Jelentős emelkedésben van az Alteo árfolyama, miután a társaság tegnap délután közzétette a 2025-2030-as időszakra vonatkozó üzleti stratégiáját, amelyben méretugrást és regionális terjeszkedést tűzött ki célul a cég. Ennek apropóján készítettünk egy interjút az Alteo vezérigazgatójával, amit itt lehet elolvasni.
Az ATV Start című műsorában élőben kapcsolták a Los Angelesben élő Turán Eszter producert, aki számos furcsaságra hívta fel a figyelmet a pusztító kaliforniai tűzvész kapcsán.
Amikor Anne Hathaway magára ölt egy estélyit és rálép a vörös szőnyegre, előre borítékolható, hogy mindenkinek elakad a lélegzete a látványtól – nem történt ez másképpen legutóbbi nyilvános szereplésekor sem.
Sir Anthony Hopkins, John Goodman, Mel Gibson, Milo Ventimiglia és Ed Harris is azon hírességek között van, akik elveszítették otthonukat a kaliforniai tűzvész során.
A már bevezetett és hamarosan hatályba lépő intézkedéseknek köszönhetően több lakás korszerűsítésére és felújítására kerülhet sor 2025-ben, mint valaha.
A télálló futónövények nemcsak praktikusak, de esztétikai értékkel is bírnak, és hosszú távon megkönnyítik a kertészkedést. Akár színes virágokat, akár örökzöldeket keresünk, a megfelelő választással kertünk egész évben gyönyörű lehet.
A színésznő a Drew Barrymore Show január 7-i epizódjában mesélt arról, hogy nemrég felfedezett egy kedves üzenetet, amelyet egykori Jóbarátok-kollégája írt neki, több mint 20 évvel ezelőtt.Drew Barrymore műsorában többek között arról kérdezte Lisa Kudrow-t, hogy megőrzött-e bármilyen kelléket a Jóbarátok forgatásáról. "Igen, de nem merem elmondani,
Egy hét múlva kizárólag csak azok tudnak majd belépni az Ügyfélkapuba, akik regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra, vagy letöltötték a Digitális Állampolgárság Programot. A szakértő szerint azonban sokan nincsenek felkészülve a változásra, ezért halasztani kellene.
Közel 500 lóerős a normál Carrera és a hibrid Carrera GTS közötti résbe ékelődő vadonatúj Carrera S. Kupé és kabrió változatokban is készül. Porsche Az előző generációs 911 Turbo megoldásait felvonultató erőforrás 30 lóerővel erősebb lett, így már nem kevesebb, mint 480 lóerő áll a sofőr rendelkezésére - jegyzi meg a HVG. Az 530 Nm
A nemzetközi légi forgalom folyamatosan nőtt 2024-ben, a globális kereslet 7,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A légiközlekedési ágazat gyakorlatilag talpra állt a világjárvány után.
Csak szemből lehet a tüzet hatásosan oltani, Kaliforniában viszont a hatalmas szél ezt megakadályozza - mondta az InfoRádió kérdésére Jambrik Rudolf nyugalmazott tűzoltó ezredes a Kaliforniában pusztító tűzvésszel kapcsolatban.
Tripla Coldplay, jubileumi Halott Pénz koncert, Depeche Mode, Sting, Lenny Kravitz, Sum 41, Yungblud – ezek voltak a legsikeresebb koncertek 2024-ben a Live Nation szervezésében. 2025-re már 36 fellépőt jelentettek be: idén olyan világsztárok érkeznek Budapestre, mint a Guns N’ Roses, az Imagine Dragons, az Iron Maiden, Katy Perry és Robbie William
A már bevezetett és hamarosan hatályba lépő intézkedéseknek köszönhetően több lakás korszerűsítésére és felújítására kerülhet sor 2025-ben, mint valaha. Az érintettek körének bővülésével jelentősen javulhat a hazai ingatlanállomány minősége is, ami komoly értéknövelő tényezőt jelent a háztartásoknak. A money.hu szakértői összegyűjtötték, milyen leh
A Warner Bros. Discovery (WBD) Sports Europe exkluzív Ausztrál Open közvetítéseivel kápráztatja el a kontinens teniszrajongóit, elérhetővé téve az esemény minden mérkőzését csatornáin és platformjain.Idén először a Maxon is követhetjük a tornát, ahol minden meccs élőben nézhető, ráadásul továbbfejlesztett alkalmazásfunkciókkalA közvetítések során l
Los Angeles megye sheriffje atombombához hasonlította a tüzek okozta pusztítást, Joe Biden azt ígéri, a kormány minden költséget állni fog. Mel Gibson háza is porig égett.
