Mindenkivel előfordul néha, hogy "lefagy az agya", azaz az angolban trükkösen "agyköd" kifejezéssel illetett állapotba kerül. Ennek számos oka lehet, és sokszor nagyon egyszerű a megoldása is – megmagyarázzuk, mi is pontosan ez az állapot, és mit kezdhetsz vele.
Kedd délután teljesen leállt az Országos Mentőszolgálat szerverével a kapcsolat, ami miatt hosszú időre megszűnt a biztonságos mentésirányítás. Sok esetben nem tudtak fogadni segélyhívásokat, illetve nem tudták elérni a központból a mentőautókat a hivatalos rendszeren keresztül. A mentőszolgálat ügyeletesi közül többen is a saját mobiltelefonjaikat
Orbán Viktor és felesége egy indiai lap beszámolója szerint a kígyóisten templomában járt, ahol egy Szent Istvánt ábrázoló ezüst medált adott ajándékba a vendéglátóinak.
A műszaki hiba miatt a mentőszolgálat rendszerei a lehető leghamarabb átálltak a tartalék, vagyis analóg, EDR rádiós kapcsolattartásra és a papíralapú dokumentációra.
2024. december 18-án a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Bruno van Pottelsberghe a "Doctor et Professor Honoris Causa" kitüntetést adta át a közgazdasági Nobel díjat 2000-ben elnyerő James Heckman-nak. De kicsoda a BCE új díszdoktora, és mi a kapcsolata a magyar egyetemmel?
Korábban a webhelyek bonyolult, alfanumerikus karakterek és szimbólumok keverékéből álló jelszavakat igényeltek. A NIST mégis úgy találta, hogy "az ilyen szabályok előnye kevésbé jelentős, mint eredetileg gondolták", és "komoly" terhet ró a felhasználók memóriájára. Az emberek korlátozottan képesek megjegyezni bonyolult, önkényes titkokat, ezért gy
A Századvég Alapítvány tudományos igazgatója szerint egy olyan súlyosan jogsértő lépésre ragadtatta magát David Pressman és a leköszönő amerikai külügyi vezetés, amely miatt az érintett miniszternek azt javasolná, hogy minimálisan is több százezer dollárnak megfelelő összegre perelje be a távozó amerikai nagykövetet az illetékes bírói fórum előtt.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kedden elutasította Donald Trump megválasztott amerikai elnök felvetését, hogy Kanadát "gazdasági erővel" az Egyesült Államok 51. tagállamává tegyék.
A minősített LED izzók január 4-től már használhatók autókban a halogén izzók helyettesítésére. Nem minden izzót engedélyeztek azonban, és arra is érdemes figyelni, hogy az engedélyezett led izzók közül nem mind passzol az autó típusához. Ezért mindig érdemes ellenőrizni, hogy az autóhoz melyik LED passzol. Ezt a gyártók honlapján elérhető LED list
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ha teljesen szokatlan látványvilágban merülnénk el, kozmikus barlangok, tarka tavak és zavarba ejtő sziklaképződmények gazdag választékát csodálhatjuk meg.
Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság az MTI-vel. A terméket a Mlinotest d.d. (Szlovénia) gyártja, az illetékes szlovén hatóság az európai uniós tagállamokban működő é
Lefordultak tegnap az amerikai tőzsdék, főleg a technológiai részvényekre helyezett nyomást a kötvényhozamok újból megindult emelkedése. Ezt követően az ázsiai piacokon is negatív hnagulat uralkodott, bár mérsékeltebbek voltak a mozgások, mint tegnap az USA-ban. Ami az európai tőzsdéket illeti, a határidős indexek állása alapján itt is korrekció jö
1918-ban, vagyis 107 évvel ezelőtt egy titokzatos szüfrazsett 8 pontból álló listát írt, mely a menyasszonyoknak szóló legfontosabb intelmeket tartamazta. A lajstrom mai szemmel nézve is megdöbbentő, de valószínűleg a kor emberének gyomrát is megfeküdte.
Az ünnepek előtt még szépen híztak a lakossági bankszámlák és értékpapírszámlák, egyáltalában nem látszott, hogy a már novemberben beinduló karácsonyi vásárlások elszívták volna a pénzt a megtakarításoktól – derül ki a Bank360.hu elemzéséből,.
