több kerületében is a fehér táj látványára ébredhettek a lakosok. Nagy havazás nem érkezett a hét elején, azonban a különleges időjárási jelenségnek köszönhetően több helyütt is vékony, ipari hóréteg borította be a tájat.
77 éves korában örök álomra hajtotta a fejét a Csillagok háborúja: Egy új remény című film sztárja, Angus MacInnes – erősítette meg a családja. A rokonai a közösségi oldalán osztották meg a szomorú hírt, miszerint a színész december 23-án hunyt el szerettei körében. Így tehát nem élhette már meg a karácsonyt sem és a családja számára feketébe borul
Ha egészségtudatosan élünk, időt kell szánnunk elménk pihentetésére, az éjszakán kívül is. Mit jelent a relaxáció a szervezetünkre nézve, és vajon több királyi útja is lehetséges? Elsősorban ezekre a kérdésekre keresve a válaszokat kérdeztünk meg szakembereket, akiknek gondolatai szinte minden nap a téma körül forognak, hivatásuknak köszönhetően.
Vajon a te esetedben melyik bűbáj hozza el a boldog párkapcsolatot? A következő mágikus gyakorlatokkal bevonzhatod az igazit az életedbe! Ha a szerelem nem jön magától, érdemes rásegíteni.
António Costa az X közösségi oldalon mondott köszönetet a magyar miniszterelnöknek és a december 31-ig tartó, féléves uniós tanácsi elnökség levezetését végző magyar diplomatáknak.
2024-ben is rengeteg izgalmas televíziós műsort kaptunk, amelyek nemcsak szórakoztatták, hanem le is kötötték a magyar közönséget. A legjobbak között találunk pszichológiai realityt, tehetségkutatót és műveltségi kvízműsort is – a teljesség igénye nélkül. A top 5-be most olyanokat válogattunk be, melyek már nem először szegezték a képernyő elé a té
Az artisták élete nem mindennapi. Sokat utaznak, lakókocsiban élnek, a családjukkal együtt vándorolnak cirkuszról cirkuszra. Nagy Ferenc és Németh Zsófia egy pár a színpadon és a valóságban is. Másfél éves kislányukkal, Ramival lakókocsijukban töltötték az elmúlt egy évet Franciaországban, majd a nyarat itthon, a Balatonon.
Ha utazás során igazán különleges élményre vágynál, akkor 2025 a te éved lesz! A természet az éjszaka eljövetelével addig ismeretlen, mágikus arcát mutatja meg, amire a noctourism is épül.
Mint arról korábban beszámoltunk, Polgár Tündéék floridai, Siesta Key-ben található házát előbb a Helen, majd a Milton hurrikán tépázta meg. A házaspár korábban arról beszélt, hogy 196 millió forintos volt a kár, de korábban elárulták, hogy a nem pótolható ereklyéket sajnálják a legjobban. A házat most építették újjá, Polgár Tünde pedig azt is megm
Száznál is több filmzenét írt, és 41 évig, a haláláig dolgozott a Magyar Rádióban. A Kossuth adó szignálját is ő írta. Aztán csupán 65 évesen, egy rutinműtét közben aludt el örökre. Tamássy Zdenko élete.
Újév napján sokan azzal foglalkozunk, mit érdemes megtennünk azért, hogy szerencsés évünk legyen. Ennek reményében például rengetegen főzünk lencsés vagy babos ételeket. De szoktál koncentrálni arra is, mit NEM érdemes megtenned újév napján, ha nem szeretnél szerencsétlen évet?
Fontos hagyománnyal szakított Sulyok Tamás köztársasági elnök azzal, hogy elődjeivel ellentétben nem mondott beszédet január 1-jén hajnalban, így évtizedek óta először kérdéssé vált, hogy vajon mit fog adni a köztévé éjfél után.
Az év utolsó napján az előrejelzések szerint folytatódik a tartós, sűrű köd, ezért a fél országra figyelmeztetést adtak ki. Napközben a legmagasabb hőmérséklet átlagosan 1 fok lehet, csak a naposabb részeken melegedhet ennél feljebb a levegő. Éjszaka pedig 0 és -4 fok között alakul majd a hőmérséklet, ami ónos eső és hóesés is kísérhet.