A Sarkadi Rendőrkapitányság 2025. január 8-án kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított két férfi ellen. Mindkettőjüket körözték, mert nem fizették be a korábban kapott helyszíni bírságaikat. Amikor előállították őket, a gyorsteszt kábítószer-fogyasztást jelzett náluk. A Gyulai Rendőrkapitányság
A Békéscsabai Jókai Színház hét művésze, jelesül: Beszterczey Attila, Czitor Attila, Csonka Dóra, Csomós Lajos, Fehér Tímea, Liszi Melinda és Tarsoly Krisztina szerzett a napokban diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakán. A Békéscsabai Jókai Színház mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatja a társulat tagjainak szakmai f
Norvégia rekordmennyiségű, 124 milliárd köbméter földgázt termelt tavaly a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint. Az eddigi rekord 122,8 milliárd köbméter volt, két évvel korábban.
A Raiffeisen Bank sem késlekedett sokáig, január 10-től már igényelhető a bank munkáshitele. Ezzel egyelőre teljes az új támogatott konstrukciót nyújtók listája. A BiztosDöntés.hu megnézte a feltételeket.
A tempót a digitalizáció diktálja, és a tehetségek megtalálása és megtartása fontosabb mint valaha. A digitalizáció és az adatokból nyert információk egyben a HR jövőjét is meghatározzák. A wellbeing és a mentális egészség megőrzését pedig integrálni kell a munkavállalói élményt erősítő programokba és folyamatokba, mondja évértékelő és előre tekint
A leggyakoribb kérdéseket vesszük sorra a májrákról, hogy segítsük a tájékozódást, eloszlassunk tévhiteket, a rizikócsoportba tartozó embereket biztassuk a szűrővizsgálatra.
Teljesen központosította a kommunikációt a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium 2025. január 1-től. Az új struktúrában nem csak magának a tárcának, hanem minden háttérintézménynek egy szervezet intézi a sajtó, marketing és kommunikációs ügyeit. Lapunk úgy tudja, ez sokaknak nem tetszett.
A tünetek felerősödését számos helyzetben meg lehet figyelni, sokaknál például a nyirkos hideg, a hidegfront fokozza a görcsöket. Ami pedig a legtöbb betegnél közös: a reggeli merevség. Ilyenkor az ízületek merevsége olyan fokú lehet, hogy a felkelés is kínkeservessé válik, és még további legalább egy óráig nagyon nehezen megy a mozgás. Mit lehet e
Összesen legalább 34 törvényjavaslat elfogadását tervezi a kormányzat a parlament tavaszi ülésszakán. Kiderül, ki fogja felügyelni a mesterséges intelligencia tevékenységét, átalakítják a jogi személyek nyilvántartásának most még a bíróságok hatáskörébe tartozó rendszerét, és visszatérnek ahhoz a gyakorlathoz, hogy a következő évi büdzsét a Tisztel
Az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, a 30 év alatti anyáknak, a 25 év alattiaknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek.
Az univerzumban fellelhető elemek nagyobbik részét csillagok hozták létre magfúzió vagy szupernóva-robbanások révén. Az utóbbi esetben a frissen keletkezett anyagok szét is szóródtak a csillagközi világűrben, majd felhőkké álltak össze, hogy azokból ismét csillagok keletkezzenek.
Nem is indulhatott volna csodálatosabban 2025 Mikes Anna és Krausz Gábor számára: a sztárséf egy mesebeli helyszínen, a Maldív-szigeteken kérte meg szerelme kezét. Az újdonsült menyasszony és vőlegény jelenleg is az álomutazásukat élvezi, és úgy tűnik, a táncosnő felszabadultabb, mint valaha - még a bikinifelső is lekerült róla!
Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adóalap-kedvezményekről, hogy a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket. A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás az online nyilatkozat. Az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket neve
Hiszed vagy sem, a klímaváltozás ellen a konyhában tehetsz a legtöbbet – mivel nem tudjuk megfékezni a legnagyobb környezetszennyezőket, nem árt, ha a saját életmódunkon változtatunk, amivel még mindig segíthetünk a környezeten is.
A Bulgargaz bolgár állami gázszolgáltató vállalat bejelentette, hogy Azerbajdzsán január 7. és 11. között felfüggesztette a Bulgáriába irányuló szerződéses gázszállítást. A kiesést a török Botas-tól beszerzett gázmennyiséggel pótolták, így az üzemszünet nem okozott többletköltséget és nem befolyásolta a régió földgázpiacát, írja a Reuters.