Az Anthropic, vagyis a chatGPT versenytársát, a Calude modellt fejlesztő AI sztárstatup, újabb jelentős finanszírozási körre készül. A cég közel áll ahhoz, hogy további 2 milliárd dollárt vonjon be, ami 60 milliárd dollárra emelné a vállalat értékét. Ez az újabb tőkebevonás az Amazon nemrégiben bejelentett 4 milliárd dolláros befektetését követi. A
30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása. Részletek, határidők a cikkben. Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása – jelentette be közösségi oldalán
Rókusfalvi Lili és a férje, Babos Bertalan hét évvel ezelőtt kötötték össze az életüket. A szerelmespár kapcsolata és családi élete máig harmonikus és szeretetteljes, a titkuk pedig egyszerű: a hétköznapi kihívások mellett törekszenek arra, hogy minden a helyén maradjon. A Csináljuk a fesztivált! műsorvezetője szerint az is sokat számít, hogy a kez
Vannak bizonyos élelmiszerek, melyekről elsőre a legtöbben azt gondolnánk, hogy nemcsak finomak és egészségesek, hanem diétásak is. Azonban megbújhat bennük egy összetevő, melynek túlzott fogyasztása jó néhány betegség kialakulásához és elhízáshoz vezethet. Mutatjuk, melyek azok a finomságok, melyekkel kapcsolatban a szakértők óvatosságra intenek!
2025. március 8-án 10 éves lesz a WMN. Ahogy arról már értesülhettetek, egész napos fesztivált szervezünk nektek erre a napra. A rendezvény keretén belül adjuk majd át nyolcadik alkalommal a SzuperWMN-díjakat: idén is Magyarország legbátrabb nőit jutalmazzuk a ti közreműködésetekkel.
A CATL december végén mutatta be legújabb termékfejlesztését, a világ első ultrabiztonságos intelligens alvázát. A Bedrock -nak köszönhetően az elektromos járművek már akár 120 km/h sebességű frontális ütközés esetén sem
Nem mindennapi eseményeknek lehettünk tanúi az újpesti UTE Jégkorong csapatának háza táján. Egy félreértésből fakadóan mesébe illő igazolás, két meccs, majd búcsú. Mi történt? Távozik James Shearer, az UTE Jégkorong védője, olvasható az újpesi csapat hivatalos Facebook oldalán. A kanadai játékos két meccsen lépett pályára. Miért fontos? A felmondás
Farsang van, ilyenkor pedig sült húsok, tartalmas egytálételek és finom fánkok, kalácsok, isteni sütemények kerülnek az asztalra. Kicsit olyan érzésünk lehet, mintha a karácsonyi bőség folytatódna. És így is van. Hogy még izgalmasabbá tegyük a farsangi menüt, összegyűjtöttünk néhány mártást, amellyel bármilyen ételt ünnepi köntösbe öltöztethetünk.
A menstruáció számos kellemetlen tünettel jár együtt, hiszen sokan intenzív fájdalmat, alhasi problémákat, diszkomfortérzetet, erős hangulatváltozásokat és fokozott frusztrációt érzünk ekkor. Egy új tanulmány pedig megállapította, hogy a menstruációs fájdalom és a depresszió közötti kapcsolat nagyon is valós, hiszen genetikai eredetű lehet.
Jócskán rontotta a piaci hangulatot az a kedd délutáni amerikai adat, amely az infláció makacsságára, esetleges újra erősödésére figyelmeztetett, és amelyre a részvénypiacok estek, a dollár erősödött, és a forint sem tudott rá erősödni. Szerdán reggel továbbra is 415 felett jár az euróval, illetve 402 közelében a dollárral szemben.
A sárgarozsda (Puccinia striiformis) nem véletlenül rettegett kórokozó a hazai búzatermesztő gazdák körében. A 2014. évi súlyos járvány óta tudjuk, hogy ez a kórokozó akár 70–80%-os terméskiesést is képes okozni a megfertőzött és védelem nélkül maradt őszibúza-állományokban.
Nem Rogán Antal szankcionálása az első eset, hogy az amerikai kormány nem szokványos diplomáciai fegyvereket vet be Orbán Viktor körével szemben. Tíz éve két felülmúlhatatlan mémmel lett gazdagabb az ország a kitiltási botrány miatt.