, néhol fehér lepedék is látható. Télen elég szokatlan, hogy megbetegedjenek szabadban élő növények. Megállapítható, hogy miről van szó?
jan. 21
4:57
Ismeretlen hungarikum alapanyag, sok magyar családnak soha nem kerül az asztalára: így kell tökéletesen elkészíteni (Promotions)
Már a honfoglaló magyarság is ezt ette, mégis sokan nem ismerik.
jan. 21
4:57
Izraeli–palesztin: A tűzszünet után felvonultatták a Gázai övezetben a Hamász biztonsági erőit (Magyar Hírlap)
A tűzszüneti megállapodás több mint 15 havi harcnak és bombázásnak vetett véget.
jan. 21
4:57
Egy tanulmány bebizonyította: tényleg minden szülőnek van kedvenc gyereke (Hamu és Gyémánt)
Egy átfogó kutatás során szakértők közel 20 ezer olyan családot tanulmányoztak, ahol a szülők egynél több gyereket neveltek. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy bizonyos szempontok alapján, tudat alatt valóban minden szülőnek van kedvence.
jan. 21
4:57
Az LG vezérigazgatója bemutatta a vállalat 2025-ös versenyképességi és növekedési stratégiáját (newtechnology.hu)
William Cho, az LG Electronics (LG) vezérigazgatója, valamint a vállalat kulcsfontosságú vezetői egy Las Vegasban (Nevada, USA) tartott sajtótájékoztatón ismertették a vállalat 2025-ös üzleti stratégiáját. A vezérigazgató elmondta, hogy a

Keresés